- Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egy átkozott vezetéknév miért akasztotta ki ennyire – suttogta Aurora, miközben a kávéját kavargatta.
- A tegnap esti incidens óta nagyon furcsán viselkedik. Mondjuk az nem csoda, hogy kiakadt az irodalom órán történtek miatt, de ennyire még soha nem borult ki nála a bili – motyogta Valery fejcsóválva.
Theo csak hümmögött és a palacsintáját majszolgatta. Látszott rajta, hogy jobban érdekli az előtte tornyosuló étel, mint az anyja viselkedése. Persze aggódott a lelki állapota miatt, de „majd megnyugszik” alapon nem nagyon törődött vele.
- Itt szerintem jóval többről van szó, és a dolog valahogy összefügg azzal a neandervölgyivel – mondta Aurora, majd a felállt és a mosogatóhoz lépett. – Persze, ezt sem tudhatjuk biztosra, csak egy feltevés volt – rántotta meg a vállát és elmosta a csészéjét.
- Nathe-re gondoltál az előbb? – kérdezte Theo két falat között.
- Ha így folytatod a kajálást, akkor búcsút mondhatsz az izmos felső testednek – veregette meg Aurora unokaöccse hátát, majd egy huncut mosoly kíséretében hozzátette. – Amúgy tévedsz, még véletlenül sem az új barátnődre céloztam.
Valery képtelen volt visszatartani a nevetést, úgy tört ki belőle, mint vulkánból a forró láva.
- Ha-ha-ha, marha vicces vagy – morogta Theodor, és látványosan eltolta maga elől a tányért.
- Eltaláltad öcsi, az vagyok – kacsintott Aurora, majd felkapta a táskáját és kiment a garázsba.
Már a fekete Audi volánja mögött ült, mikor megérkeztek unokatestvérei is, és nem sokkal később már az iskola felé tartottak.
Igazából képtelen volt a teljes figyelmét a vezetésnek szentelni. A rejtélyes férfi bogarat ültetett a fülébe.
Miért kellett volna esélyt adnia Nathe-nek, mikor nem is akart tőle semmit? Aurora mindig is határozott és eltökélt lány volt, jól tudta, hogy mi kell a boldogságához. Nem volt szüksége holmi elkényeztetett egomániás baromra, aki körül rajongja Őt. A családja szeretete tökéletesen pótolta a szerelem keltette hiányérzetet, és amúgy is, ez az érzés csak egyszer környékezte meg a lányt, akkor is Valentin-nap volt.
- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Valery, mikor már az iskola parkolójában voltak.
- Csak örülök annak, hogy nem azt a borzadályt kellett felvennem, amiről tegnap képet küldtél – hazudta Aurora mindenféle nehézség nélkül.
Val hiszékenysége az ilyen helyzetekben iszonyatosan jól jött, viszont sajnálatos módon Theoba több ész szorult.
- Amúgy nem értem, hogy miért tagadod meg a szerelmet magadtól, hiszen csodálatosan nézel ki. A zöld szemeddel megbabonázod a férfiakat, gyönyörű hosszú fekete hajad, szinte csillog a nap fényében. Emellett még okos, értelmes és vicces is vagy. Jó igaz, rengeteg olyan srác van, aki csak a tested miatt akar veled lenni, de Nathe, egyáltalán nem emiatt szeretne megismerni téged. Számodra tökéletes partner lenne, és te mégis úgy viselkedsz vele, mintha egy utolsó kis senki lenne. Az Isten szerelmére Aurora! Tizenhét éves vagy, lassan tizennyolc és még senki iránt nem éreztél vonzalmat. Ez nem normális, csak hogy tájékoztassalak. Ha hamarosan nem teszel valamit az ellen, hogy egyedül öregedj meg húsz macskával, akkor szólok Kate-nek, hogy beszéljen a fejeddel. – Theodor monológjának hatására mind két lány szája tátva maradt.
