5. Az erőbemutató

- Figyelj Nathe, ezt talán nem nekünk kellene elmagyarázni – mondta Aurora immáron tiszta fejjel.

Iszonyatosan mérges volt magára az elmúlt pár óra eseményei miatt. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy mi miatt gyengült el ilyen szinten. Jobb lett volna, ha otthon marad, bezárkózik a szobájába és pihen.

Mindenki elől képes volt eltitkolni, de ez a fiú másképp hatott rá, mint mások. Nem tudta, hogy miért, de le akarta küzdeni azt az érzést, ami ezt a lehetetlen viselkedést váltotta ki belőle.
Hazafelé egész végig Nathanielt átkozta, ugyanis kijelentette, hogy nem hajlandó addig hazamenni, ameddig el nem magyarázza neki, hogy mégis mi történt. Utálta a makacsságáért a fiút, és nem sok híja volt, hogy elkezdjen vele ordibálni a parkoló kellős közepén. Egyedül a józan esze állította meg, már amennyi maradt neki az este után. Sokszor került már kellemetlen helyzetbe a benne uralkodó erő miatt, de ennyire régen fajultak már el a dolgok. Gyűlölte a napot, mikor Nathe belépett a tanterem ajtaján, utálta a pillanatot, mikor összebarátkozott az unokatestvéreivel, megvetéssel gondolt vissza arra a pillanatra, amikor a fiú érdeklődni kezdett iránta.

Csupa negatív gondolattal volt tele a feje, úgy érezte magát, mintha megint Sophia uralma alatt lenne. Felrémlettek a szeme előtt a borzalmas képek, mikor kiskorában az a borzalmas nőszemély bántalmazta Őt. Újraélte azt a pillanatnyi hatalmas örömöt és erőt, ami akkor uralkodott benne, mikor végzett mostohájával. Ugyan ezt akarta érezni, csak a célpont Nathe volt. Nem tudott pozitívan gondolni a fiúra.

Hiába hívta félre beszélgetni Val Nathaniel kedves és jó oldaláról, egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy előtérbe helyezze ezeket az érveket. Nem érdekelte unokanővére hegyi beszéde, hidegen hagyták a hízelgő és egyben megnyugtató szavak. Sok esetben engedett Valery kéréseinek, és csak később a szobája, vagy az Öreg tölgy társaságában dühöngött. De akkor és ott nem lágyult el a szíve. Vastag jégréteg zárta körül, akár egy ősrégi leletet, mely valamelyik sark-vidéken lelt nyugalomra. Nem olvadt fel, szikla szilárdan tartotta hűvös, törhetetlen keménységét. Még az sem zavarta, hogy Val közölte, hogy nagyot csalódott benne. Csak egy hetyke vállrándítást adott válaszként, semmi többet. Érzelemmentes maszkját hihetetlen kitartással tartotta meg.

- Azért kicsit kedvesebb is lehettél volna, Valery megállás nélkül sír – mondta Kate halkan.

- Ez van, ilyen vagyok, szóval ezt kell szeretni. Különben is, honnan értesültél Valery érzéseiről? Ugyanis a mási kocsiban ül, és nem hiszem, hogy olyan szuperhallásod lenne, hogy halld, ahogy itatja az egereket – sziszegte dühödten Aurora.

- Ne beszélj így a nővéreddel, úgy gondolom, hogy nem érdemelte ki semmivel ezt a hangnemet – csattant fel a szinte mindig nyugodt Leo.

- Oké, akkor mindannyian forduljatok ellenem. Legyek én a rossz, meg a gonosz. Ugyan, kit érdekel, nem számít az, hogy én mit gondolok, hogy mi érzek! – ezzel lezártnak tekintete a témát, de Leonardo nem így gondolta.

- Nem vagyunk ellened, csak bemeséled magadnak. A fiú közülünk való, és idővel úgy is be kellett volna avatnia az apjának. Te igazából segítettél, a mai botlásaiddal. Igaz, ami a bárban történt az kicsit durva volt, de Liz elintézte már, szóval, ha megkérhetnélek, nyugodj meg.

- Nem olyan könnyű megnyugodni ezek után – sóhajtott fel Aurora, és lehunyta a szemét azt remélve, hogy mire kinyitja minden a régi lesz…

De sajnos nem így történt. Az ajtóban Jackson várta a kis csapatot nem túl vidám arckifejezés kíséretében. Aurora tisztában volt azzal, hogy egy pozitív gondolata sincs vele kapcsolatban a történtek miatt.

Már szólásra nyitotta a száját, mikor odaértünk elé, de Leo kemény hangon belé fojtotta a szót.

- Nem Aurora hibája, csakis saját magadat okolhatod a történtek miatt. Be kellett volna avatnod a részéletekbe a fiadat, és akkor most nem állna teljesen értetlenül az eset előtt.

Jack összeszorította a száját, és inkább nem mondott semmit. Nathe odalépett Aurora mellé, és kíváncsi hangon megszólalt.

- Mi folyik itt apa? Azt tudom, hogy más vagyok, mint a többi ember, és az itt álló személyek is hasonlóak lehetnek, mint én, de ezen kívül nem tudok semmit. Ez pedig iszonyúan idegesít, szóval kérlek, avass be a részletekbe!

A férfi elkínzott arccal bólintott, majd sarkon fordult és bement a házba. Lisbeth mindenkit megelőzve ment utána, ami Aurorában azt a gyanút ébresztette, hogy nem csak beszélgettek. Emiatt pedig nem túl kellemes érzés szaladt át a testén. Azt ígérte Valerynek és Theodornak, hogy nem keres más férfit Sam helyére, erre ezzel az utolsó szemétládával…

Aurora vett két mély levegőt, hogy lenyugtassa magát, és inkább nem folytatta a gondolatmenetet, ugyanis annak az lett volna a vége, hogy tényleg nem tudná Jackson elfoglalni Sam helyét.

A következő pillanatban azt vette észre, hogy már csak Ő áll kint egyedül a ház előtt, úgy hogy nem is habozott, gyors léptekkel bement és meg sem állt a nappaliig. Kíváncsi volt, hogy Jackson hogyan magyarázza ki magát ebből az igencsak kellemetlen helyzetből.

- Nos fiam, mit szeretnél tudni?

- Mindent! – morogta Nathaniel idegesen.

- Mindent sajnos nem mondhatok el, Aurora, Val és Theo sem tudja a részleteket, ezt pedig elfogadták. Majd idővel kiderülnek a részletek, egyelőre csak a lényeget árulhatom el neked. – vett egy mély levegőt, majd belekezdett. – Nem ebben a világban születtél, ergo nem vagy igazán ember. A mi fajtánk eldöntheti, hogy halandóként éli le az életét korlátozott hatalommal, vagy Kuriózként, határtalan erővel. Én a hatalmat választottam, egyedül anyád halála miatt jöttünk vissza a halandó világba. Azért nem avattalak be, mert semmi jele nem volt annak, hogy bármiféle erőd lenne. Nagyon ritka egy Kurióz ivadéknál 15 éves kora előtt nem alakul ki a képessége. Te pedig már 19 leszel, és még mindig semmi. – sóhajtott fel dühösen.

- Ugyan, Kate-nek sem mutatkozott még meg, nem kell kétségbeesni – szólalt meg Aurora unottan.

Nem tudott meg semmi újat, szóval nem is igazán figyelt a férfi magyarázkodására. Sokkal jobban lefoglalta körmei vizsgálata.

- És mégis hogyan válhat valaki Kuriózzá? – kérdezte Nathe őszinte kíváncsisággal.

- Ne reménykedj, hogy elárulja – suttogta Aurora kárörvendően.

Nathaniel szúrós szemekkel nézett Aurorára, de a lány csak egy vállrándítással reagált rá. Tudta, hogy igaza van, hiszen már szinte veteránnak számít a kérdezősködésben.

- Sajnálom, de ezt csak később tudhatod meg.

- Én megmondtam – motyogta Aurora.

- Ne hidd magad olyan nagynak Aurora, egy ártatlan angyalka vagy egy igazi vérengző gyilkoshoz képest – közölte Jackson lenéző hangon.

A szobában megfagyott a levegő, mindenki döbbenten meredt a bátor férfira. Igaz, hogy Aurora nem túlzottan szereti a képességét, de gyűlöli, ha alábecsülik.

Letette a körömreszelőt, amit időközben előhalászott az egyik szekrény fiókjából és olyan szemeket meresztett Jacksonra, mint még soha senkire. Nathe apja nyelt egyet, de nem szakította meg a szemkontaktust.

- Ezt most azonnal szívd vissza, ugyanis fogalmad sincs, hogy mire vagyok képes, ha tudatosan használom a képességemet.

- Bizonyítsd be, és akkor elhiszem – kacsintott a férfi nevetve.

- Biztos vagy abban, hogy látni akarod, mit tudok? – kérdezte Aurora fogcsikorgatva.

Jack bólintott.

– Oké, akkor megmutatom! – sziszegte Aurora.

Jackson, talán idegesítőbb volt a fiánál is. Olyan szinten felhúzta Aurorát, hogy legszívesebben a nyakát törte volna ki.

- Mégis hogy merészel olyat mondani, hogy egy igazi gyilkoshoz képest én csak egy ártatlan angyal vagyok? Na majd meglátja, hogy mennyire vagyok ártalmatlan! – morogta magában Aurora és már el is indult a bejárati ajtó felé.

- Jack, inkább nem kellene ezt csinálni - szólalt meg Liz ijedten.
- Ha igaza van a hírnöknek, akkor benne van minden reményünk Lisbeth, tudnom kell, hogy mire képes. - Jackson hangja kissé feszülten csengett, de megpróbált nyugodt maradni.

- De még ember, bele is halhat, ha átlépi a határt! - morogta Kate szinte vicsorogva.

- Hatalmas erő birtokában áll a húgod, és gondolatolvasó révén már rájöhettél volna, hogyha valami gond lenne, akkor közbe tudnék lépni. – Jackson hangja hihetetlenül nyugodt volt, nem zavarta a lány dühkitörése.

- Már régóta nem használom a képességemet, Aurora nem is tud róla, hogy könnyedén belemászok mások fejébe – közölte Kate szégyenkezve.

- Ha tényleg meg van benne az a hatalom, ami nekünk kell, akkor semmi baja nem lesz. Maximum csak párórával többet fog aludni, mint szokott – mondta nyugtatólag Jack, majd Aurora után ment.

Aurora a ház előtt állt és a többieket várta. Mikor meglátta Jackson se szó, se beszéd bement az erdőbe. Csak ment, egyenesen az orra után. Nem is ellenőrizte, hogy követik-e a többiek, hagyta, hogy vigye a lába. A düh uralta a testét, nem is foglalkozott azzal, hogy többször neki csapódott egy-egy ág. Bármennyire gyerekesnek tűnt a viselkedése, egyszerűen nem érdekelte. Be akarta bizonyítani, hogy mire képes. Nem kérdőjelezheti meg egy olyan ember a hatalmát, aki nem ismerő Őt.

Egy tisztás közepén állt meg, amit jól ismert már. A többiek is odaértek pár perc után, és megálltak a rét szélén. Aurora végignézett a kis csapaton, és valamiért megakadt a szeme Nathe-en. Szemében érdekes csillogást vélt felfedezni, ami furcsa kellemesen forró érzést keltet benne. Gyorsan el is kapta a pillantását és maga elé meredt.

- Ha megkérhetnélek Theo – szólalt meg halkan Aurora.

- Egy pillanatot kérek – motyogta a fiú, majd koncentrálni kezdett.

Szemei izzani kezdtek, ajkai kicsit elnyíltak és egy két perc elteltével egy kifejlett puma lépett ki az erdőből. Az állat csak halkan morgott, ezen kívül nem tett mást.

- Ellenőrizted? – kérdezte Aurora komoly hangon.

- Igen – bólintott Theodor anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét.

- Akkor hergeld fel, amennyire csak tudod – sziszegte a lány, és szabadjára engedte a kitörni akaró energiát.

A jobb hatás elérése érdekében olyan eseményeket pörgetett a fejében, melyek feldühítették Őt. Minél jobban belemerült az emlékekbe, annál idegesebb lett. Kezei ökölbeszorultak, izmai megfeszültek, és egyre jobban érezte magában az izzást. Színt tiszta energia lenget körül, ami vörös színben jelent meg. A szeme átszíneződött és szinte fájt neki. A feje lüktetet, a lelke gyilkolásra vágyott. Hihetetlen érzés volt, talán még soha nem vágyott ennyire arra, hogy végezzen valakivel. Egy utolsó löket kellett neki. Azt képzelte, hogy a puma helyén Nathaniel áll. Sötét mosoly húzódott az arcára és egy kísérteties kacaj hagyta el a száját. Mindenki megborzongott, még Jackson is, aki eddig csak kíváncsian figyelte az eseményeket. Valósággal elképedt a látványtól. Ahogy a vörös fény körbelengte a lányt.

- Ez hihetetlen. Csak az átváltozás után látszódhatna a fénye. Hatalmas erő rejlik benne, ami hasznunkra is válhat, de gondunk is lehet belőle – suttogta olyan halkan, hogy csak a mellette állók hallhassák.

- Aurora, most! – ordította Theo önkívületi állapotban.

A fiú minden erejével arra összpontosított, hogy felhúzza az állatot, és egyben kordban is tartsa.

Az állat támadóállába ereszkedett és egy pillanatot sem várt. Elrugaszkodott a talajtól, és egyenesen Aurora felé indult. A lány nem mozdult. Számolta a csökkenő távolságot, hallgatta, ahogy a közönségének elakad a lélegzete. Egy gyakorlásnál sem ment ilyen messzire, nem hagyta, hogy bármilyen állat két méternél közelebb menjen hozzá. De most az utolsó pillanatban cselekedett. Felemelte a fejét, és egyenesen a puma szemébe nézett, ami éppen rá akarta vetni magát. Az állat száját egy utolsó üvöltés hagyta el, ami fájdalmasabb volt, mint bármelyik kivégzett jószágé. A földre hullott és többé nem mozdult.

Aurora pár másodpercig a nagymacskát bámulta, majd halkan megszólalt.

- Még most is kételkedsz bennem?

- Ha csak úgy tudsz ölni, hogy az áldozatod szemébe nézel, azzal nem megyünk semmire – mondta unott hangon Jacskon.

- Jack! – kiáltott fel ijedten Lisbeth.

Mindenki döbbenten meredt a férfira, de az nem foglalkozott a sok kidülledt szempárral. Kihívóan meredt a lehajtott fejű lányra, és várta, hogy visszavágjon.

- Ha nem fogod be, akkor mész a puma után, de a te halálodat egyáltalán nem fogom sajnálni – morogta Aurora és a teste remegni kezdett a dühtől.

- Úgy se végeznél velem – rántotta meg Jackson a vállát hanyagul.

Aurora mindezt látta és színtisztán hallotta. A mondat szinte visszhangzott a fejében, és ennek köszönhetően újra fellobbant benne a gyilkos düh.

- Azt csak hiszed! – kiáltotta, majd felemelte a fejét és egyenesen arra nézett, amerre a férfi állt.

Már éppen találkozott volna a pillantásuk, amikor Aurora nekivágódott a legközelebbi fának. Hangosan felnyögött, amikor földet ért arccal lefelé. Megpróbált négykézlábra emelkedni, de nem sikerült neki. Egyedül a fejét volt képes felemelni, de azt is csak annyira, hogy egy dühödt pillantást küldjön Valery felé. Ezután minden elsötétült körülötte. 

4. Közös program

Aurora döbbenten meredt a mellette álló fiúra. Nem akarta elhinni, hogy Liz ismeri az apját. Persze léteznek véletlenek, de nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen helyzetbe kerül. Nem azzal volt gondja, hogy Lisbeth hímnemű egyedeket is ismer, hanem az, hogy ez az illető annak a fiúnak az apja, akit nem kedvel túlzottan.

- Szerintem üljünk le és beszélgessünk, mert hát gondolom, lenne egy-két kérdésed Nathe – szólalt meg Liz, majd visszament a kanapéhoz.

Miután mindenki elhelyezkedett – még Kate és Leo is jelen volt, ami szintén meglepte Aurorát, ugyanis nővére és drágalátos férje elég sokszor eltűnnek csak úgy minden szó nélkül és pár nappal később kerülnek elő egy-egy elégedett vigyor kíséretében. Persze sejti, hogy mégis milyen szándékkal lépnek le a színről, hiszen házasok, meg persze szeretik egymást. Ez ellen pedig nem tehet az ember semmit. Inkább örülnie kellene, hiszen nem kell hallgatnia, mint mikor még csak jártak. És annak a veszélye sem állt fent, hogy rájuk nyit bárki is.

Liz, gyorsan bemutatott mindenkit, persze azt is hozzátette, hogy Aurora és Kate nem az Ő gyerekei, és azt sem felejtette ki, hogy Leo Kate férje.  

- Honnan ismeritek egymást? – kérdezte Nathe kíváncsian.

- A gimiben együtt voltunk – válaszolt Liz zavartan.

- Mi voltunk a legnépszerűbb pár az iskolában – tette hozzá büszkén Jackson. – Az összes pasi irigykedett, mert ez a virágszál engem szeretett – pillantott a szeme sarkából Lisbethre, majd folytatta. – Hihetetlenül boldogok voltunk, mindenhova együtt mentünk. Liz, még a meccseimre is hajlandó volt eljönni, pedig nem nagyon szereti a focit. Tökéletes életünk volt. Aztán kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot az edzőmtől, és a szüleim a tudtom nélkül elfogadták, szóval kénytelen voltam az ország másik végébe költözni. Nem tehettem semmit. Apámnak az volt az álma, hogy híres focista leszek – morogta szem forgatva.

Aurorának feltűnt valami. Úgy beszélt a fociról, mintha valami betanult szöveget mondott volna. És, amikor az apját is megemlítette az arca elsötétült, ebből pedig arra a következtetésre jutott, hogy a férfi hazudik.

- Aztán mire visszajöttél, én már férjhez mentem és volt két csodálatos gyerekem – fejezte be Liz mosolyogva a történetet.

- Igen, késve érkeztem, mivel galád módon ellopták a szívedet – sóhajtott fel csalódottan Jack. – Amúgy hol van most a bűnös? – tette fel azt a kérdést, ami pillanatok alatt megölte a mosolygós hangulatot a szobában.

Aurora körbenézett és mindenkitől a várt reakciót kapta. Theo keze ökölbeszorult, Val lehajtotta a fejét és az ujjait tördelte, Liz keresztbetette a lábát, az alsó ajkát rágcsálni kezdte, és a könnyeivel küszködött, Leo és Kate, pedig szomorúan nézték egymást. Egyedül Nathe és Jackson volt az aki, kíváncsian várta a választ.

Aurora pókerarca rendíthetetlen volt, semmiféle érzelmet nem lehetett róla leolvasni, a hangja is tökéletesen egyenletes volt.

- Négy évvel ezelőtt az erdőben üldöztek egy sorozatgyilkost. Sam, mindig is az a fajta ember volt, aki azt vallotta, hogy: Inkább Én, mint Ő! Sajnos ez lett a veszte is. A gyilkos rátámadt az egyik rendőrre Sam pedig rögtön cselekedett. Elővette a pisztolyát és lőtt. Csak arra nem számított, hogy a férfinak van egy társa. Hátulról fejbe lőtte az illető. Sam rögtön meghalt. Soha nem találták meg a gyilkosát, hónapokig keresték, de semmi – olyan volt a hangja, aminek hatására mindenkinek felállt a szőr a tarkóján, és a hideg futkosott a hátán.

Hiába ismerték a többiek a történetet, Aurora olyan kísértetiesen mesélte, hogy úgy érezték, ott vannak a helyszínen.

- Én sajnálom, nem tudtam – dadogta Jack, és úgy nézett rá, mintha szellemet látott volna.

- Semmi gond, tényleg nem tudhatta. – Aurora megeresztett egy mosolyt, majd felállt és minden szó nélkül elindult a nyugalmat jelentő szobája felé.

- Nyugodtan tegezz, és ezt a többieknek is mondom. – Inkább kérésnek hangzott a mondat Jackson szájából.

Aurorának egy pillanatra elakadt a lélegzete a döbbenettől – persze nem azon döbbent meg, hogy egy felnőtt férfi megkérte, hogy tegezze Őt -, majd egy aprót bólintott és meg sem állt a saját kis birodalmáig. Magára zárta az ajtót, majd hátával nekidőlt és rémülten meredt maga elé.

Ez a hang! – gondolta kétségbeesetten. – Ő volt az, aki az erdőben rám hozta a frászt.

Aurora képtelen volt felfogni, hogy egyáltalán mi célból figyelte Őt, és miért akarja azt, hogy adjon egy esélyt a fiának. Nathaniel könnyedén találna magának barátnőt, ha akarna. Hiszen az összes lány csorgatja utána a nyálát, ami nem meglepő, mivel egy elég jóképű fiúról van szó. Aki nem szenved hiányt humorban, kedvességben, tudásban…

Kétségbeesetten felnyögött, majd nehézkes léptekkel elment az ágyáig és elterült rajta. Reménytelenül bámulta a plafont és közben magában segítségért fohászkodott. Haragudott magára a pozitív gondolatok miatt. Nathe nem érdemelte ki semmivel, hogy így nézzen rá. Nem hajtott végre olyan cselekedetet, amivel elnyerte volna a kegyeit. De mégis… Az undor és a megvetés mellé valami más is párosult, és ez nagyon nem tetszett Aurorának.

Hirtelen valaki kopogni kezdett az ajtón, mint egy őrült, aminek hatására Aurorában felment a pumpa.

- Miért érzem úgy, hogy Valery áll a túloldalon? – kérdezte magától félhangosan.

Fogcsikorgatva állt fel, és nyitott ajtót. Persze nem tévedett. Unokanővére állt vele szemben teljes életnagyságban egy idióta vigyorral a képén. Kezében az a bizonyos ruhadarab volt a képről, aminek láttán Aurorában a vér is meghűlt. Beakarta csukni a védelmet jelentő ajtót, és elakart rejtőzni a szobája legtávolabbi zugába, de Val megérezte a kétségbeesett félelmet, ami belőle áradt, ezért hihetetlenül gyorsan becsusszant azon a kis résen, amit Aurora hagyott, majd ledobta az íróasztalnál lévő székre a ruhát és türelmesen várt.

- Felveszem azt a ruhának nem nevezhető izét, csak kérlek szépen távozz – kérte halkan Aurora, de Valery nem mozdult.

- Igen, felveszed, utána pedig kifestelek és megcsinálom a hajadat – jelentette ki Val ellentmondást nem tűrően.

Aurora felsóhajtott, majd becsukta az ajtót, és úgy nézett unokatestvérére, mintha a személyes hóhérját látta volna benne. Talán így is volt.

Három óra kínszenvedés után Aurora nehézkes léptekkel haladt lefelé a lépcsőn. Nem akarta, hogy a többiek meglássák ilyen állapotban.

Mikor Kate és Valery beállították Őt a tükör elé, tátva maradt a szája a döbbenettől és a csodálattól. Nem ismert magára, egy gyönyörű felnőtt nő nézett vissza rá. Hosszú fekete haja göndör fürtökben omlott a vállára, a kék ruha tökéletes összhangban volt a fehér bőrével és a smink kiemelte smaragdzöld szemét.

Aurora képtelen volt hinni a szemének.

- Olyan jó lesz a mai este! – kiáltott fel vidáman Valery és leszáguldott a lépcsőn unokahúga mellett.

Aurora hirtelen megtorpant, és legszívesebben sírva fakadt volna.

- Mi a baj? – kérdezte aggódó hangon Kate.

- Nem akarok menni! Inkább beszeretnék bújni az ágyamba, és egy jó nagyot aludnék – motyogta kedvtelenül.

- Jaj, te lány! – nevetett fel halkan nővére. – Gyere, kibírod ezt a pár órát – mosolyodott el, majd bátorításképpen megszorította a vállát, aminek hatására Aurora bizonytalanul, de tovább ment.

Mikor belépett a nappaliba minden szem rá szegeződött, és emiatt fülig pirult. Soha nem hagyta még magát ennyire kiöltöztetni. Nem szerette a feltűnő öltözékeket.

- Gyönyörű vagy – nyögte Nathaniel kábultan és képtelen volt levenni róla a pillantását. Egyszerűen rabul ejtette a lány szépsége.

Aurora nem reagált semmit a bókra, helyette Val szólalt meg.

- Ugye? Én ezerszer mondtam már neki, hogy ilyesmi ruhákat kellene hordania, ami kiemeli a szépségét. De hallgatott rám valaha? Persze, hogy nem. – morogta fejcsóválva, majd izgatottan összecsapta a tenyerét. – Indulnunk kell, különben elkésünk. Hat órakor kezdődik a film. – A vigyor egyszerűen levakarhatatlan volt a képéről.

- Én kész vagyok, szóval mehetünk – jelentette ki Theo, majd felpattant Nathe mellől és egy hatalmas mosoly kíséretében el is tűnt a helységből.

- Ti nem jöttök? – nézett Aurora Lizre.

- Nem, hiszen rengeteg mesélni valónk van egymásnak. – motyogta és zavartan Jacksonra pillantott.

- Hát akkor jó beszélgetést! – kacsintott Valery, majd karon ragadta Aurorát és szinte ugrándozva indult el a bejárati ajtó felé.

~*~

- Köszi, hogy megmentettetek – sóhajtott fel Aurora, mikor már a mozi felé tartottak.

Theo, Val és Nathaniel a Mercedes-szel mentek, míg Aurora, Kate és Leo az Audot vették birtokba.

- Igazán nincs mit – pillantott hátra Kate. – Mondjuk a saját érdekemben is tettem, hiszen, ha Valery-ékkel kellett volna jönnöd, akkor biztos vagyok benne, hogy végül a motorodat vetted volna használatba, és nem akartam, hogy tönkretegye azaz átkozott bukósisak a szinte tökéletes hajadat, amivel egy órán át szenvedtem.

Aurora csak egy szemforgatással reagált a mondottakra. Valery mindenképpen azt akarta, hogy velük menjen, de neki semmi kedve nem volt Nathe-tel egy autóban utazni, és unokanővére értelmetlen locsogását hallgatni.

Val igazából teljesen normális, csak, ha kerítésről van szó, akkor bolondul meg teljesen. Kezelhetetlen lesz, és esztelenül meg a saját feje után. Képtelen a tiszta gondolkodásra, aminek köszönhetően zavarba hozza az éppen aktuális ,,páciensét”.

- Amúgy nagyon jó munkát végeztek a lányok, csinos vagy – szólalt meg mosolyogva Leo.

- Köszönöm – mosolyodott el Aurora zavartan.

Egyedül Leonardo bókjait szokta komolyan venni, ugyanis Ő biztos megmondja az őszintét. Már kiskorában is bátyjaként tekintett rá, és ez nem változott az évek folyamán. Megbízott benne, és tudta, hogy Ő a tökéletes Kate számára. Összeillenek, mint borsó meg a héja. Igaz, volt pár összezördülésük, de néha veszekedni is kell az egyensúly miatt. Nem normális az, ha a két fél mindenben egyetért, és folyamatosan elnézik a másik baklövését. Az embernek meg kell lennie a saját véleményének és azt vállalnia is kell. Nem nevezheti magát az egyéniségnek, aki nem áll ki az igaza mellett.

- Mit nézünk meg? – kérdezte Aurora kíváncsian, mikor már a jegyekért álltak sorba.

- Éjféli sötétség, ez a legújabb horror – válaszolt izgatottan Valery.

- Nem hangzik rosszul – mosolyodott el Nathe, miközben reménykedve bámulta Aurorát.

- Nem hangzik rosszul – mondta Aurora tűnődve, majd kíváncsian hozzátette. – És miről szól?

- New York külvárosában játszódik a történet. Minden azzal, kezdődik, hogy öt fiatal elmegy a közeli temetőbe szellemet idézni. Előírásszerűen csinálják a dolgokat, mégis valamit elrontanak, ugyanis gonosz, ártó lelkek térnek vissza a túlvilágról. Az egyik lány felismeri az pont vele szemben lévő démonban az egyik ősét, aki brutális gyilkos volt. Ez a bizonyos felmenő megszállja a csaj szerelmét, és öldökölni kezd. A fél külvárost kiírtja. De, ha jól emlékszem a végén a lány és a fiú életben marad – motyogta elgondolkodva, mire Aurora tarkón vágta.

- Először is. Te láttad már ezt a filmet. Másodszor pedig, igazán nem kellett volna lelőni a csattanót!

- Most már teljesen mindegy, inkább menjünk - szólalt meg Kate nagyot sóhajtva.

~*~

- Én akarok legbelülre ülni! – nyafogott Valery, akár egy öt éves kislány.

Aurora a fejét fogta, és legszívesebben tarkón vágta volna unokanővérét a viselkedése miatt.  Képtelen volt felfogni, hogy a fenébe tud lesüllyedni egy lassan 19 éves lány az óvódások szintjére. Igazán szorulhatott volna bele egy kis értelem. Az nem gond, ha otthon viselkedik úgy, mint a kisgyerekek, de egy mozi kellős közepén igazán visszafoghatná magát.

- Na jó elég legyen! – csattant fel Aurora, miután már megunta Val nyávogását. – Valery, ülj belülre, Theo, te mellé, aztán Kate, Leo, Nathe, majd én – morogta a végét kelletlenül.

Valery képén egy hatalmas vigyor terült szét, és amilyen gyorsan csak tudott elfoglalta a helyét. A többiek is leültek, és türelmesen várták a film kezdését.

Aurora feszélyezve érezte magát, ugyanis Nathaniel le sem vette róla a szememét. Legszívesebben ráordított volna, hogy mit kell nézni, de nem tette meg. Soha nem idegesítette még ennyire, hogy valaki bámulja. Talán David szüntelen méregetését is jobban elviselte. Mondjuk az is az őrületbe tudja kergetni, de ahogy Nathe nézi, egyszerűen elviselhetetlen volt számára. Olyan volt, mintha olyan dolgot látna a fiú, ami felér egy csodával.

A film már javában tartott, és ezzel együtt Aurora idegei is kezdtek kikészülni. Nathaniel szinte minden figyelmét rá fordította. Többször is próbált beszélgetést kezdeményezni, aminek az lett a következménye, hogy Aurora halkan, de ijesztően elküldte melegebb éghajlatokra. A lány próbált a filmre koncentrálni, de a perifériás látásának köszönhetően, képtelen nyugodt maradni.

- Oké, nekem most lett ebből elegem! – morogta Aurora kétségbeesetten, majd fogta magát és kiviharzott a vetítő teremből.

egyszerűen nem volt képes felfogni, hogy a fiú mit lát benne. Talán az volt a probléma, hogy nem vette semmibe. De mégis mit tehet az ember, ha nem szimpatikus neki valaki? Nem lehet úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne.

Aurora nagyot szippantott a friss levegőből, amint kilépett a mozi ajtaján. Egyszerűen jól esett neki a kellemes tavaszi levegő. A feje is kitisztult viszonylag, és a nyugalom lassacskán, de átjárta a testét. Most, hogy Nathe nem volt a közelében tisztán tudott gondolkozni. Abban teljesen biztos volt, hogy nem szívleli a fiút. Lehet, hogy néha a pillanatnyi elmezavarnak köszönhetően pozitív gondolatok is megjelennek a fejében, viszont ez nem jelentett neki semmit. Nathaniel csak egy srác, aki túlzottan is meg akarta ismerni Őt.

- Mi a baj? – hallotta meg Aurora annak a személynek a hangját, akit a háta közepére se kívánt.

Lassan megfordult és szembetalálta magát Nathe aggódó arcával. Nem tudta magát türtőztetni, felment benne a pumpa és szinte kiabálva vágta a képébe a választ.

- Még van bátorságod megkérdezni, hogy mi a baj? Ide mersz állni elém, azok után, hogy már közöltem veled a tényeket? Mit nem lehet azon érteni, hogy egyszerűen irtózom tőled? Fogd már fel, hogy léteznek olyanok is, akik nem zúgnak beléd a legelső pillanatban, mikor meglátnak. Elmondom neked lassan, hogy eljusson az agyadig az információ – sóhajtott fel türelmetlenül majd, folytatta. – Egyszerűen ellenszenves vagy nekem. A túlzott rajongásod az őrületbe kerget. Mikor először megláttalak, már akkor kialakult bennem az irántad érzett undor. Egy elkényeztetett kis újgazdag gyerek vagy, aki nem tudja azt, hogy milyen megküzdeni valamiért. Miért nem fogod már fel végre, hogy nem érdekelsz? Nem szeretnék hozzád közel kerülni, ismerni sem akarlak. Ott van Valery és Theo, Ők ketten tökéletes barátok számodra.

Nathaniel csendben végig hallgatta Aurora monológját. Miután Aurora elcsendesedett, halkan és komolyan beszélni kezdett.

- Nem ismersz, nem tudod, hogy mit miért teszek. Lehet, hogy neked úgy tűnik, hogy a rajongásom már szinte beteges, de nem az. Én csak meg szeretnélek ismerni, de ha te ennyire meg akarod tőlem vonni azt a lehetőséget, hogy többet megtudjak rólad, akkor én azt elfogadom. És ne dobálózz alaptalanul olyanokkal, hogy elkényeztetett vagyok, ugyanis te sem vagy tisztában a körülöttem zajló dolgokkal. Ne hidd azt, hogy csak neked vannak gondjaid. És amúgy is, ha megosztanád másokkal a problémáidat, akkor talán könnyebb lenne kezelned az indulataidat.

Aurora döbbenten nézett Nathe-re, és képtelen volt bármit is mondani. Érezte, hogy igaza van, de még saját magának sem vallotta volna be. A becsületét többre tartotta annál, hogy engedjen neki.

- Egyezzünk meg – mondta Aurora némi bizonytalansággal a hangjában.

Nathaniel felemelte az egyik szemöldökét, és kíváncsian várta az ajánlatot.

- Nézzük egymást levegőnek.

- Mintha te eddig nem ezt tetted volna – sziszegte Nathe dühösen. – Mondj egy értelmes indokot, amiért nem ismerhetnélek meg téged!

Aurora a kétségbeesett dühének köszönhetően teljesen összezavarodott, és ennek köszönhetően olyasvalami csúszott ki a száján, aminek nem lett volna szabad.

- Mert egy gyilkos vagyok!

Nathe se köpni, se nyelni nem tudott a kijelentés miatt.

- Hogy mi? – kérdezte döbbenten.

Aurora rájött arra, hogy ezt nem kellett volna megosztani vele. Csak az mentette meg, hogy a többiek is kijöttek a filmről.

- Aurora csak azt akarta mondani, hogy még nem áll készen egy kapcsolatra, és nem tudná viszonozni az érzelmeket, amiket te az Ő irányába táplálsz. – hadarta gyorsan Valery, de közben unokahúgát nézte olyan szemekkel, mint akit legszívesebben megfojtana.

- Én nem ezt vettem le a beszélgetésünkből – motyogta Nathaniel.

- Teljesen mindegy, inkább menjünk a Feketelyukba, úgy sem volt túlzottan jó a film. – sóhajtott el Kate drámaian, de rajta is látszott, hogy nincs minden rendben.

Aurora csak ködösen észlelte, ahogy Leo átöleli a vállát, és a kocsi felé irányítja. Hihetetlenül idiótának érezte magát, hogy képes volt elárulni a legféltettebb titkát egy idegennek. Amint beszállt az autóba és becsukódott mögötte az ajtó olyan erővel vágta magát arcon, mint még soha senkit.

- Egy idióta vagyok! – dünnyögte az orra alatt mikor már a bár felé tartottak.

- Ezzel most nem vitatkoznék – jelentette ki Kate dühösen. – 8 évig el tudtad titkolni mindenki elől, most meg kikotyogod egy szinte vadidegen srácnak. Mi a fene van veled Aurora?

- Fogalmam sincs. Nathe, pillanatok alatt képes kihozni a sodromból, és képtelen vagyok kontrolálni magam a közelében.

Kate nem mondott semmit, csak dühödten csóválta a fejét. Aurora figyelte, ahogy nővére előveszi a zsebéből a telefonját és hihetetlen gyorsasággal írni kezd valamit. Elküldte az üzenetet, és pár perc elteltével meg is kapta a választ. Arcára meglepettség ült ki, és egy-két másodpercig csak bámulta a kezében lévő készüléket.

- Mi a baj szívem? – kérdezte Leo halkan.

- Ez lehetetlen – nyögte Kate. – Liz azt írta, hogy Nathe közénk tartozik.

- Na ne szórakozz! – nevetett fel hitetlenkedve Aurora. – Kizárt dolog, hiszen olyan buta, mint egy ember.

- Nem szórakozok, tényleg ezt írta. – sóhajtott fel Kate. – Várjatok, jött még egy SMS.

Aurora türelmetlenül dobolt a combján. Nem tudta elhinni, hogy Nathe is olyan, mint Ők. Képtelenség volt, hiszen még a kisugárzása is volt, mint egy halandóé.

- Azt mondja, hogy sokkal kevesebb információt osztott meg vele Jack, mint amennyit ti tudtok, mert még egyáltalán semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármiféle ereje lenne.

- Mintha, mi olyan sok mindent tudnánk – mondta Aurora kelletlenül.

- Még nem álltok készen, majd, ha eljön az idő mindent elmondunk. – nyugtatta meg Leo.

- De Kate, neked sincs erőd, és mégis több dologgal vagy tisztában, mint én. – nyafogott Aurora sértődötten.

- Talán azért, mert én vagyok a legidősebb a családban. – morogta gúnyosan, majd hozzátette. – Nathe-nek, egy szót sem szabad szólnunk, mert Jackson szeretné beavatni.

Aurora bólintott jelezve, hogy megértette, majd karba tett kézzel hátra dőlt és várta, hogy végre odaérjenek a kiszemelt helyre.

Túl sok volt neki ez így egyszerre. Nem elég, hogy elszólta magát, ki derült, hogy utálatának tárgya hasonló, mint Ő.

- Komolyan, lehet még ennél is rosszabb ez az este? – kérdezte magától kétségbeesetten.

- Hölgyeim, megérkeztünk – szólalt meg Leo, mikor leparkolta a járművet.

- Én most hagyni fogom, hogy magába szippantson a Feketelyuk. – mormolta Aurora, és kiszállt az autóból.

Meg se várta a többieket, mint a villám úgy ment be az épületbe, és elfoglalta szokásos helyüket. Kényelmesen elhelyezkedett, és egy hatalmas vigyorral jutalmazta Trevort, aki felszolgálóként, és egyben pultosként dolgozott a helyen.

- Mit hozhatok a gyönyörű hölgynek? – kérdezte egy félmosoly kíséretében.

- Egy Feketelyuk koktél kérnék. – jelentette ki magabiztosan.

Közben a többiek is elhelyezkedtek, és Ők is rendeltek.

Egy ideig csak beszélgettek, és iszogattak. Nathe nem kérdezett többet, Aurora kijelentésével kapcsolatban. A lány úgy vette, hogy talán lemondott arról, hogy ezt a témát feszegesse, vagy Valery meggyőzte arról, hogy csak az érzelmeiről volt szó semmi másról.

Aurorának már a harmadik Feketelyuk koktél csúszott le a torkán, – aminek a fő alkotóeleme a vodka – mikor megszólalt Valery kedvenc száma. Kijelentette, hogy mindenkinek táncolni kell, mert különben baj lesz. Nagy nehezen, de Aurora is belement, azzal a feltétellel, ha nem Nathe-tel kell táncolnia.

Theo volt az, aki megragadta a derekát és odahúzta a táncparkett közepére. Egész jól volt kialakítva a hely, Aurorának már a legelső pillanattól fogva tetszett, csak a néha betérő iszákos emberek tudták elrontani a hangulatot.

Theodor és Aurora furcsa összhangban voltak. A külső szemlélődőknek úgy hathatott a dolog, mintha egy párt alkottak volna. Közel volt egymáshoz a két test, de mégsem ért össze.  

Valery Nathaniellel táncolt, de  látszott rajtuk, hogy nincs köztük több barátságnál, Kate és Leo viszont teljesen összegabalyodtak. Aurora ezt hívja nyilvános szexnek, persze csak heccből.

- Lenne kedved velem is lejteni egyet bébi?

Aurora megállt és a hang irányába fordult. Egy húszas évei elején járó srác állt előtte és bárgyún mosolygott rá. Látszott rajta, hogy nem egy pohár alkohol tartalmú ital csúszott le a torkán. Ugyanis megállni alig tudott a lábán. Úgy méregette Aurorát, mintha kirakati bábú lenne, és ez nagyon nem tetszett neki. Szíve szerint tökön rúgta volna, de ehelyett csak ,,kedvesen” figyelmeztette a fiút, hogy tudja kivel is van dolga.

- Ne akarj velem kikezdeni, mert abból csak bajod lehet, szóval inkább menj és keress egy olyan lányt, aki egyetlen szóra képes széttárni neked a lábait.

- Na, ne kéresd magad! – a fiú mosolya kiszélesedett, és a karjánál fogva magához rántotta Aurorát.

Theo már tudta, hogy nem lesz jó vége a dolognak, de inkább nem tett semmit. Ismerte már annyira az unokanővérét, hogy tisztában legyen azzal, hogy ha az erő átveszi a teste felett az uralmat, akkor csak a megfelelő pillanatban szabad közbelépni, különben rosszul is elsülhet a dolog.

- Van fogalmad róla, hogy mit tettél? Én figyelmeztettelek, hogy ne próbálkozz, mert te jössz ki rosszul a dologból, de nem hallgattál rám. Most vess magadra, és fogadd cselekedeted következményét! - Aurora hangja úgy csengett, mintha nem e világról való lett volna. Az ereje teljesen átvette az agya felett az irányítást, úgy érezte, hogy már nem ura önmagának.
A vörös köd hihetetlenül nagy gyorsasággal terjedt szét a testében. Szája gonosz, és egyben ijesztő mosolyra húzódott, majd szép lassan felemelte a fejét gyilkolásra készen.

Az utolsó pillanatban lépett közbe Valery. Kék szemei izzani kezdtek, keze kissé remegett a testét átjáró energiától. A férfi a helység legtávolabbi pontjába repült, egy asztalra, ami a lendületnek köszönhetően darabokra tört.

- Mégis mi volt ez? – kérdezte rémülten Nathe.