Végtelennek tűnő másfél óra után megállt a furgon. Aurora tartotta magát. A kezdeti ijedtségét könnyedén elrejtette és megnyugtató szavakkal tartotta társaiban a lelket.
Szemei végig
csukva voltak, egy pillanatra sem nyitotta ki őket. Félt, hogy valami olyat
tesz, amivel árthat a körülötte lévőknek.
Egy hirtelen
ötlettől vezérelve arcát a föld felé irányította és óvatosan kinyitotta a
szemét. Látása mondhatni visszatért, de a kép eléggé homályos volt.
A biztonság
kedvéért inkább nem osztotta meg a hírt barátaival, ezért gyorsan összezárta
szemhéjait. Még éppen időben, ugyanis az autó megállt, nem sokkal később
kinyitották a hátsó ajtót, és durva nem törődő módon kirángatták őket.
Megpróbált
kiszabadulni az erős karok szorításából, de a ficánkolásával csak felhergelte
fogva tartóját, vagy, ami a legrosszabb… felizgatta.
Pusztán pár
tized másodperc kellett és kiderült, hogy az utóbbi érvényesült.
A férfi jobb
keze pofátlan módon Aurora alhasára csúszott, és magához húzta a lányt. Aurora
teste kétségbeesetten tiltakozott, de nem tudott semmit tenni.
– Vedd le róla
a mocskos kezeidet! – hallotta meg Nathe dühös kiáltását.
A következő
pillanatban több dolog is történt egyszerre.
Aurora előre
hajtotta a fejét, majd hirtelen hátrahúzta, ennek köszönhetően pedig eltalálta
fogva tartója arcát, aminek következtében egy fájdalmas szisszenést követően
elengedte őt. Bal oldaláról dulakodás hangjai ütötték meg a fülét. Egy hangos
csattanás, idegen kiáltás és Nathaniel diadalmas nevetése. Az öröm sajnos nem
tartott sokáig, ugyanis pár másodperccel később a fiú visszakaphatta, amit
adott, ugyanis egy fojtott nyögést hallatott.
– Elég legyen!
– mordult fel valaki. – A főnök már türelmetlenül vár minket.
– Ki a
főnökötök? – kérdezte kíváncsi hangon Theo.
– Perceken
belül megtudod haver – morogta az egyik kárörvendően.
Aurora nyelt
egyet és felkészült a legrosszabbra.
~*~
– Valahogy
csak ki lehet innen jutni! – morogta Nathe és őrült módjára el kezdte rángatni
a cellájuk rácsait.
– Ne is
erőltesd magad, edzett acélból van – sóhajtott fel Aurora.
Egy pillanatra
félretette a színjátékát és futólag a fiú szemébe nézett. De csak annyi időre,
hogy Nathaniel is csak a képzelete játékának tudhatta be.
– Te… - kezdte
zavartan, viszont képtelen volt befejezni a mondatot.
Aurora nem
mondott semmit, csak a bajsza alatt mosolygott.
– Mi az Nathe?
Úgy nézel, mintha szellemet láttál volna – szólalt meg Valery aggódva.
– Falfehér
vagy haver – tette hozzá Theo halkan.
– Valami gond
van? – kérdezte az őr, aki éppen belépett a helyiségbe, ahol a cella volt.
– Nem nincs
semmi – válaszolt Nathe határozott hangon.
Pillantását
nem vette le a lányról, és ezt Aurora is jól tudta, hiszen érezte, hogy
megállás nélkül őt nézi. Normál körülmények között zavarta volna, de akkor és
ott nem tett semmit ellene. Nem akarta lebuktatni magát.
– Charlie,
remélem, semmiben nem szenvednek hiányt a barátaink – hallott meg Aurora egy
nagyon ismerős hangot.
Az ütő is
megállt benne egy pillanatra, ahogy a felismerés végigcikázott a testén.
– Joseph! –
szisszent fel Aurora idegesen.
– Egyszerűen
hihetetlen vagy, kedves Aurora – nevetett fel gúnyosan.
– Tippelhetek? Csak nem bosszút akarsz állni
szeretett húgod miatt?
– Telitalálat
drágám!
– Valaki
beavatna engem is? – mordult fel Nathe türelmetlenül.
– Vagy tíz
évvel ezelőtt, mikor édesapám egyedül maradt, hihetetlen módon feleségül vett
egy hárpiát, aki történetesen a minket fogva tartó úriember húga volt. Valahogy
mindig is sejtette, hogy valami nem stimmel, hiszen apa szerelme, melyet anya
iránt érzett sziklaszilárd volt. Persze természetes, ha az ember kedvese
elvesztése után pár évvel megpróbál tovább lépni, de még véletlenül sem két
héttel a temetés után történik meg ez! Biztos vagyok benne, hogy Sophia kurioz
volt, és az érzéseket tudta befolyásolni. Arra is fogadni mernék, hogy apa
halálához is köze volt annak a szukának! Végül megkapta, amit érdemelt. Megvert
azaz álnok kígyó, az én képességem pedig felszínre tört és megöltem. Életem
első gyilkossága, és soha nem bántam meg.
– Megöllek
Aurora! Érted? Ki foglak nyírni! De nem gyorsan, neeem! Lassan, hogy érezd a
fájdalmat, amit nekem okoztál! És a drága kis barátaid végig fogják nézni! A
nyomorult szüleid után mész, két méterrel a föld alá!
– Hogy
merészeled? – üvöltötte Aurora teljesen kikelve magából és már cselekedni
akart, mikor Nathe magához rántotta.
A fiú szorosan
tartotta, és hiába kapálózott, nem engedte el. Karjai úgy fonódtak köré, mintha
acélból lettek volna. A vörös köd hihetetlen gyorsasággal áradt szét a
testében, és teljesen elvakította őt.
Nem látott
mást lelki szemei előtt csak Joseph élettelen testét. Minden porcikájával arra
vágyott, hogy hosszú kínkeserves halála legyen ennek a mocsoknak, méghozzá ő
általa.
– Ezt még
nagyon meg fogja bánni! – sziszegte Valery indulatosan.
– Abban biztos
lehet… – morogta Theo.
Joseph nem
szólt semmit, csak sarkon fordult és kisietett a helyiségből.
– Gyáva féreg…
– mormolta Aurora és pillantását unokatestvéreire vezette.
Egy apró
mosoly jelent meg az arcán döbbenetüket látva.
~*~
– Hány órája
vagyunk itt? – kérdezte hisztérikus hangon Valery.
– Talán öt,
esetleg hat – motyogta Theo elkenődve.
Val idegesen
felsóhajtott, majd hirtelen oldalba bökte Aurorát.
– Mi van? –
kérdezte türelmetlenül.
– Az őrünk
teljesen oda van érted – suttogta szem forgatva.
– Azt mondod? –
kérdezte Aurora tűnődve.
Elgondolkozva
meredt a húsz-huszonhárom év körüli srácra, aki nem volt csúnya mégis a hideg
rázta Aurorát, ahogy ránézett. Charlie hihetetlen módon elmerült a
telefonjában, és fel sem tűnt neki, hogy a lány leplezetlenül bámulja.
Aurorának
hirtelen egy zseniális ötlet kezdett körvonalazódni a fejében. Arcát a föld
felé irányította, és miután tökéletesítette az ötletét, felpattant magával
rántva Valeryt is.
Unokanővére
ajkait egy meglepett sikkantás hagyta el, mire minden szempár rájuk
szegeződött.
– Minden oké,
csak meglepődtem – dadogta zavartan Val.
Az őr megrántotta
a vállát, majd tovább folytatta félbeszakított tevékenységét. A két fiú viszont
érdeklődve méregette őket.
– Val, van egy
tervem… - suttogta Aurora.
– Végre! -
sóhajtott fel megkönnyebbülten. – Na, mondd!
– Három szó!
Elcsábítom az őrt.
– Hogy mi? –
kerekedtek ki a döbbenettől Valery szemei.
– Avasd be a
fiúkat…
– De…
– Kuss! –
mordult fel. – Tedd, amit mondtam!
Valery elhúzta
a száját, de bólintott, majd odament a fiúkhoz, Aurora pedig vett két mély
lélegzetet, majd a rácshoz sétált.
– Huh, de meleg
van – nyögte fáradt hangon és megvárta, hogy a fiú ráemelje sóvárgó
pillantását.
Kezeit érzéki
lassúsággal húzta végig mellétől egészen a csípőéig, amit az őr árgus szemekkel
figyelt. A lány elmosolyodott, majd egy pillanatig mélyen a szemébe nézett, és
lassan lehúzta magáról a pólóját.
– Ez az bébi!
– morogta elmélyült hangon a fiú.
– Aurora –
szisszent fel indulatosan Nathe.
– Kussolj
hülye gyerek! – rivallt rá Nathanielre Charlie.
– Tetszik
szépfiú? – kérdezte Aurora, majd kacéran rákacsintott.
A szeme sarkából
Nathanielre pillantott, majd vissza az őrre. Tekintetük összekapcsolódott, és a
lánynak a gyomra is felfordult. Igaz Charlie nem volt csúnya, de az egész lénye
taszította Aurorát.
– Te látsz? –
kérdezte döbbenten.
Jó nagyot
koppant…
– Ugye nem
mondod el Joseph-nek? – Aurora hangja olyan ártatlan volt, akár egy öt éves
kislányé.
Igaz fedetlen
felsőteste valahogy más hatást keltett.
– Gyere ide
cica és hallgatok – vigyorodott el, miközben keze az ágyékára csúszott.
– Nehogy! –
kiáltott fel Nathe.
Aurora nyelt
egyet és szempilláit rebegtetve nézett Charlie-ra. A fiú sietősen halászta elő
a kulcsot, majd nem sokkal később a cella ajtaja kinyílt. Aurora lassú
léptekkel kisétált rajta, Nathanielt pedig Theodor fogta vissza, akinek minden
fizikai erejét be kellett vetnie.
– Kívánlak! –
hörögte Charlie és durván magához rántotta a lányt.
Nem sok
kellett ahhoz, hogy Aurora viszontlássa gyomra tartalmát, de tartotta magát.
Charlie egyik
keze a fenekére csúszott, míg a másikkal a mellét markolászta.
– Vedd le róla
a mocskos mancsaidat te rohadék! – vicsorogta Nathe.
– Állj le! –
mordult rá Theo.
– Úgy ám,
jobb, ha alapjáratra teszed a pofádat! Ez a gyönyörűség már az enyém!
– ,,Ez a
gyönyörűség” egyszerűen undorodik tőled!
– Nathaniel! –
Aurora pillantása egyenesen a fiúéba fúródott, majd lehunyta a szemét és
visszafordult Charliehoz.
– Mondd, hogy
csak én kellek neked! – morogta kétségbeesetten a srác.
Aurora egészen
közel hajolt hozzá.
– Bocsi, de
nem vagy az esetem – lehelte, majd szemeit kinyitotta, és ahogy pillantásuk
találkozott Charlie holtan esett össze.