Aurora igazat adott unokaöccsének abban, hogy nem normális az, hogy tizenhét éves létére még csak szerelmes sem volt, de erről nem Ő tehetett. Muszáj volt még a szerelem csíráját is kiiktatnia magából, hiszen egy kapcsolatban rengeteget veszekednek az emberek, és egy apró figyelmetlenség kell a részéről ahhoz, hogy vége legyen mindennek. Aurora, pedig nem akart kockáztatni.
- Mielőtt ilyeneket vágsz a fejemhez, gondolkozz el azon, hogy a puszta pillantásommal képes vagyok gyilkolni – sziszegte Aurora, és közben Theo szemébe nézett a visszapillantón keresztül.
Nem várta meg a reakcióját, kivette a táskáját Valery öléből, majd minden szó nélkül kiszállt az autóból. Hátát a kocsi ajtajának vetette, megvárta, míg unokatestvérei is ugyan úgy tesznek, ahogy Ő, majd egy gombnyomással bezárta a járművet.
- Nathe! – kiáltott fel Val izgatottan, mire Aurora rémülten kapta fel a fejét.
Nyugati irányból közeledett, így meg sem kellett mozdulnia ahhoz, hogy szemügyre vehesse.
Egy kék koptatott farmert viselt, egy fekete rövid ujjú ing és egy fekete tornacipő társaságában. Szőke haját zselével igazította tökéletesre, ami tetszett Aurorának, ugyanis nem álltak szanaszét a tincsei, és nem is a fiúktól jól megszokott ,,tüsis” formát választotta, bár ezt a tényt még magának sem merte bevallani.
Nathaniel szemei talán még a legdrágább gyémántnál is jobban ragyogtak, mikor Aurorára nézett. A lányt iszonyatosan zavarta a fiú nézésé, és ezt egy lenéző pillantással hozta tudatára.
- Miért raktál a fejedre zselét, haver? – kérdezte összevont szemöldökkel Theo, mikor kezet fogtak.
- Csak elfeküdtem, ennyi az egész – rántotta meg a vállát, majd Valeryhez lépett és két puszival üdvözölte Őt.
Aurora szigorúan az aszfaltot bámulta, és képtelen volt elhinni, hogy a rokonai ennyire megkedvelték a fiút. Sok mindenben nem egyezett a véleményük, de olyan még nem volt, hogy olyas valakit hoztak a csapatba, akit egyáltalán nem kedvelt.
- Jó reggelt, szépségem! – hallotta meg közvetlenül maga mellől Nathaniel lágy hangját.
A szíve nagyot dobbant az ijedtségtől, és nem kellett sok ahhoz, hogy visszakézből pofon vágja a srácot. Felemelte a fejét és szikrázó szemekkel bámult Nathe mosolygós arcára. Jó kedve még jobban dühítette Őt.
- Jobbat! – morogta flegmán, majd vállára vette a táskáját, kikerülte az útjában álló fiút és az iskola épülete felé vette az irányt.
De Nathaniel nem érte be ennyivel, a lány után ment, és olyat tett, amire senki sem számított. Elkapta Aurora csuklóját ezzel megállásra kényszerítve Őt. Theo és Valery kikerekedett szemmel figyelték az esetet, még levegőt sem mertek venni. Hűvös szellő söpört végig a parkolón magával hozva a végzet illatát.
Aurora érezte, ahogy az ismerős erő lassan végig kúszik a testén felébresztve benne a gyilkolási vágyat. Még soha nem volt olyan, hogy valaki ennyire elvetette volna a sulykot. Az emberek általában értettek a szóból, ha nem is a szépből, de értettek.
- Vedd le rólam a kezedet! – sziszegte olyan hangon, amitől még egy vérengző gyilkos is megijedt volna.
- Addig nem, ameddig nem adsz választ a kérdésemre. Miért vagy velem ilyen ellenséges? – kérdezte kétségbeesetten Nathe.
Aurora ráemelte a tekintetét, és lassan, artikulálva beszélni kezdett.
- Ha nem engedsz el, akkor olyat teszek, amit talán öt perc múlva megbánok!
- Válaszolj! – követelte a fiú határozottan.
Hangosan kifújta a levegőt, majd mindenféle vidámság nélkül nevetett fel. Unokatestvéreiben a vér is megfagyott a hang hallatán, viszont Nathanielnek a szeme sem rebbent. Nem ijesztette meg a lány hátborzongató nevetése. Csak csodálattal nézte Őt, s emiatt azt sem vette észre, hogy többen köréjük gyűltek, és kíváncsian figyelték őket. Persze tisztes távolságból, hiszen tartottak Aurorától.
- Szóval tudni szeretnéd, hogy miért kerüllek – mondta Aurora, miközben a szemébe nézett.
Nathe bólintott, és nyelt egyet. Hihetetlenül kíváncsi volt a válaszra, de egy kissé tartott is tőle. Páran összesúgtak, mire Aurora felmordult, és ennek hatására síri csend lett az iskola előtt.
- A válasz egyszerű és nagyszerű – mosolyodott el, majd folytatta. – Gyűlöllek, undorodom tőled, egyszerűen ki nem állhatlak. Szenvedést jelent nekem az, ha közös levegőt kell szívnom veled. Irritál a képed, a hangod, az illatod, a viselkedésed, a jelenléted, egyszóval maga a létezésed. Nathaniel, adok neked egy tanácsot, amit jobb, ha megfogadsz – hangja gúnyosan csengett. – Ne játssz a tűzzel, mert könnyen megégetheted magad! – azzal kirántotta a csuklóját az erős ujjak szorításából és folytatta félbeszakított útját.
Nem törődött azzal, hogy a fiú teljesen ledöbbenve, szinte sokkot kapva állt ugyan azon a helyen legalább öt percig. Aurorának órára kellett mennie, és ez fontosabb volt egy srác érzéseinél, vagyis erősen koncentrált arra, hogy fontosabb legyen.
~*~
- Ne hidd magad a végzetasszonyának, mert nem vagy az! Ne akarj minden fiúval végezni, akinek tetszel, mert iszonyatosan jó csaj vagy, és még a végén megkapnád a sorozatgyilkos címet. Mondjuk David iránt érzett ellenszenvedet még megértem. Viszont Nathe mit ártott neked, hogy ilyen durván letámadtad? Nem ártott neked semmit, csak meg szeretne ismerni téged. Ez talán olyan nagy bűn lenne?
Egyáltalán nem hiányzott Aurorának Valery fejmosása, de kénytelen volt végighallgatni, nem tehetett mást. Egy órát kellett várniuk Theora, ugyanis büntetést kapott. Aurorának fogalma sem volt arról, hogy mégis miért, mivel Val nem volt hajlandó megosztani vele ezt az információt. Vagyis igazából nem is törődött vele, mert a saját szentbeszédjével volt elfoglalva.
- Jól tudod, hogy iszonyatosan nehéz uralkodni a hatalmam felett. Sokszor, ha nem lettetek volna velem, akkor végeztem volna bizonyos emberekkel. Jobb nekem egyedül – suttogta Aurora egy bágyadt sóhaj kíséretében.
- Ne beszélj balgaságokat, hi…- Valery még szívesen táncolt volna Aurora idegein, de ő dühösen félbeszakította.
- Nincs szükségem senkire, kérlek, barátkozz meg ezzel a gondolattal! – Aurora szinte könyörögve nézett az anyósülésen helyet foglaló unokanővérére.
- Oké, békén hagylak – bólintott nagy nehezen. – De amúgy igazán adhatnál egy esélyt Nathe-nek. – tette hozzá gyorsan.
- Hihetetlen vagy – csóválta meg a fejét mosolyogva Aurora.
Hihetetlenül gyorsan eltelt a maradék idő. Aurora könyvet olvasott, miközben Valery a körmeit lakkozta. Olyan csodát varázsolt az üres köröm felületre, hogy a legügyesebb manikűrös is megirigyelhette volna. Aurora ámulva nézte az alkotásokat. Egyedül az nem tetszett neki, hogy a fő szín a rózsaszín volt. A bonyolult kivehetetlen minták káprázatos kontrasztot alkottak.
Aurora megérezte, hogy Valery meg akar szólalni, ezért megelőzte Őt.
- Nem Val, nem festheted ki a körmeimet – sóhajtott fel fáradtan.
- Most miért? – nyafogott, akár egy ötéves kislány.
- Mert a rózsaszín nem az én világom – kacsintott Aurora, majd beindította a motort, mert Theo pár pillanattal az előtt hagyta el az iskola épületét. – Mi a fene! Mr. Tökéletesség is szabályt szegett? – nevetett fel megvetően, mikor meglátta unokatestvére mögött Nathanielt.
- Igen, de kérlek, ne felejtsd el, hogy ma délutánra közös programot beszéltünk meg, úgyhogy velünk jön haza.
Ahogy szélesedett Valery vigyora, úgy lohadt le Aurora arcáról. A kétségbeesés pillanatok alatt úrrá lett a lány agya felett. Nem akarta Vele tölteni a délutánját, sőt, még csak látni sem akarta a tökéletes arcát. A közelségétől kikészült az idegrendszere, és nem volt biztos abban, hogy meg tudja állni a gyilkosságot. Bár Valery és Theo biztos, hogy megakadályozták volna.
- Ugye tudod, hogy most nagyon utállak? – kérdezte Aurora fogcsikorgatva.
- Tisztában vagyok vele – mosolygott rá kedvesen Val. – Ja és arra is emlékeztetnélek, hogy mielőtt elmegyünk majd otthonról át kell öltöznöd – mondta, és egy sátáni kacaj hagyta el a száját.
- Gondolom, mondanom sem kell! – sziszegte Aurora, és legszívesebben kidobta volna Valeryt az autóból.
Pillantása a közeledő hímnemű egyedekre tévedt, és kénytelen volt elfogadni a tényt, hogy azzal a személlyel kell töltenie a nap hátralévő részét, aki pillanatok alatt képes kihozni a sodrából. Fejét a kormánynak támasztotta, miközben egy kétségbeesett sóhaj hagyta el a száját.
- Ne félj, túl fogod élni. Talán még élvezni is fogod. – Valery lelkes hangja egy cseppet sem nyugtatta meg Aurorát.
- Ugye Kate és Leo is jön? – kérdezte reménykedve.
- Kate azt mondta, hogy csak akkor tart velünk, ha benézünk a Feketelyukba – mosolyodott el sejtelmesen Valery.
- Akkor ezt igennek veszem – nyögte megkönnyebbülten Aurora, majd hirtelen felkapta a fejét és úgy nézett Valeryre, mintha szellemet látott volna. – A Feketelyukba? Miért nem megyünk inkább a Fehér angyalba?
Sajnos Val nem tudta már kimagyarázni a dolgot, ugyanis kinyíltak a hátsó ajtók, és mindkét fiú bevágódott az autóba. Nathaniel Aurora mögé ült, Theo pedig Val mögött foglalt helyet. Aurorát abban a pillanatban nem érdekelte, hogy csak egy méterre van tőle rémálmai új főszereplője. Jobban lefoglalta az a tudat, hogy arra a helyre készülnek, ahol legutoljára gyilkolt.
- Na indulunk végre? Mindjárt éhen halok! – siránkozott Theodor, aminek hatására Aurora felébredt a kábulatból, és egy utolsó kétségbeesett pillantás után, amit Valerynek címzett, gázt adott.
Az út első felében mindenki csöndben volt, csak a lélegzetvételeket lehetett hallani. Aurora talán még rémültebb volt, mint mikor Valery közölte vele, hogy Nathe velük tart délután.
- Theo, mit szólnál ahhoz, ha mozi után elmennénk a Feketelyukba? – kérdezte Valery izgatottan.
- Moziról nem volt szó – szisszent fel Aurora.
- Benne vagyok! – vigyorodott el Theodor fittyet hányva Aurora megjegyzésére.
- A hely, amiről beszélünk, Kate, Aurora nővérének a kedvenc bárja. Mondjuk, mi is szeretjük, hiszen, ha oda megyünk, mindig vigyorral a képünkön jövünk ki – magyarázta Val, mikor látta, hogy Nathe szólásra nyitja a száját.
Aurora felhorkantott, amit egyedül Nathaniel vett figyelembe. Valery és Theodor tökéletesen tartották a látszatot.
- Mi a baj? – kérdezte halk aggódó hangon a fiú.
- Semmi olyasmi, amiről tudnod kellene – válaszolt könnyedén Aurora.
Elégedett volt a válaszával, és emiatt alig tudta visszatartani a mosolyát. Ezt persze Valery is észrevette, és akkorát csípett a combjába, hogy Aurora fájdalmában felnyögött.
- Ezt most miért? – nézett dühösen unokanővérére, aki csak egy jelentőségteljes pillantással reagált.
Hangosan kifújta a levegőt, tekintetét szigorúan az útra szegezte, majd rendesen válaszolt Nathaniel kérdésére.
- Legutoljára, mikor ott voltam, nem éppen kellemes dolgok történtek velem – motyogta, majd a szeme sarkából Valeryre nézett, megerősítésként, hogy megfelelő szavakat használt-e.
Val bólintott, Aurora pedig ismét minden figyelmét a vezetésnek szentelte. Tisztában volt azzal, hogy kénytelen emberszámba venni a fiút. Egyedül volt, senki nem állt mellette, még a saját testvérét is ellene fordították. Utolsó, akihez menekülhetett volna az Liz volt, de az akkori idegállapotában valahogy nem tűnt túl jó ötletnek.
- Miért érzem úgy, hogy nem avatsz be a részletekbe? – kérdezte Nathe csalódottan.
- Mintha a gondolataimban olvasnál – mondta merő gúnnyal Aurora, miközben kitért Valery keze elől.
Megeresztett unokanővére felé egy félmosolyt, majd leállította az autót, ugyanis megérkeztek.
Képtelen volt visszatartani a fiú iránt érzett megvetését, ezért amint mindenki elhagyta a járművet, amilyen gyorsan csak tudta bezárta, majd elhagyva a garázst a bejárati ajtó felé vette az irányt. Nem vágyott másra csak egy forró zuhanyra, ami olyan hatással van rá, mint egy beszélgetés az öreg Tölggyel. Ki akarta zárni a gondokat az elméjéből, le akarta söpörni az aznap történt borzadályokat, meg akart szabadulni Nathe vonzó arcképétől, csillogó kék szemeitől, íves ajkától, tö…
Aurora meredten bámulta az előtte lévő ajtót, és hirtelen a szó legszorosabb értelmében mit sem törődve azzal, hogy mások is látják, amit tesz, pofon vágta magát.
- Vonzalom? Mi lelt téged Aurora? Talán teljesen elmentek otthonról? – kérdezte szinte hangtalanul saját magától.
- Minden oké? – Theo aggódva érintette meg a vállát.
- Nincs semmi probléma, csak fáradt vagyok – motyogta, még mindig teljesen sokkolva.
Párszor megrázta a fejét, majd bement a házba, és egyenesen fel akart menni a szobájába, de Kate fancsali képpel megállította.
- Vendégünk van – motyogta, olyan frekvencián, hogy csak azok hallják meg, akik két méteren belül vannak.
- Ki? – pislogott döbbenten Aurora.
Nővére nem válaszolt, csak odavezette a nappali ajtajához.
A látvány megdöbbentő volt. Lisbeth egy jóképű férfi mellett ült a kanapén és mosolyogva beszélgettek. Nagynénje arcán nyoma sem volt az elmúlt napok feszültségének. Olyan látványt nyújtott, mintha húsz évet fiatalodott volna. No nem, mintha alapból meglátszott volna rajta az idő vasfoga, de akkor úgy festett, mint a 19 éves mása. Teljesen kivirágzott.
- Á, már itthon is vagytok? – vigyorodott el Liz, ahogy észrevette Aurorát, és a mögötte leskelődő egyéneket.
Mindketten felálltak, majd közelebb mentek a kis csapathoz.
- Srácok, hadd mutassam be egy nagyon régi ismerősömet, Jackson Reedet – mutatott a többiek számára ismeretlenre.
Aurora már nyújtotta volna a kezét az udvariasság kedvéért, mikor megjelent a baloldalán Nathaniel és kikerekedett szemekkel bámult a férfira.
- Apa, te meg mit keresel itt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése