18. Ismeretlen ismerősök

Végtelennek tűnő másfél óra után megállt a furgon. Aurora tartotta magát. A kezdeti ijedtségét könnyedén elrejtette és megnyugtató szavakkal tartotta társaiban a lelket.

Szemei végig csukva voltak, egy pillanatra sem nyitotta ki őket. Félt, hogy valami olyat tesz, amivel árthat a körülötte lévőknek.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve arcát a föld felé irányította és óvatosan kinyitotta a szemét. Látása mondhatni visszatért, de a kép eléggé homályos volt.

A biztonság kedvéért inkább nem osztotta meg a hírt barátaival, ezért gyorsan összezárta szemhéjait. Még éppen időben, ugyanis az autó megállt, nem sokkal később kinyitották a hátsó ajtót, és durva nem törődő módon kirángatták őket.

Megpróbált kiszabadulni az erős karok szorításából, de a ficánkolásával csak felhergelte fogva tartóját, vagy, ami a legrosszabb… felizgatta.

Pusztán pár tized másodperc kellett és kiderült, hogy az utóbbi érvényesült.

A férfi jobb keze pofátlan módon Aurora alhasára csúszott, és magához húzta a lányt. Aurora teste kétségbeesetten tiltakozott, de nem tudott semmit tenni.

– Vedd le róla a mocskos kezeidet! – hallotta meg Nathe dühös kiáltását.

A következő pillanatban több dolog is történt egyszerre.

Aurora előre hajtotta a fejét, majd hirtelen hátrahúzta, ennek köszönhetően pedig eltalálta fogva tartója arcát, aminek következtében egy fájdalmas szisszenést követően elengedte őt. Bal oldaláról dulakodás hangjai ütötték meg a fülét. Egy hangos csattanás, idegen kiáltás és Nathaniel diadalmas nevetése. Az öröm sajnos nem tartott sokáig, ugyanis pár másodperccel később a fiú visszakaphatta, amit adott, ugyanis egy fojtott nyögést hallatott.

– Elég legyen! – mordult fel valaki. – A főnök már türelmetlenül vár minket.

– Ki a főnökötök? – kérdezte kíváncsi hangon Theo.

– Perceken belül megtudod haver – morogta az egyik kárörvendően.

Aurora nyelt egyet és felkészült a legrosszabbra.

~*~

– Valahogy csak ki lehet innen jutni! – morogta Nathe és őrült módjára el kezdte rángatni a cellájuk rácsait.

– Ne is erőltesd magad, edzett acélból van – sóhajtott fel Aurora.

Egy pillanatra félretette a színjátékát és futólag a fiú szemébe nézett. De csak annyi időre, hogy Nathaniel is csak a képzelete játékának tudhatta be.

– Te… - kezdte zavartan, viszont képtelen volt befejezni a mondatot.

Aurora nem mondott semmit, csak a bajsza alatt mosolygott.

– Mi az Nathe? Úgy nézel, mintha szellemet láttál volna – szólalt meg Valery aggódva.

– Falfehér vagy haver – tette hozzá Theo halkan.

– Valami gond van? – kérdezte az őr, aki éppen belépett a helyiségbe, ahol a cella volt.

– Nem nincs semmi – válaszolt Nathe határozott hangon.

Pillantását nem vette le a lányról, és ezt Aurora is jól tudta, hiszen érezte, hogy megállás nélkül őt nézi. Normál körülmények között zavarta volna, de akkor és ott nem tett semmit ellene. Nem akarta lebuktatni magát.

– Charlie, remélem, semmiben nem szenvednek hiányt a barátaink – hallott meg Aurora egy nagyon ismerős hangot.

Az ütő is megállt benne egy pillanatra, ahogy a felismerés végigcikázott a testén.

– Joseph! – szisszent fel Aurora idegesen.

– Egyszerűen hihetetlen vagy, kedves Aurora – nevetett fel gúnyosan.

–  Tippelhetek? Csak nem bosszút akarsz állni szeretett húgod miatt?

– Telitalálat drágám!

– Valaki beavatna engem is? – mordult fel Nathe türelmetlenül.

– Vagy tíz évvel ezelőtt, mikor édesapám egyedül maradt, hihetetlen módon feleségül vett egy hárpiát, aki történetesen a minket fogva tartó úriember húga volt. Valahogy mindig is sejtette, hogy valami nem stimmel, hiszen apa szerelme, melyet anya iránt érzett sziklaszilárd volt. Persze természetes, ha az ember kedvese elvesztése után pár évvel megpróbál tovább lépni, de még véletlenül sem két héttel a temetés után történik meg ez! Biztos vagyok benne, hogy Sophia kurioz volt, és az érzéseket tudta befolyásolni. Arra is fogadni mernék, hogy apa halálához is köze volt annak a szukának! Végül megkapta, amit érdemelt. Megvert azaz álnok kígyó, az én képességem pedig felszínre tört és megöltem. Életem első gyilkossága, és soha nem bántam meg.

– Megöllek Aurora! Érted? Ki foglak nyírni! De nem gyorsan, neeem! Lassan, hogy érezd a fájdalmat, amit nekem okoztál! És a drága kis barátaid végig fogják nézni! A nyomorult szüleid után mész, két méterrel a föld alá!

– Hogy merészeled? – üvöltötte Aurora teljesen kikelve magából és már cselekedni akart, mikor Nathe magához rántotta.

A fiú szorosan tartotta, és hiába kapálózott, nem engedte el. Karjai úgy fonódtak köré, mintha acélból lettek volna. A vörös köd hihetetlen gyorsasággal áradt szét a testében, és teljesen elvakította őt.

Nem látott mást lelki szemei előtt csak Joseph élettelen testét. Minden porcikájával arra vágyott, hogy hosszú kínkeserves halála legyen ennek a mocsoknak, méghozzá ő általa.

– Ezt még nagyon meg fogja bánni! – sziszegte Valery indulatosan.

– Abban biztos lehet… – morogta Theo.

Joseph nem szólt semmit, csak sarkon fordult és kisietett a helyiségből.

– Gyáva féreg… – mormolta Aurora és pillantását unokatestvéreire vezette.

Egy apró mosoly jelent meg az arcán döbbenetüket látva.

~*~

– Hány órája vagyunk itt? – kérdezte hisztérikus hangon Valery.

– Talán öt, esetleg hat – motyogta Theo elkenődve.

Val idegesen felsóhajtott, majd hirtelen oldalba bökte Aurorát.

– Mi van? – kérdezte türelmetlenül.

– Az őrünk teljesen oda van érted – suttogta szem forgatva.

– Azt mondod? – kérdezte Aurora tűnődve.

Elgondolkozva meredt a húsz-huszonhárom év körüli srácra, aki nem volt csúnya mégis a hideg rázta Aurorát, ahogy ránézett. Charlie hihetetlen módon elmerült a telefonjában, és fel sem tűnt neki, hogy a lány leplezetlenül bámulja.

Aurorának hirtelen egy zseniális ötlet kezdett körvonalazódni a fejében. Arcát a föld felé irányította, és miután tökéletesítette az ötletét, felpattant magával rántva Valeryt is.

Unokanővére ajkait egy meglepett sikkantás hagyta el, mire minden szempár rájuk szegeződött.

– Minden oké, csak meglepődtem – dadogta zavartan Val.

Az őr megrántotta a vállát, majd tovább folytatta félbeszakított tevékenységét. A két fiú viszont érdeklődve méregette őket.

– Val, van egy tervem… - suttogta Aurora.

– Végre! - sóhajtott fel megkönnyebbülten. – Na, mondd!

– Három szó! Elcsábítom az őrt.

– Hogy mi? – kerekedtek ki a döbbenettől Valery szemei.

– Avasd be a fiúkat…

– De…

– Kuss! – mordult fel. – Tedd, amit mondtam!

Valery elhúzta a száját, de bólintott, majd odament a fiúkhoz, Aurora pedig vett két mély lélegzetet, majd a rácshoz sétált.

– Huh, de meleg van – nyögte fáradt hangon és megvárta, hogy a fiú ráemelje sóvárgó pillantását.

Kezeit érzéki lassúsággal húzta végig mellétől egészen a csípőéig, amit az őr árgus szemekkel figyelt. A lány elmosolyodott, majd egy pillanatig mélyen a szemébe nézett, és lassan lehúzta magáról a pólóját.

– Ez az bébi! – morogta elmélyült hangon a fiú.

– Aurora – szisszent fel indulatosan Nathe.

– Kussolj hülye gyerek! – rivallt rá Nathanielre Charlie.

– Tetszik szépfiú? – kérdezte Aurora, majd kacéran rákacsintott.

A szeme sarkából Nathanielre pillantott, majd vissza az őrre. Tekintetük összekapcsolódott, és a lánynak a gyomra is felfordult. Igaz Charlie nem volt csúnya, de az egész lénye taszította Aurorát.

– Te látsz? – kérdezte döbbenten.

Jó nagyot koppant…

– Ugye nem mondod el Joseph-nek? – Aurora hangja olyan ártatlan volt, akár egy öt éves kislányé.

Igaz fedetlen felsőteste valahogy más hatást keltett.

– Gyere ide cica és hallgatok – vigyorodott el, miközben keze az ágyékára csúszott.

– Nehogy! – kiáltott fel Nathe.

Aurora nyelt egyet és szempilláit rebegtetve nézett Charlie-ra. A fiú sietősen halászta elő a kulcsot, majd nem sokkal később a cella ajtaja kinyílt. Aurora lassú léptekkel kisétált rajta, Nathanielt pedig Theodor fogta vissza, akinek minden fizikai erejét be kellett vetnie.

– Kívánlak! – hörögte Charlie és durván magához rántotta a lányt.

Nem sok kellett ahhoz, hogy Aurora viszontlássa gyomra tartalmát, de tartotta magát.

Charlie egyik keze a fenekére csúszott, míg a másikkal a mellét markolászta.

– Vedd le róla a mocskos mancsaidat te rohadék! – vicsorogta Nathe.

– Állj le! – mordult rá Theo.

– Úgy ám, jobb, ha alapjáratra teszed a pofádat! Ez a gyönyörűség már az enyém!

– ,,Ez a gyönyörűség” egyszerűen undorodik tőled!

– Nathaniel! – Aurora pillantása egyenesen a fiúéba fúródott, majd lehunyta a szemét és visszafordult Charliehoz.

– Mondd, hogy csak én kellek neked! – morogta kétségbeesetten a srác.

Aurora egészen közel hajolt hozzá.

– Bocsi, de nem vagy az esetem – lehelte, majd szemeit kinyitotta, és ahogy pillantásuk találkozott Charlie holtan esett össze.