24. Mirriana

Szűnni nem akaró fájdalom, folytonos aggódás, acélos türelem…

Harmadik napja már, hogy Aurora a kínok kínját éli meg. És nem tudja az okát. Ez pedig iszonyatosan idegesíti, persze Nathe aggódása talán még idegfeszítőbb. Aranyos a fiútól, hogy mindent meg akart tenni érte, és hogy segíteni akar neki, de… a 100 ,,Hadd segítsek Angyalom!” után már eléggé irritáló volt.

Nehéz volt úgy válaszolni, visszautasítani a segítő szándékát, hogy ne bántsa meg. Ha túl erőteljesen szólt vissza neki, akkor mindig egy bűnbánó csókkal hozta helyre a dolgot.

– Kicsim… – hallotta meg Nathe aggódó hangját.

– Igen? – pillantott rá kíváncsian.

– Van egy elméletem, hogy mi okozza a fájdalmadat.

– Mi lenne az? – torpant meg hirtelen a lány.

Az előttük sétáló társaik is megálltak ezen hír hallatára.

– Valószínűleg a kuriozumod olyan hatalmas, hogy az emberi szervezeted képtelen feldolgozni. A benned lakó kurioz utat akar magának törni.

Aurora felvonta a szemöldökét, mire Nathaniel csak elmosolyodott.

– Ne mondd azt, hogy azt hiszed Drigion csak azért akar téged, mert kivételes szépség vagy – simította meg gyengéden az arcát. – Sokat gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy te harcosként és nőként is kellesz neki.

Mielőtt Aurora bármit is mondhatott volna, Valery halkan megszólalt.

– Valamit eltitkoltam előletek…

– Mégis mit? – vonta kérdőre döbbenten Theodor.

– Auroráról szól egy jóslat, igaz nem tudom, mi áll benne. Te leszel az egyik leghatalmasabb kurioz, és a Lettalionhoz is van valami közöd. Lehetséges, hogy nem csak az erőd rohamos növekedése miatt szenvedsz, hanem az is közrejátszhat, hogy a közelben van a kő.

– Te ezt honnan tudod? – kérdezte érdeklődve Nathe.

– Egyszer kihallgattam anya és Leo beszélgetését – motyogta zavartan.

Aurora nem reagált semmit, csak elgondolkozva dőlt neki szerelme mellkasának. Ha csak a fele igaz annak, amit Valery és Nathe mondott, akkor tényleg iszonyatos nagy bajban van.

– Nem hagyom, hogy... – morogta Nathe dühösen, miközben átölelte a lány derekát.

– Nem lesz semmi baj szívem – szorította meg biztatóan a kezét Aurora, holott tisztában volt, hogy nagy valószínűséggel a kijelentése ellentéte fog teljesülni.

Nathaniel gyengéden elmosolyodott, majd mit sem törődve a többiekkel, egy szenvedélyes csókkal pecsételte a lány mondatát.

Aurora boldogan viszonozta az édes tevékenységet, és nem foglalkozott unokatestvérei színlelt öklendezésével és felháborodott torokköszörüléseivel.

– Valami a torkodon akadt? – pillantott Valery-re, mikor elhúzódott a fiútól.

A lány erre csak megforgatta a szemét, majd elvigyorodott.

– Mi lenne, ha tovább mennénk? – kérdezte Theo.

– Szerintem meg, jobb lenne, ha pihennénk egy kicsit – mormolta Nathaniel, miközben Aurorát bámulta.

– Nathe, nincs semmi baj, induljunk – mosolygott rá erőltetetten a lány.

A fiú olyan közel hajolt, hozzá, hogy az orruk hegye összeért.

– Ne hazudj nekem!

– Te meg lépj hátrébb, mielőtt leharapom az orrodat – mosolyodott el Aurora. – Menjünk tovább!

Szerelme mogorván, de bólintott, majd játszva a sértődött kisfiút Valeryvel az oldalán el is indult. Ez egyáltalán nem zavarta Aurorát, amúgy is váltani akart pár szót Theodorral.

– Muszáj valamit tennünk, különben megőrülök – szólalt meg halkan a lány, mikor hallótávolságon kívülre értek társaik.

– Tudom – mormolta Theo. – Mindhárman tisztában vagyunk azzal, hogy a fájdalmad szinte elviselhetetlen. Próbálod elrejteni, de képtelen vagy rá.

– Meg fogom ölni Drigiont, ez mind miatta van – sziszegte összeszorított fogakkal Aurora.

Az idő előrehaladtával egyre nőtt benne a megvetés, melyet a férfi iránt érzett.

Ha nem rabolta volna el Lisbeth-éket, akkor már áteshetett volna a Fracturán, és nem lennének fájdalmai.

– Ne hagyd, hogy a dühöd irányítson – sóhajtott fel idegesen Theodor.

– Miért is ne?

– Mert így meggondolatlanul fogsz cselekedni, ami akár az életedbe, vagy a többiekébe is kerülhet. Aurora, legyen tiszt a fejed, mert olyan erő birtokában állsz, amit, mint te is tudod iszonyatosan nehéz kontrollálni és irányítani. Ha esetleg valaki mondjuk, közülünk elkap az egyik igen rossz pillanatodban, akkor annak végzetes következménye is lehet.

– Fáj, iszonyatosan! Jelen pillanatban is szinte elviselhetetlen. Egyedül azért nem sírok, mert valamilyen szinten megszoktam a terhelést a gyakorlások közben.

Theo hirtelen magához húzta a lányt és szorosan megölelte. Aurora először meglepődött, de pár pillanattal később boldogan viszonozta a mozdulatot.

– Komolyan nem tudom, hogy mihez kezdenék nélkületek – sóhajtotta a lány.

– Mindig számíthatsz ránk, bármi legyen! – ígérte meg Theo.

Miután elhúzódtak egymástól két türelmetlen szempárral találták szembe magukat.

Aurora nem akart magyarázkodni, egyáltalán nem volt ereje hozzá. Iszonyatosan fáradtnak érezte magát. Az alváshiány és a folytonos idegeskedés leszívta teljesen. A lelke legmélyén nem hitte el, hogy sikerülhet megmenteni szeretteit. Rettegett a tudattól, hogy elveszíti őket.

Elhatározta, ha nem válik be a terve, akkor megadja Drigionnak azt, amit akar. Bár a tudat, hogy elhagyja Nathanielt, megőrjítette.

Ha ez bekövetkezne, vajon gyorsan tovább lépne? Biztos, hogy találna egy ezerszer jobb lányt, aki igazán megbecsüli, és nem bánik vele ilyen szemét módon. Nathe nagyon figyelmes, udvarias, kedves, jóképű fiú, a nők álma, szóval butaság lenne azt gondolni, hogy cölibátust fogadna és egy zárdába vonulna.

– Min merengsz?

Aurora ijedten kapta fel a fejét, és nagy szemekkel nézett Nathanielre. Érezte, ahogy az arca forrósodni kezd, az elmebeteg gondolatai miatt.

– Én csak… – dadogta zavartan.

– Miért van egy olyan érzésem, hogy még véletlenül sem arról fantáziáltál, ahogy liliomtiprást követek el rajtad? – kérdezte fancsali képpel a fiú.

Aurora nem mondott semmit, csak összeszorított a száját és a földet bámulta mereven.

– Mi a baj angyalom? – kérdezte óvatosan.

– Egyszerűen csak elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, akkor, ha nem lenne más megoldás, minthogy feladom magam Drigionnak – motyogta az orra alatt a lány, és érezte, ahogy a gyomra összeszorul, és a hideg végigfut a hátán.

– Kérlek még a csíráját is irtsd a gondolatnak a gyönyörű kobakodból! – nyögte kétségbeesetten Nathe, miközben a két tenyere közé fogta a lány arcát.

Ahogy pillantásuk találkozott Aurorában tudatosult, hogy megtalálta a helyét a világban. Életében először nem érezte magát elveszett kislánynak, aki nem találja a hazafelé vezető utat. Igaz az erdő kellős közepén álltak, mégis, mintha hazaért volna. Nathe jelentette számára az igazi biztonságot, bármi történjék is rá örökké számíthatott.

A sós könnyek váratlanul bukkantak elő, és folytak végig orcáján. Nem akarta visszatartani a sírást, rádöbbent arra, hogy Nathaniel előtt nem kell szégyellnie az érzéseit.

– Szeretlek – suttogta a lány mosolyogva, majd még mielőtt bármit is mondhatott volna Nathe, ajkát az övére tapasztotta.

– Nem hagyom, hogy elvegyenek tőlem. Érted? – nézett rá szigorú szemekkel Nathaniel, mikor elhúzódtak egymástól.

– Értem – sóhajtott fel a lány.

– Segítsek újra megtanulni járni? Vagy magatoktól is sikerülni fog elindulni? – kiáltotta türelmetlenül Valery.

– Persze, ha fordított helyzet lenne, akkor neki senki nem szólhatna be – morogta Aurora szem forgatva.

– Olyan aranyos vagy, amikor mérgelődsz – vigyorodott el Nathe, majd ujjaikat összefűzve elindultak Theoék után.

Ahogy előrehaladtak érzékelhetően egyre nehezebb volt a terep, ez pedig megállásra kényszerítette őket, ugyanis Valery kénytelen volt a tornacipőt túrabakancsra cserélni.

Persze nem fogadta el Auroráét, ami már rendesen be volt törve, neki a sajátja kellett, amit New Orleansban szerzett be. Aurora tudta, hogy irgalmatlanul fájni fog Val lába az új bakancs miatt.

De Valery senkire nem hallgatott. A rózsaszín lábbelijében gyönyörködött, mást nem látott.

– De, ha nekem lesz igazam, akkor úgy tarkón váglak… – sziszegte Aurora fenyegetően, majd továbbindult.

Egy óra elteltével már láthatóan fájdalmai voltak Valery-nek, amit erősen próbált leplezni.

Aurora csak a fejét csóválta és nyugtázta, hogy ismételten igaza volt. A taslival még várt, de már viszketett a tenyere. Unokanővérére már ráfért egy tanító jellegű ütés, régen agyalta már meg.

– Fáj a lábam! – nyögte Val nem sokkal később.

Aurora hirtelen hátrafordult, szemei összeszűkültek és nagy léptekkel unokanővéréhez sietett.

– Nos, vagy felveszed a betört bakancsomat, vagy elmondom mindenkinek, hogy mi történt azon az ominózus bulin!

Valery arcszíne hirtelen bíborvörössé változott és kék szemeiben ijedtség villant. Aurora tisztában volt azzal, hogy ez egy igen mocskos módszer, de más nem jutott az eszébe.

– A francba, hogy te mindenkiről tudsz mindent! – mordult fel Theodor.

Aurora vetett unokafivérére egy huncut pillantást, majd drámaian felsóhajtott.

– Ez nem igaz, mert erről a jómadárról nem tudok olyan sok mindent – intett szerelme felé.

– Majd idővel kicsim – kacsintott rá nevetve Nathe.

– Remélem is – mosolyodott el Aurora. – No, akkor felveszed? – vonta fel a szemöldökét.

– Igen – sóhajtott fel megadóan Valery.

– Szerencséd – kacsintott rá Aurora.

Amint megtörtént a cipőcsere gond nélkül haladhattak tovább.

– Srácok – szólalt meg Theo pár óra gyaloglás után bizonytalanul. – A térkép szerint megérkeztünk.

Elhagyván a sziklás térséget ismét fás területen kellett taposniuk a talajt.

Mindenki döbbenten pislogott ugyanis bármerre néztek csak az ég felé nyúló monstrumokat láttak. De házhoz hasonló építmény, vagy képződmény sehol sem volt.

– Talán az egyik fatörzsben lakik – vigyorodott el Valery, mire Aurora csak megforgatta a szemét.

– Biztos vagyok benne, hogy valami mágia van a dologban – motyogta Nathe és ahogy az utolsó szó is elhagyta a száját erős fény vakított el őket.

Aurora szemét érdekes mód nem bántotta olyan szinten, mint a többiekét, ezért látta, mikor egy női alak rajzolódott ki a nagy fehérségben és lassan közelített feléjük.

Mikor a fény elhalványult és a nő arca láthatóvá vált, felismerte rég nem látott nagynénjét. Mérges volt rá, de ez nem igazán látszott rajta. Csak rezzenéstelen arccal bámult a nőre, aki halványan elmosolyodott.

– Már vártalak titeket – mondta és a mosolya egészen kiszélesedett.

– Én…. – kezdte Theo, de Mirriana félbeszakította.

– Theodor, Valery, Nathaniel és Aurora.

– Még emlékszel a nevemre? – kérdezte gúnyosan Aurora.

– Ne ítélkezz Aurora! Sokkal többről van szó, mint amit hiszel. Ha bejöttök szerény hajlékomba elmagyarázok mindent, azt is, hogy miért tűntem évekre.

Aurora szemei összeszűkültek, de mikor látta, hogy társai egy kicsit sem értenek vele egyet, lassan bólintott és Nathaniel kezét szorongatva követte Mirrianát az ismét felvillanó fehér fénybe. 

23. A nyugalom a hosszú élet titka

Aurora szárnyalt, a fellegekben érezte magát. Igaz tudta, hogy nem szabad hagynia, hogy teljesen elterelje a fiúba figyelmét, de egy kis boldogságot megengedett magának.

Mint utólag kiderült Valery és Theodor kihallgatták az egész beszélgetésüket. Theo, a védelmező testvért játszva közbe is akart lépni, de Val nem engedte.

Még szerencse! Elég érdekes lett volna, ha Theodor, mint egy felajzott bika megzavarja őket egymás szájának a feltérképezésében. Igaz, nem csak a nyelveik simogatták egymást…

Aurora elpirult az emlék hatására. Ahogy a fiú, erős mégis gyengéd kezei a pólója alá csúsztak… ahogy testük egymáshoz simult.

– Min merengsz kicsim? – Nathe hangja rántotta vissza a jelenbe.

Ránézett a fiúra, aki ajkait egy huncut mosolyra húzta, melynek hatására, ha lehetséges még jobban elpirult.

– Semmin… semmin – dadogta zavartan.

A fiú egészen közel hajolt hozzá, miközben beszélt a szája a lány fülét súrolta.

– Mennyire vetkőztettél le? A boxert legalább rajtam hagytad?

– Na, de Nathe! – kiáltott fel vékony hangon Aurora, és zavarában azt sem tudta, hogy hova nézzen.

Szerelme hangosan felnevetett, majd szájon csókolta.

– Te azt csinálsz velem, amit akarsz. Ez a gondolataidra és a valóságra is vonatkozik – mormolta csillogó szemekkel.

– Én…

– Sziasztok! Mi a nagy helyzet? – furakodott közéjük Theo, ezáltal kénytelenek voltak elengedni egymás kezét.

Aurora észrevette, hogy unokafivérének nem igazán tetszik, hogy együtt vannak Nathaniellel. Bár ez elég érdekes volt, hiszen ő is azt akarta, hogy adjon egy esélyt a fiúnak. Egyáltalán nem értette, hogy mi történt, ezért elhatározta, hogy a legközelebbi pihenőnél kifaggatja Theodort.

~*~

– Miért van egy olyan érzésem, hogy több dolgot is elhallgatsz előlem?

Theodor ijedtében majdnem eldobta a térképet, és emiatt olyan szemekkel nézett Aurorára, mintha megette volna a vacsoráját.

– Nem tudom, hogy miről beszélsz – rántotta meg végül a vállát a fiú.

Aurora csak elmosolyodott és letelepedett unokatestvére mellé.

– Ha nem mondod el, hogy mi van, akkor világgá kürtölöm, hogy mi történt 2008. július 24-én – nézett rá nagy ártatlan szemekkel.

Theo lélegzete láthatóan elakadt, és a szemei is kigúvadtak az ijedtségtől. Aurora tudta, hogy eltalálta az egyik leggyengébb pontját. Nem igazán akarta soha felhasználni ezt ellene, de nem adott más lehetőséget neki. Még a veréssel sem ért el volna ilyen hatást, pedig ügyesen tud bunyózni, viszont Theodornak nagy a fájdalom faktora.

A fiú vett egy mély levegőt és halkan beszélni kezdett.

– Én… szóval… Nem anyáék felé tartunk, hanem Mirrianához. Hadd mondjam végig! – emelte fel a kezét, mikor Aurora szólásra nyitotta a száját. – Nem rohanhatunk a vesztünkbe. Drigion vár ránk, több száz kuriozzal. Nem emberekkel állunk szemben, Aurora. kuriozokkal, akiknek iszonyatos hatalmuk van, akik gondolkodás nélkül ölnek. Élve kell kihoznunk onnan anyáékat, és közben egyikünknek sem kellene meghalnia. Túlélnéd, ha bárkit is elvesztenél közölünk? Nem. Gondolkozz Aurora, mielőtt cselekedsz – tette a vállára a kezét unokafivére.

Aurora összerándult, de nem mondott semmit. Tudta, hogy igaza van Theodornak, de a hatalmas volt benne a bosszúvágy, így képtelen volt lemondani tervéről. Viszont jobb, ha ezt senki nem tudja.

– Nathanielt illetően pedig… a húgomként szeretlek, és bármilyen hím is akar bejutni a bugyidba, én ugrok – kacsintott rá, de a hangja az komoly volt.

– Hidd el, hogy egyelőre nem nyitom ki a kapukat – vigyorodott el Aurora.

– Ajánlom is – pillantott rá a szeme sarkából a fiú és figyelme visszaterelődött a térképre.

A következő percek csendben teltek, csak a tűz ropogását és az éjszaka hangjait lehetett hallani. Aurora kissé kezdett ideges lenni, ugyanis Nathaniel és Valery elég régóta távol voltak, pedig csak tűzifáért mentek. Fesztülten figyelte azt a pontot, ahol félórával azelőtt eltűntek az erdő sűrűjében.

Számolta a perceket, és ahogy telt az idő egyre jobban nőtt benne a rémület.

Mi van, ha elkapta őket egy gonosz lény? Vagy, ha Drigion csapdájába estek? Esetleg egy elmebeteg gyilkos darabokra tépte őket?

– Hol vannak már Valeryék? – kérdezte hirtelen homlokráncolva Theo.

– Nem tudom – morogta Aurora, és hirtelen felpattant, de nem volt túl jó ötlet, ugyani iszonyatos fájdalom hasított a fejébe. – Ááááááá! – kiáltotta kétségbeesetten, miközben térdre rogyott.

Theodor ijedten nyúlt utána és próbálta csitítgatni, de egy kicsit sem segített, sőt a fájdalom tovább növekedett.

– Végre bevallhatnád, hogy eltévedtünk! – mordult fel Valery, mire Nathe, csak kétségbeesetten megvakarta a fejét.

– Persze, pont ilyenkor nincs kéznél mobil – sóhajtotta csalódottan a fiú, majd felnézett az égre.

– A francba is már! Itt fogunk megrohadni! Auroráék csak az oszló tetemeinket találják meg! Istenem Nathe, nem akarok meghalni! – sírta el magát Valery, mire a fiú átölelte a vállát.

– Először is, nyugodj meg! Másodszor, nem lesz semmi baj! Visszatalálunk, csak ne pánikolj, mert azzal csak rontasz a helyzeten. Vegyél két mély levegőt, majd gondoljuk át, hogy mit tegyünk – suttogta nyugtató hangon Nathe.

– De mi lesz velünk? És anyáékkal? Mindennek vége! – kiáltotta kétségbeesetten.

Nathanielnek nem kellett sok, hogy elkezdjen üvöltözni a lánnyal, de tudta, hogy azzal csak rontana a dolgon. Egyáltalán nem akarta, hogy Val ájulásig hergelje magát.

Biztos volt benne, hogy szerelmének már feltűnt, hogy jó ideje távol vannak. Nem tetszett neki a gondolat, hogy a lány a keresésükre induljon, még ha Theoval karöltve is. Minél előbb vissza kellett jutniuk a táborhelyre.

– Senki nem fog meghalni! Hagyj egy kicsit gondolkozni – nézett a lányra kérlelően.

Val aprót bólintott, és a fiú tanácsát megfogadva mély levegőket vett.

– Nos… Nagyjából tíz percet gyalogoltunk nyugat irányába… Az meg mi? – kérdezte döbbenten Nathe, mikor észrevette, hogy világít a lány zsebe.

– Csak a telefonom… – motyogta Valery döbbenten, majd elvigyorodott. – Totál elfelejtettem, hogy nálam van.

– Nagyjából 3 perccel ezelőtt említettem, hogy milyen jól jönne egy mobil, de nem baj! Örülök, hogy figyelsz rám basszus! – morogta a fiú idegesen. – Amúgy hogy töltöd? – tette hozzá kíváncsian.

– Ne harapd le a fejem, teljesen kiment a fejemből, hogy a zsebemben van! – emelte fel sértődötten az orrát Valery. – Hordozható töltő – rántotta meg a vállát hetykén.

Nathaniel megrázta a fejét, majd égnek emelte a szemét. Tisztában volt azzal, hogy Val egy szétszórt bohókás lány, de hogy ennyire…

Hirtelen oldalra kapta a fejét, ugyanis közeledő léptek zaja ütötte meg a fülét. Valeryt gyorsan a háta mögé tolta, és felkészült a legrosszabbra.

Lelki szemei előtt látta, hogy egy ocsmány lény fedi fel magát a sötétben, és gondolkodás nélkül rájuk támad.

A szíve a torkában dobogott, ahogy egyre hangosabbak lettek a léptek.

– Nathe… – suttogta rémülten Valery.

A fiú nem reagált, csak nyelt egyet, miközben várta közelgő végzetüket.

Aurora nem törődve az iszonyatos fájdalommal felpattant és a táskájához ment. Érezte, hogy történt valami Valeryvel és Nathaniellel.

– Mégis mit csinálsz? – kiáltott rá Theo dühösen.

– Megkeresem a többieket – közölte természetes egyszerűséggel.

Theodor menten felpattant, két hatalmas lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot.

– Eszednél vagy? – ragadta meg a vállát erőteljesen.

– Pontosan. Igaz, majd széthasad a fejem annyira fáj, de tuti, hogy ezek ketten eltévedtek, szóval vissza kellene őket hozni.

Egy erőteljesebb mozdulattal lefeszítette a válláról a fiú kezét és egy zseblámpát dobott oda neki.

Theo még mondani akart valamit, de nem volt lehetősége. Aurora könnyed léptekkel indult el abba az irányba, amerre Valeryék indultak. Nem fordult hátra, hogy unokatestvére követi-e, ugyanis hallotta a lépteit.

Nem értette, hogy történhetett ez, hiszen Valery azért tudta, hogyan kell tájékozódni az erdőben. Persze, ha úrrá lesz rajta a pánik, akkor a saját nevét is elfelejti. És természetesen mást hibáztat, a saját baklövése miatt.

Szegény Nathaniel… Biztos pattanásig feszülnek az idegszálai. Az biztos, hogy Val elég nehéz eset, szép szavakkal nem is lehet rá igazán hatni. Lisbeth-nek is sokszor meggyűlt vele a baja, főleg, mikor elkezdődött a fiúzós korszaka. Csak úgy engedte el bárkivel is, ha Aurora vele tartott. Természetesen ez Aurorának nem volt túlságosan ínyére, és általában inkább megnézett egy filmet a moziban, amíg unokanővére nyáladzott az aktuális pasijával.

Már majdnem elmosolyodott, mikor is fájdalom járta át egész testét. Egy pillanatra muszáj volt megállnia, hogy összeszedje magát, de mikor látta, hogy Theo rögtön segíteni akar neki tovább indult. Nem foglalkozott a kínnal, erősnek kellett maradnia, különben szétesett volna az egység.

– Aurora…

– Nem számít – sziszegte összeszorított fogakkal.

– De… - kezdte a fiú, viszont Aurora éles hangon félbeszakította.

– Ha el mered mondani neki, én megnyúzlak!

– Oké-oké, befogtam – emelte fel védekezően a kezeit Theodor.

Ahogy egyre mélyebbre értek az erdőben, Aurorában úgy nőtt a feszültség. Átkozta magát azért, hogy nem ő indult el fát gyűjteni. Akár csukott szemmel is képes lenne tájékozódni, bármilyen idegen is a hely.

– Arra vannak – mutatott észak felé Theo.

– Honnan tudod?

– Egy kismadár csiripelte – kacsintott rá nevetve, mire Aurora elvigyorodott.

– Mi lenne velem nélküled? – kérdezte nagyot sóhajtva a lány, miközben elindult a megfelelő irányba.

– Véged lenne! – jelentette ki a fiú magabiztosan.

– Így van! – bólogatott hevesen Aurora.

Nem kellett sokat menniük és meg is hallották társaik beszélgetését. Persze Valery hangjából tisztán ki lehetett venni a pánikot, Nathe viszont teljesen nyugodt volt, jól kezelte a helyzetet.

Ahogy közelebb értek hirtelen elhallgattak, Aurora pedig tudta is, hogy miért. Ellenségnek hitték őket, ami érthető is volt.

Aurora halványan látta Nathe férfias testének körvonalait, és azt is ki tudta venni, hogy támadó pozíciót vett fel. Olyan volt, mint egy zsákmányra váró puma. Persze ő szexi volt, és igen csak izgató…

– Össze ne tojjátok magatokat! - kiáltotta el magát Theodor.

Ahogy kiléptek a bokrok közül két igen dühös szempárral találták szembe magukat. Aurora, hogy enyhítse Nathe haragját átölelte a nyakát és egy apró csókot lehelt ajkaira.

– Előbb is jelezhettetek volna, hogy ti vagytok azok – mormolta a fiú bosszúsan.

– Igen ám! Nem kellett sok, hogy Nathaniel elé álljak, és megvédjem! – tette hozzá Val égbeemelt orral.

– Na, azt megnéztem volna – motyogta tűnődve Theo.

– Most úgy csinálsz, mintha nem védeném meg a hozzám közelállókat! – kiáltott fel sértetten nővére.

Aurora csak mosolygott unokatestvérei évődésén, mondjuk nem tudott sokáig rájuk figyelni, ugyanis szerelme karjai dereka köré tekeredtek, majd szorosan magához húzták.

Mielőtt egy pillanatig és élvezhette volna a fiú ölelését, a fájdalom ismét kitárta szárnyait, és magával ragadta őt.

Nem sikított, nem mondott semmit, csak összeszorította a fogait és arcát Nathe mellkasába fúrta.

– Mi a baj kicsim? – kérdezte Aggódó hangon Nathaniel.

– Semmi – suttogta rekedtesen Aurora.

Nem akart gyengének és sebezhetőnek látszani, nem hagyhatta, hogy a fájdalom legyőzze őt, mint az elmúlt időszakban oly’ sokszor.

– Láthatóan szenvedsz! – tolta el óvatosan magától a fiú és aggódva mérte végig. – Mid fáj Angyalom?

– Semmi!

– Aurora…

– Fogd be Theodor! – kiáltott fel dühösen.

– Mondd el, hogy hol fáj! – csattant fel Nathe.

– Mindenhol! Érted? Mindenhol! A fejemben a legelviselhetetlenebb!

– Hogy segíthetek? – váltott rögtön lágyabb hangnemre a fiú.

– Nem tudsz segíteni – suttogta Aurora elkenődött hangon.

– Csak tudok valahogy – mormolta és óvatosan magához ölelte.

Ekkor már Theo és Valery nem voltak ott. Aurora nem aggódott, ugyanis tudta, hogy Theodor gond nélkül visszatalál a táborhelyre.

Ha gond lenne a tájékozódással – ami kizárt dolog -, akkor az állatokat hívná segítségül. Nagyon hasznos képességgel rendelkezik. Persze nem volt könnyű megtanulni használni, hiszen rengeteg koncentrációt igénylő kuriozum. Mondjuk ez Valery képességére is igaz. Nem túl könnyű tárgyakat reptetni a puszta gondolattal.

De, ha őszintének kell lennie, bármit megadna azért, hogy cseréljen velük. Nem túl jó dolog, ha az ember olyan kuriozum birtokában van, amivel akár a szerelmét is megölheti.

– Értsd meg Nathe, hogy nem tudsz segíteni! – mondta Aurora, jóval élesebben annál, mint ahogy szerette volna.

Bocsánatot akart kérni, de képtelen volt megszólalni, túlságosan is feldúlt volt.

– Sajnálom, Angyalom, én csak aggódom érted – suttogta és arcát a lány hajába fúrta. – Szeretlek – tette hozzá alig hallhatóan.

– Tudom, én is szeretlek.