Mrs. Black szemében olyan csillogást vélt felfedezni, mint annak a nőnek, akit egyszer álmában látott. De nem ez volt a legmegdöbbentőbb. Nem esett össze, mint előző áldozatai. Kitartóan nézte Aurora vörös íriszét, ami lassacskán visszanyerte eredeti színét. A fiatal lány teste remegett a rémülettől, szája kiszáradt, és csak halk nyöszörgő hangot volt képes kiadni. Akkor életében először tényleg, igazán megrémült.
– Theodor, Valery, jobb, ha haza viszitek Aurorát, nincs túl jó színben – szólalt meg a tanárnő, de nem vette le a pillantását a sokkos állapotban lévő lányról.
Aurora nem igazán fogta fel, hogy mi történik körülötte. Egyetlen dolog jutott el a tudatáig, senki sem figyelt fel a furcsa viselkedésére. Még Nathaniel sem tűnt meglepettnek, ami elég érdekes volt, hiszen majdnem végzett vele.
– Gyere húgi – suttogta Val, miközben nagy nehezen felrángatta a székről.
Valery idegesen körbepillantott, majd miután elkönyvelte magának, hogy a többiek nem nagyon foglalkoznak velük elindult az ajtó felé. Theo összevont szemöldökkel baktatott mögöttük, és unottan lóbálta Aurora táskáját.
– Mi a fene volt ez? – kérdezte idegesen Val, mikor már elhagyták az osztálytermet.
– Tőlem kérdezed? Azt sem tudom, hogy Aurora min húzta fel magát ennyire – morogta Theodor felháborodottan.
Valery vett egy mély levegőt, majd hangosan kifújta.
– Oké, nyugodjunk meg – suttogta. - Jobb, ha most haza megyünk, ott legalább mindent meg tudunk beszélni.
Theo bólintott, majd egy aggódó pillantás után, melyet unokanővérére vetett elindult az iskola főbejárata felé. Aurora és Valery szép lassan követte Őt. A kába lány lassacskán kezdett magához térni, és nem értette, hogy igazából mi is történt.
- Vajon miért nem tudtam használni a képességemet a tanárnőn? – kérdezte magától tűnődve.
Persze örült annak, hogy nem végzett a nővel, de egész hazavezető úton ott motoszkált a kérdés a fejében. Mi történt a teremben? A hatalma mindig is precízen működött, senki sem maradt életben, akin használta. Lehet, hogy valami külső erő blokkolta, és emiatt nem hatott a gyilkos pillantás.
- Aurora, szállj ki, megérkeztünk. – Theodor hangját a távolból hallotta a lány ahhoz képest, hogy ott ült közvetlenül előtte.
Aurora bambán bámult unokatestvére aggódó arcára. Nem nagyon fogta fel, hogy mit akart a fiú, még mindig a sokk hatása alatt állt.
- Talán jobb lenne, ha szólnánk Leonak, hogy vigye be, mert kétlem, hogy eljutna a saját lábán a szobájáig – szólalt meg Val egy sóhaj kíséretében.
~*~
Három nap telt el a szerencsés baleset óta. Liz hihetetlenül feszült viselkedése kezdte kiakasztani a három fiatalt. Az Ő fantáziájukat is izgatta, hogy miért nem halt meg a tanárnő, de inkább örültek annak, hogy túlélte. Lisbeth így is túl sok alkalommal használta Aurora miatt a képességét.
- Anya, minden rendben van? – kérdezte Valery csütörtök este, miközben az idegösszeroppanás szélén álló anyját figyelte.
- Tessék? – pislogott zavartan Liz. – Igen, persze! Minden a legnagyobb rendben van – nyögte, majd felállt a kanapéról, és mintha éhes farkasok üldözték volna úgy szaladt fel az emeletre.
Aurora, Valery és Theo csak értetlen arckifejezéssel bámultál a nő hűlt helyét. Mind három gyermekben felmerült a kérdés, hogy mégis mi az igazi ok, ami miatt ilyen furcsán viselkedik a családfő.
-
-
-
- Nem vagyok az! – sziszegte nem túl kedvesen.
- Bizonyítsd be, hogy tévedek – suttogta Theo, majd egy kaján vigyor jelent meg a képén. – Holnap hagyd, hogy Valery válassza ki a ruháidat.
Aurora túlságosan is dühös volt ahhoz, hogy rendesen gondolkozni tudjon. Összeszorította ajkait, majd határozottan bólintott, mire Val száját, egy velőtrázó sikítást hagyta el. Csak akkor tudatosult a lányban, hogy mit is tett, mikor unkanővére elkezdte sorolni, hogy milyen fajta ruhákat fog majd rákényszeríteni.
- Kate, nem tudod, hogy mi baja lehet Liznek? – nézett kíváncsian Aurora az éppen betoppanó nővérére.
Aurorának muszáj volt valami kiutat találnia Valery lelkesedése alól.
- Az a fránya becsület mindig ki akar állni magáért. Miért kell felkapnom a vizet állandóan ilyen pitiáner dolgokon? – kérdezte magától Aurora. – Mostanra már meg kellett volna tanulnom, hogy Theo direkt szórakozok velem!
- Srácok, nyugalom, nincs semmi probléma. Lisbeth csak egyszerűen fáradt, ennyi az egész. – Kate hangja olyan lágy és selymes volt, mintha hipnotizálni akarta volna a három fiatalt.
Nagyjából sikerült is elérnie a célját, mivel egyikük sem volt képes kinyögni egy árva szót sem. Percekig csak meredten néztek Kate-re és levegőt is alig vettek.
Legelőször Aurora tért magához, de még mielőtt bármit is mondhatott volna megjelent Leo, aki nagy bocsánatkérések közepette elráncigálta a helyszínről Kathleent a garázs irányába.
Aurora már meg sem lepődött Leonardo viselkedésén, mivel az elmúlt két napban olyan érzése volt a lánynak, mintha egy elmegyógyintézetben élne. Mondjuk nem állnak távol a dologtól, hiszen furcsa emberekhez nem illő képességekkel rendelkeznek.
- Én azt hiszem, hogy elmegyek sétálni egyet – motyogta Aurora egy fáradt sóhaj kíséretében.
- Oké, de kérlek, ne irtsd ki a környéken lévő összes állatot – kérte Theo kétségbeesetten.
- Megnyugodhatsz, nincs kedvem most gyilkolászni – morogta a lány, mikor már az ajtóban állt.
Éppen nyúlt volna a kilincsért, mikor Valery valami olyat mondott, ami miatt Aurorában a feszültség a tető fokára hágott.
- Holnap délután bepótoljuk az elmaradt programot.
- Ugye nem arra gondolsz, amire gondolok, hogy gondolsz? – kérdezte Aurora fogcsikorgatva.
- De, de! Nathaniel, nagyon aggódik miattad, főleg, mert olyan ívben kerülöd őt, mint még senkit. Rendes srác, hidd el. – Val anyáskodó hangja még jobban felhúzta a lányt, persze ezt nem mutatta ki.
Érzelemmentes arccal hátrafordult, és egy nagy nehezen összehozott műmosoly kíséretében búcsút intett unokatestvéreinek.
Miután becsukta magam mögött az ajtót szinte rohanva indult el nyugalmat jelentő erdő felé. A kellemesen hűvös levegő átjárta zsigereit, és kitisztította a fejét. Céltalanul halad előre, egyre beljebb a fák sűrűjébe.
Képtelen volt megérteni családja kicsit sem hétköznapi viselkedését. Még a szokásostól is jóval furcsábbak voltak. Lisbeth úgy tesz, mintha értesült volna arról, hogy valakivel végezni akarnak a szerettei közül, Kate túlságosan is nyugodt, Leo alig van otthon, Theodor és Valery, pedig szinte belezúgtak Nathanielbe.
- Mi a fene történt az elmúlt pár napban? Miért érzem úgy, hogy ez még csak a kezdet, hogy ennél rosszabb lesz minden? – ordította kétségbeesetten, és ökölbe szorította a kezét, majd hihetetlenül nagy erővel beleütött a legközelebbi fába.
Nem érzett fájdalmat, pedig a kéreg felhasította a bőrét és a vér szép lassan szivárogni kezdett a kezéből. A szíve a torkában dobogott és a levegőt úgy kapkodta, mintha öt perccel azelőtt futotta volna le a maratont. Tehetetlenül felnyögött, majd mit sem törődve azzal, hogy vérzik tovább indult.
A sötétség ellenére egyetlen egyszer sem botlott meg. Túlságosan is jól ismerte már a környéket. Az eddig itt töltött pár évben szinte több időt volt az erdőben, mint a szobájában.
Az ismeretségét bizonyítja, hogy teljesen akaratlanul eljutott a kedvenc fájához. A legalább húsz méter magas tölgy olyan érdekesen bújt ki a földből, hogy Aurora könnyűszerrel fel tudott rá mászni. Helyet foglalt az egyik ágán és mély levegőt vett.
Ezt a helyet rajta kívül senki nem ismerte, így bármikor nyugalomra lelt a tölgy társaságában. Sokszor beszélni is szokott a fához. Igaz, ha valaki rájönne a titkára biztos, hogy őrültnek nézné, de őt megnyugtatja, ha elpanaszolhatja öreg barátjának a gondjait.
- Annyi minden történt mostanában – kezdte halkan. – Ott van az új fiú, akitől egyszerűen még a gyomorom is felfordul, nem azért mert olyan csúnya lenne, mert ami tény, az tény egyszerűen tökéletes a srác. És talán pont ez a baj. Taszít a tökéletessége, hiszen soha nem voltam oda az olyan emberekért, akik tisztában vannak azzal, hogy vonzó külsővel rendelkeznek, és ezt még hangozatják is. Megfigyeltem a fiút az elmúlt három napban, és egyszerűen kiborító, hogy minden lánnyal flörtöl. Persze, most jöhetnél azzal, hogy féltékeny vagyok, de nincs miért irigykednem, mivel alig tudom lerázni magamról. Nem szeretném bántani Őt, ezért jobb, ha nem barátkozunk. Valery pedig ezt nem képes felfogni. Muszáj távol tartanom magam az újdonsült barátjuktól, különben még a végén halálos baleset fog történni. És amúgy is kísértetiesen hasonlít a viselkedése Davidére, szóval már itt el lett rontva a dolog. Nem szeretnék egy újabb őrült rajongót – mondta fejcsóválva, majd a füle mögé tűrt egy kósza hajtincset.
- Adj a fiúnak egy esélyt – hallott meg egy ismeretlen férfi hangot, de nem tudott azon gondolkozni, hogy kié, ugyanis az ijedtség hatására hátrabillent és vészesen közeledni kezdett a talaj felé.
Egy halk puffanás és egy hangos jajdulás kíséretében ért földet. A kezével némileg képes volt csillapítani az esést, de így is szerzett pár sérülést. Nagy nehezen feltápászkodott, majd leporolta magát és ellenőrizte a fájós pontokat. Nem elég, hogy a kézfeje csupa vér volt, mind két tenyere megsérült, és a térdeit is beverte elég csúnyán.
Nem foglalkozott olyan sokáig a sérüléseivel, ugyanis jobban érdekelte az a személy, aki miatt leesett a fáról.
De hiába fülelt és meresztgette a szemét nem észlelt semmiféle mozgást, és ez dühítette Őt. Az férfi semmi jelét nem adta annak, hogy még a környéken lett volna.
A következő pillanatban megszólalt Aurora telefonja. A lány kihúzta a zsebéből a mobilt és türelmetlenül nyitotta meg az üzenetet, amit kapott. A következő pillanatban egy dühöt ordítás hagyta el a száját, és nem sokkal később már a füléhez tartotta a telefont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése