12. A tó

Nagy szemekkel figyelte az előtte haladó két személyt, miközben fülét hegyezte annak reményében, hogy sikérül elcsípnie, akár csak egy apró részletet a beszélgetésükből. Hihetetlenül idegesítette, hogy Nathe és Val csak pár centire haladva egymástól csevegtek. Fogalma sem volt arról, hogy mi miatt volt ez.

- Féltékeny vagy - szólalt meg halkan Theo.

- Tessék? - nyíltak tágra Aurora szemei a döbbenettől.

- Jól hallottad. Iszonyatosan zavar, hogy Valery olyan közel van hozzá és láthatólag elég bizalmasan beszélgetnek, szóval kizárt, hogy az időjárás a téma. Amúgy, ha jól látom sárgulsz is az irigységtől - tapintott rá a lényegre a fiú.

- Te megkergültél - morogta Aurora olyan hangon, hogy Theo inkább meg se szólalt.

Összeszűkült szemekkel vizslatta unokanővérét és utálatának tárgyát. De miután észrevette Theo szánakozó pillantását inkább felhúzta az érzelem entes maszkot.

A féltékenység olyan távolállt tőle, mint a szerelem. Isemeretlen, s egyben rosszat igerő érzelemként könyvelte el. Nem akart többé a ahatása alá kerülni. Pont annyira vágyott rá, mint mókus az erdőtűzre.

- Miért nem mred beismerni, hogy szereted? - kérdezte halk és egyben óvatos hanon Theo.

Aurora beharapta az alsó ajkæt és ideges mozdulattal szántotta végig összegubancolódott haját.

- Félek, fogalmam sincs, higy miért, de félek - vallotta be őszintén Aurora.

Theo a vállára csúsztatta a kezét és gyengéen magához húzta.

Aurorának jól esett ez a fajta gesztus. Nyugtatóan hatott rá, és életmentő mozdulat is volt egyben ugyanis a lelki összeomlás szélére került.

Nem értette az okát. Lehet, hogy túl sok volt neki minden egyszerre. Kate-ék eltűnése, Nathaniel iránt érzett idegen vonzalma… Egyszerűen már tele volt a hócipője mindennel. Nyugodt életet akart, de tudta, hogy soha nem kaphatja meg, amit szeretne. A sors mást szánt neki. Valami rosszabbat, de egyben lehet, hogy jobbat is. Ezt nem tudhatta. Viszont reménykedett abban, hogy egyszer valamikor a távoli jövőben nyugodtan hajthatja álomra a fejét.

~*~

További négy óra kínkeserves menetelés után Val izgatottan sikított fel. Aurora a fáradtságnak köszönhetően nem igazán látott értelmet a lány túlzott vidámságának. Ő lassan már a halálért rimánkodott.

Lábait nem érezte, tüdeje lassacskán felmondta a szolgálatot és teste olyan illatot árasztott magából, amit az emberek inkább már bűznek neveznek.

- Mi történt? Megtaláltad az elveszett agytekervényedet? – kérdezte fáradt egyben gúnyos hangon Aurora.

Valery csak egy csúnya pillantással reagált unokahúga kérdésére, majd olyan fürgén, mint egy mezei nyúl eltűnt a jobb oldalakon lévő bokor rengeteg között.

- Miért mindig a legnagyobb gazba kell bemászni? – tette fel a költői kérdést Aurora.

Választ nem várva elhaladt Nathaniel és Theo mellett, majd Valery példáját követve átverekedte magát a növényzeten.

Az elé táruló látvány csodálatosabb volt, mint előző pihenőhelyük. Lélegzetelállítóan szép kép tárult a fáradt, ideges és nyűgös lány elé.

Mesébe illően zöld fű lengedezett a tisztáson lila virágokkal díszítve. Tovább haladva lágyan ringó nádas ölelte körbe a tavat, melynek vize úgy csillogott, mint a legfényesebb drágakő.

Aurora vett egy mély levegőt és saját testszagát leszámítva euforikus állapotot előidéző illatok kúsztak be orrába. Mit sem törődve a többiekkel, táskáját ledobta a földre, amilyen gyorsan csak tudta levette a cipőjét, majd rohanni kezdett és meg sem állt a kis tóig, melyet egy kicsi, de annál szemkápráztatóbb vízesés táplált.

Úgy gázolt bele a vízbe, mintha az élete múlott volna rajta. Pillanatok alatt elmerült a kristálytiszta tó kellemesen hűs vízében, majd mikor a felszínre tört olyan mosoly játszott szép arcán, mint még talán soha. 

- Jobban esik, mint egy falat kenyér – sóhajtott fel Aurora élvezettel teli hangon.

A többiek is hasonlóképpen cselekedtek, mint Ő, persze jóval visszafogottabbak voltak.

Miután kellően kiáztatták magukat, felfrissülten, bár fáradtan hagyták el a vizet.

Aurora és Valery félrevonultak, hogy teljesen átázott ruháikat szárazra és tisztára cserélhessék.

- Tudod, igazán adhatnál neki egy esélyt – szólalt meg Val, miután levette a pólóját.

- Jó, rendben – sóhajtott fel Aurora. – Esélyt adok neki arra, hogy elfelejtsen – tette hozzá egy ravasz mosoly kíséretében.

- Olyan egy gonosz boszorkány vagy! – Valery majd felrobbant dühében.

- Csak nyugi nővérkém, az idegesség árt a szépségednek – kacsintott kacéran Aurora, majd mivel végzett az öltözködéssel összeszedte cuccait, és mit sem törődve Valery szitkozódásaival elindult vissza a fiúkhoz.

De ez, mint kiderült nem volt túl jó ötlet.

Nathe éppen koszos, szakadt pólójátol szabadult meg, ennek kösönhetően pedig láthatóvá vált tökéletes felsőteste.

Aurora képtelen volt másfelé nészni, szinte mágneskén tartotta fogva pillantását az elétáruló látvány. Titkon párszor elmerengett azon, hogy milyn lehet a fiú póló nélkül, de a fantáziája által alkotott kép eltörpült a valóság mellett.

A fiú ránézett, pillantásuk találkozott és ennek köszönhetően a szíve félrevert egy ütemet. Hangosan nyelt egyet, és érezte, ahogy az arca forrósodni kezd.

- Fordulj már el te idióta! - szólalt meg Aurora belső hangja.

Zavartan fordította el a fejé, és kellet pár pillanat neki, amiddig összeszedte magát. Gondolni sem mert arra, hogy igaza lehet Kate-nek és Theonak is. Hiszen semmivel nem érdemete ki a fiú a szerelmét.

Aban a pillanatban úgy vágyott az elérhetetlen magányra, mint tíz perccel azelőtt a tó vizére. Tudts, hgy a többiek nem hagynák, hogy félre vionuljon. Igaz könnyedén lerázhatná őket, de nem volt kedve veszkedni. Nem számított más csak az, hogy megmentsék szeretteiket, emiatt pedig nem viselkedhetett őnző tinédzser módjára.

- Tetszik a látvány? – hallotta meg Nathe mosolygós hangját.

- Szép álom – morogta Aurora, majd kikerülve a fiút odament a tábortűzhöz, amit Theo rakott.

Letelepedett táskája mellé, és erősen töprengett azon, hogy ismét főzzön magának ez teát, de inkább elvetette az ötletet. Nem akart úgy járni, mint két nappal azelőtt.

- Olyan jó végre leülni – sóhajtott fel megkönnyebbülten Valery, mikor lehuppant Aurora mellé.

Aurora megforgatta a szemét, de inkább nem szólt semmit. Tényleg nem volt semmi kedve civakodni, túlságosan is kimerült volt hozzá. Csakis arra vágyott, hogy aludhasson egy jót.

- Jól vagy? – kérdezte nagyokat pislogva Theo.

- Persze, miért?

- Mert megjegyzés nélkül hagytad Valery kijelentését – mutatott rá a tényre unokaöccse.

- Fáradt vagyok – rántotta meg a vállát, majd miután elkészítette nyughelyét, mit sem törődve a többiek beszélgetésével álomra hajtotta a fejét.

Bár aludni azt nem tudott. Várta, hogy az álommanó álomport szórjon a szemére, de két óra várakozás után feladta a reményt.

A többiek idővel elcsendesedtek, majd nem sokkal később már csak a tűz megnyugtató ropogását lehetett hallani.

Aurora erre a pillanatra várt már mióta elindultak.

Végre élvezheti az egyedüllét mámorát. Mindenkit ellenőrzött, hogy ébren van-e. Nathanielt minimum öt percen keresztül vizsgálgatta, és végül arra jutott, az egyenletes és nyugodt lélegzetvétele alapján jó mélyen alszik.

Szinte hangtalanul haladt a part felé. Hihetetlenül jóérzésként hatott rá a gondolat, hogy végre teljesen egyedül lehet. Mindenféle zavaró tényező, mélyen alszik és semmilyen mód nem ronthatják el a relaxációs úszkálását.

Amint odaért a víz széléhez, lassú mozdulatokkal megszabadult az összes zavaró ruhadarabtól, majd könnyed léptekkel besétált a tóba.

Kellemes remegéshullám futott végig testén, ahogy csupasz bőrét simogatta a kellemesen langyos víz. Nem akarta egyből belevetni magát, mindenegyes pillanatot kiélvezett, mert tudta, hogy úgy sem tarthat olyan sokáig ez a csoda. Ahogy ismeri unokatestvéreit, úgyis meg fogja egyikük zavarni.

- Azért jobban figyelhetnél, hogy mikor futkározol meztelenül - Nathe hangja a szívbajt hozta Aurorára.
Vöröslő arccal fordult a fiú felé, és mindent megtett annak érdekében, hogy eltakarja magát. És mikor meglátta, hogy Nathanielen sincs több ruha, mint rajta, ha lehetséges még jobban elpirult.
- Először is, nem futkározok, másodszor pedig, vagy öt percen keresztül bámultalak, csak azért, hogy megállapítsam, hogy alszol-e - sziszegte dühösen. - Most pedig takarodj ki a vízből, vagy fordulj el vagy valami, mert le szeretnék feküdni aludni!
- Egyikhez sincs kedvem - rántotta meg hanyagul a vállát a Nathe. - És nagyon bejön az Éva-kosztümöd, szívesen megnézném még egyszer - tette hozzá egy perverz vigyor kíséretében.

- Bunkó vagy, ugye tudod? – kérdezte Aurora fogcsikorgatva.

Nathe közelebb lépett, mire Aurora hátrálni kezdett.

- Tévedsz – morogta a fiú dühösen, majd öklével a vízre csapott. – Te vagy a bunkó, Aurora!

- Én? Mégis miért? – a lány hangja flegmán csengett, és az arcán is megjelent egyfajta kifejezés, amivel minden alkalommal sikerült felhúznia az éppen aktuális beszélgetőpartnerét.

Akkor sem történt másként. Nathe szemei dühösen megvillantak, és elkapva Aurora csuklóját közelebb húzta magához. A lány megszeppenve pislogott Nathenielre, erre nem számított.

- mert az egyik percben úgy nézel rám, mintha rám akarnád vetni magad, a másikban pedig úgy, mintha meg akarnál ölni. Van, amikor ártatlan kislány módjára elpirulsz, ha csak rád pillantok, olykor meg jégkirálynőként méregetsz. Nem értelek, nem tudom, hogy mit akarsz! Valery és Theodor is azt mondja, hogy belém szerettél, én mégsem érzem ezt. Életemben egyszer szerettem úgy valakit, mint most téged, de Ő megbántott, átvert, kihasznált és becsapott. Félek egy újabb kapcsolattól, de tudom, hogy melletted végre megtalálnám a helyem. Kérlek Aurora, adj nekem egy esélyt! – nyögte a fiú kétségbeesetten, és szenvedélyesen átölelte.

Aurora köpni, nyelni nem tudott. Meglepődött, sőt szinte sokkolta Nathe viselkedése, de ennek ellenére hihetetlenül jól esett neki a fiú érintése.

- Nathe, én... - dadogta Aurora, de képtelen volt bármit is mondani.

- Kérlek! - suttogta a fiú elgyötört hangon.
- Sajnálom, de nem tehetem - mormolta Aurora, miközben lefejtette magáról Nathaniel ölelő karjait, és saját maga is meglepődött a szavaiból áradó szomorúságon.

Vajon a megvetés átalakult egy olyan érzéssé, amit az emberek képtelenek megmagyarázni? Ez tényleg szerelem?

Aurora ránézett a fiúra és csillogó szemét látva rájött a megoldás kulcsára.

- Te nem vagy más, csak egy manipulatív barom! – jelentette ki dühösen, majd mit sem törődve azzal, hogy anyaszült meztelen kiszaladt a vízből és magára kapta ruháit.

Miközben hihetetlen gyorsasággal öltözködött eldöntött valamit. Valami olyat, ami megkönnyíti a dolgokat.

Kiírt magából mindenfajta érzést. Ehhez pedig egy igen veszélyes, bár hatásos gyógyital kell. 

Oszd meg és nyerj könyvet!

Mesélek neked egy lányról, lerajzolod? A haját fesd vörösre, a szemét szürkére, olyan kavicsszínűre, a pólóját zöldre, a nadrágját kékre. A lelkébe színezz sok-sok érzelmet, keserűt és édest, elhaltat és elevent.

Ha ezzel megvagy, ülj nyugodtan és szemléld néhány percig: figyeld, hogy elevenedik meg előtted az élete, ahogy izzik a sok érzelem...

Aztán cseréld fel a színeket, a külsőt és belsőt: már nem számít sem a szem- és hajszíne, csak a lelkét lesd, a kavicsszürkét, amelyből lassan lángoló vörös lesz...

Ez a lány Violet.

Zenész New Yorkban.

És szerelmes.

Violet Brightmore sikeres, fiatal énekesnő, aki érdekes munkája ellenére minden egyes napját ugyanolyan monoton menetben tölti: munkába megy, bedob egy kávét, este koncertre indul, de a nap végén pontosan ugyanolyan magányosan hajtja álomra a fejét, ahogy reggel ébredt. Egészen addig, amíg...

Érdekel egy zenés, romantikus, humoros regény szerethető karakterekkel és bárkivel előfordulható élethelyzettel? Akkor kijelenthetem: megtaláltad, amit kerestél!

Ez a Három akkord az élet.

Már a célegyenesben: nemsokára megjelenik könyvben is!

További információkért, különlegességekért, részletekért látogasd meg az alábbi Facebook oldalt: www.facebook.com/sarkozi.erika

Néhány olvasói vélemény:

BabyAngel:

„Erős jellemek, katartikus pillanatok, cselszövések, megtört érzelmek, ármányok és mindemellett szerelmek is megbújnak a sorok között, mindazonáltal pedig a karaktereidben is! Szemet gyönyörködtető, ahogy az emberi jellem színes skáláját mindvégig felvonultatod előttünk, mi pedig ezáltal igenis gazdagabbnak mondhatjuk magunkat! (...) Aki egyszer is beleéli magát majd Violet szerepébe, garantálom, hogy nem akar majd többé kibújni belőle, hiszen mindent megtalálhat ennek a lánynak a lelkében. A kitartást, a barátságot, a szerelmet, a sikert, mindezek mellett pedig remekül megfér a csalódottság, a bánat, a bukás. (...) Kinőttünk már a tündérmesékből, s talán mind tudjuk, hogy nincs élet buktatók nélkül.”

Liz:

„Nem tudom, hogyan kell elkezdeni egy ajánlót, de azt tudom, hogy már tűkön ülve várom, hogy végre kezemben tarthassam a Három akkord az élet teljes életnagyságú, nyomtatott, bekötött – és természetesen dedikált – változatát. Ugyan, csak keveset tudok – egyelőre – a történet tartalmáról, de egy valamit biztosan elmondhatok: imádnivaló karakterekkel van tele. És mivel nem utalhatok sejtelmesen arra, milyen szerelmi háromszögek bonyolódnak a könyvben, vagy mennyire imádom Violet Brightmore kapcsolatát egy bizonyos Derek Goldhawk nevű szépfiúval (és ott van még Colin is, akit szintén szeretni kell, mert csak), így arról szeretnék elsősorban írni, hogy mennyire, de mennyire büszke vagyok rád, Nilla.

Talán kevesen mondhatják el magukról ugyanazt, amit én: Nilla az én mentorom, tanítóm és némiképp a példaképem. Talán soha, de soha nem jutok el odáig, ahol most tartok, ha nem jön ő a kritikáival, a véleményeivel és páratlan támogatásával. Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy Nilla az egyik legtehetségesebb elsőkönyves író e kerek világban, akivel valaha találkoztam. Nemcsak sokoldalú stílusa, helyénvaló humora, választékos szóhasználata, fogalmazása és fantáziája teszi olyan különlegessé, de mindaz a tudás és intelligencia is, melynek egy részét én magam is eltanulhattam tőle. (...) Na, de a lényeg lényege: mindenki rohanjon, és szerezze befelé a Három akkord az életet, amint és amilyen gyorsan csak tudja, mert kötelező olvasmány! Csak jobb, mint az Antigoné vagy a Rómeó és Júlia... Sokkal jobb...”

Evelyn:

„Ezt a történetet olyan embereknek ajánlom, akik végtelen álmodozók, imádják a vicces, mégis határtalanul romantikus történeteket, s mindenekelőtt a zene fontos része a lényüknek. A filmeket is gyakran az ember a cím vagy akár a dal alapján választja, nos, mondhatjuk, hogy ez nem egy átlagos "film", hisz a szerelem a zenével egyesül, mely nemcsak a címben, hanem a direkt a könyvhöz írott versekben, dalokban is tükröződik.

Nem azt mondom, hogy nincs még több száz remek történet, mert igenis, van! De hisz kérem szépen, minden tele van misztikummal, mi van a való élettel? Abból ki táplálkozik? 

Vannak több ezren, akik olyan ajánlásokat tesznek, melyben leírják a – kiszakadás a való életből – effektust. De az emberek többségének rejtett tanácsok, támaszok kellenek, és ez a könyv tökéletes példa.”

Ha TE is csatlakozni szeretnél a játékhoz, hogy megnyerhesd a könyvet a végén, látogasd meg a www.valoszinutlen.blogspot.comwebhelyet, és nézd meg a feltételeket!

Vagy like-olj itt: www.facebook.com/sarkozi.erika

11. A múlt kísértete

Az idő, mintha megállt volna. Aurora hallgatta a saját szívverését, miközben azért rimánkodott, hogy józan esze hazataláljon.

Hiába a sok erőfeszítés, legbelül úgy vágyott Nathe ajkaira, mint éhező egy falat kenyérre. Nem értette a helyzetet. Fogalma sem volt arról, hogy mégis miért érzi ezt. Hiszen csak egy fiúról van szó, aki képesség nélküli Kurioz utód, semmit sem ér, hasznát sem tudják venni az esetleges csatában. Csak hátráltatja Őket, koloncnak van a nyakukon. Olyan, mintha egy lajhár szegődne társnak vadászat közben egy oroszlán mellé.

Ezen gondolatok hatására Aurora feje kitisztult, a vágy pedig szép lassan elpárolgott a testéből.

Egy könnyed mozdulattal felállt, majd hátrált pár lépést. Ennek köszönhetően Nathaniel döbbenetében majdnem orra esett, de még időben tette maga elé a kezeit.

- Én azt hittem… - nyögte kétségbeesetten, de képtelen volt befejezni a mondatot.

Csalódott tekintetét Aurorára emelte.

- Hinni a templomban kell – vetette oda flegmán, majd kemény hangon hozzátette. – Ha még egyszer még csak gondolni is mersz arra, hogy megcsókolj, Én esküszöm, hogy saját kezűleg intézlek el! Most pedig mássz vissza a helyedre, mert aludni akarok.

Nathe pár pillanatig nézte Őt, majd egy bánatos sóhaj kíséretében talpra szökkent és visszabattyogott a hálózsákjához.

Aurora egy másodpercet lehunyta a szemét, hogy teljesen összeszedje magát, majd érzelemmentes arckifejezéssel visszabújt a számára legbiztonságosabb helyre.

Egy ideig csak a lángokban gyönyörködött. Bár érezte, hogy Nathe figyeli Őt, mégsem izgatta a dolog. Minden gondolatot ki akart zárni a fejéből. Egyedül az a cél lebegett a szeme előtt, hogy elaludjon.

De nagy sajnálatára nem jött álom a szemére.

Persze nem ez volt a legnagyobb problémája. Nathaniel szavai újra és újra előkúsztak abból a kis fiókból, ahol az olyan emlékeket tárolta, amik felzaklatták.

Aurora, tudta, hogy igaz van a fiúnak, és pont ezért akarta távol tartani magától.

Nem élt volna túl még egy csalódást.

Bánatos sóhaj szakadt fel a torkából majd szemhéjai lassan elnehezültek, és mély, de igen érdekes álomba merült.

- Anabelle, Thomas, kész az ebéd! - szólaltam meg hangosabban, mikor az utolsó evőeszközt is a helyére tettem.

Szomorú tekintettel vizslattam az asztalt, és a három teríték láttán fájdalom hasított a szívembe. Hiába voltam tisztában azzal, hogy többé nem tudok úgy tekinteni rá, mint régen, sőt annak is nagy az esélye, hogy soha többé nem látom, de mégis képes voltam reménykedni.

Bár azok után, amit művel, maximum az élettelen testének bocsátanák meg.

- Mi a kaja? - törte meg elmélkedésemet fiam.

- Tésztasaláta - mosolyogtam rá, majd leültem a helyemre.

Tom elvigyorodott, majd húgával együtt jóízűen enni kezdett.

Én csak piszkáltam az ételt, egyáltalán nem volt étvágyam. Jó pár napja nem tudtam enni, talán a rossz előérzet okozta, mi mindenhova követett, és nem akart elmúlni.

- Anya, mikor megyünk vissza Luxanba? - kérdezte Anabelle halkan.

Már éppen válaszoltam volna a szokásos kitérő szöveggel, mikor hűvös rosszat sejtő fuvallat száguldott végig a helységen. A srácok is érezték, ugyanis ijedten kapták fel a fejüket. Gyorsan talpra álltam, a gyerekeimet magam mögé parancsoltam, majd vártam a fenyegetést jelentő személyt. Hallottam, ahogy a bejárati ajtó kivágódott, majd nem sokkal később megjelent előttem az a valaki, akivel az elmúlt egy évben csak álmomban találkoztam.

- Mit szólnál ahhoz Ana, hogyha egy másik, de annál jobb helyre mennénk? - kérdezte kedvesen, de én átláttam rajta.

Végig rám nézett, és figyelte a reakciómat. Jól tudta, hogy a gyerekeken kívül nincs senkim. Pontosan tudta, hogy teljesen egyedül vagyunk, hiszen Ő végzett azokkal a személyekkel, akik az életet jelentették számomra. A szemem láttára ölte meg a nővéremet, a sógoromat, a nagynénémet és az unokatestvéreimet, akiket testvéremként szerettem. Egyedül azért hagyott életben, hogy végignézhesse, ahogy a magány okozta fajdalommal küszködök. Csak is Anabelle és Thomas miatt nem ugrottam még ki a vonat elé.

- Mi a francot akarsz Nathaniel? - mordultam fel dühösen és már készen álltam arra, hogy megöljem.

- Hogy újra egy család legyünk Angyalom - mosolygott rám édesen.

Nem hatott meg. A düh, amit eddig a pillanatig gondosan elrejtettem egyszerre tört felszínre.

- Tűnj a szemem elől, még mielőtt végzek veled - sziszegtem, és a jó rég érzett energia szétáradt a testemben.

- Kicsim ne légy ilyen goromba - suttogta gyengéden, majd lassú léptekkel elindult felénk.

Akkor már éreztem, sőt tudtam, hogy végeznem kell életem szerelmével.

Aurora szemei úgy pattantak ki, mintha valaki kényszeríttette volna őket.

Moccanni sem tudott. Érezte, ahogy arcán izzadságcseppek gördültek végig, pedig egyáltalán nem volt melege.

Tisztában volt azzal, hogy az álomnak köszönheti ezt.

 Nyelt egyet, majd maradék lelkierejével együtt robot módjára feltápászkodott és csendesen készülődni kezdett.

~*~

- Azt hiszem valamiből túl sokat tettem a teádba - morogta Aurora, miközben egy ággal küzdött, ami a hajába akadt. - Két nap, két teljes napja menetelünk! Úgy érzem, nem kellett volna hagynom, hogy megvizsgáld azt a térképet - szusszantott fel dühösen, majd egy erőteljes mozdulattal megszabadította magát a fogva tartó fától.

Pár hajszála is odaveszett a küzdelemben, de nem igazán érezte, ugyanis túl fáradt volt ahhoz, hogy holmi fájdalommal foglalkozzon.

- Komolyan rosszabb vagy, mint egy diktátor - nyögte Theo olyan hangon, mint aki hamarosan elájul.

- Valery, talán keresnünk kellene egy biztonságos helyet, ahol letáborozhatunk - csatlakozott a ,,lázadók" sorába Nathe is.

Val hirtelen megáll, megfordult és olyan szemeket meresztette a mögötte kullogó társaira, hogy talán még Aurora is megijedt egy pillanatra.

- Elég legyen a nyafogásból katonák! Amíg nem tér nyugovóra a nap a horizont alatt, addig nincs megállás! Érthető voltam? Igen? Akkor indulás! - kemény vezéregyéniségre jellemző hanggal válaszolt saját kérdésére.

- Esküszöm, amint le egy kis erőm, úgy tarkón vágom, hogy egy hétig nem kel fel - mormolta Aurora, mire a fiúk halkan kuncogni kezdtek.

Hiába tűnt úgy, hogy Aurora némiképp felengedett, hiába mosolygott Nathe vicces beszólásain, bent a lelkében hatalmas vihar tombolt. A két nappal azelőtti álom teljesen összezavarta. Túlságosan is életszerű volt, és felkavaró. Bár lehet, hogy csak a képzelete űzött vele csúnya játékot, hiszen Ő sohasem akart gyerekeket. Mondjuk, ha úgy hozná a sors, hogy teherbe esne, akkor pont úgy, mint az álmában, a szülei nevét adná a porontyoknak.

- Min elmélkedsz? – kérdezte Theo kíváncsian.

- Semmi említésre méltón – rántotta meg a vállát, majd gondterhelten felsóhajtott ezzel jelezve Theonak, hogy lenne miről beszélgetniük.

- Nathe, megtennéd azt nekem, hogy előre mész Valery-hez, ugyanis Aurorával beszélgetni szeretnénk.

Natheniel vonakodva, de bólintott, majd nagy gyorsított léptein és Val mellé szegődött.

Aurora még várt pár másodpercet, hogy biztosra hallótávolságon kívül legyenek az elől haladók, majd nehézkes hangon beszélni kezdett.

- Két nappal ezelőtt ugye kiütöttem magam a gyógyteámmal – miközben a szavak elhagyták a száját egyenesen maga elé bámult. – Felriadtam az éjszaka közepén, és nagy szerencsétlenségemre Nathe is ébren volt.

Aurora minden kis apró részletről beszámolt unokatestvérének.

Theo csak csendben hallgatta.

Szíve szerint visszament volna, hogy végighallgathassa a beszélgetést. Jól tudta, hogy róla van szó, hiszen, ha ez nem így lett volna, akkor Theodor nem küldte volna előre a túlpörgött nővéréhez.

- Beléd zúgott, csak ezt még magának sem meri bevallani – szólalt meg hirtelen Valery.

- Ha láttad volna az arcát, miután majdnem megcsókoltam nem lennél ilyen biztos ebben – morogta Nathe dühösen.

Nem Aurorára volt mérges, hiszen a lány nem tehetett semmiről. Magát hibáztatta, hogy túl gyorsan, túl sokat akart. Lépésről lépésre kellett volna haladnia, ehelyett viszont egyből belecsapott a lecsóba, amivel elrontott mindent.

Val vidáman nevetett fel, majd hátba veregette a fiút.

Nathe felvont szemöldökkel figyelte Őt, ugyanis eléggé érdekesnek találta a reakcióját.

- Hidd el ezerszer jobban ismerem Aurorát, mint te. Együtt nőttünk fel, és lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy nem állunk olyan közel egymáshoz, mégis testvéri viszonyban vagyunk. Amikor Kate el volt foglalva azzal, hogy Leoval turbékoljon, akkor Aurora hozzám és az öcsémhez fordult. Nem holmi hülyeségekről beszélgettünk, hanem mély valódi érzésekről. És elmondok neked valamit, ha az életedre esküszöl, hogy nem adod tovább senkinek – Valery hangja a megszokottnál jóval komolyabban csengett.

Nathaniel gondolkozás nélkül bólintott.

- Egyszer pár évvel ezelőtt szerelmes volt egy fiúba.

- Tessék? – kérdezte szinte fuldokolva Nathe.

Úgy érezte, hogy menten elájul, képtelen volt feldolgozni az új információt.

- Tisztában vagyok azzal, hogy meglepő, de igaz. Mondjuk nem emlékszik rá, mivel anya törölte minden emlékét a sráccal kapcsolatban – húzta el a száját Val.

Nathaniel csak döbbenten pislogott, és ez a folytatásra sarkallta Valeryt.

- Szerette Őt, nagyon. Feltétel nélkül megbízott benne, akár az életét is feláldozta volna érte. Olyan igazi mesébe illő szerelem volt. Az a fiú tökéletes volt számára. Azt is hozzátenném, hogy közülünk való volt, úgyhogy keresve sem találhatott volna jobbat. Nem is gondoltuk, hogy rossz szándéka van. De, mint utólag kiderült nem Aurora szívét akarta – Val hirtelen elhallgatott.

- Miért, mi történt? – Nathe izgatott és kíváncsi is volt egyben.

Örült annak, hogy többet megtudhat a lány múltjáról, de az kissé bántotta, hogy régebben együtt volt valakivel.

Valery vett egy mély levegőt, majd folytatta.

- Egyik hétvégén elutaztunk, Ők pedig kettesben maradtak… - Val hangja elcsuklott az emlék hatására.

- Ha még egyszer meg mersz állni, én esküszöm, hogy… - Nathe nem tudta befejezni, mert a lány beléfojtotta a szót egy igen csúnya pillantással.

- Mikor hazaértünk, nem találtunk lent a nappaliban senkit. Hiába szóltunk Aurorának, Ő nem válaszolt. Kate rögtön a húga szobájába rohant, és ami ott fogadta Őt, Istenem… Ott ült a szobája sarkában összegömbölyödve. A ruhája szakadt volt, az arcára száradta vér, az ajkai felduzzadva, szeme alatt lila monokli. És sírt. Keservesen, de halkan zokogott. Robert meg akarta erőszakolni – Valery testén jól látható borzongás futott végig

Nathe-ben gyilkos düh lobbant. Rögtön indulni akart, hogy megkeresse azt a mocskot, és saját kezűleg tépje szét. Hogy tehet valaki ilyet az Ő személye Angyalával?

- Hol van az a bitófára való szemétláda? – kérdezte szinte vicsorogva Nathe.

Valery drámai hatásszünetet tartott, majd nagy kerek szemekkel meredt a fiúra, és megadta a választ a kérdésére.

- Két méterrel a föld alatt, Aurora kivégezte azt a személyt, akit az életénél is jobban szeretett.