1. Első benyomás

Az idő olykor hihetetlenül lassan tud telni, főleg, ha tanóráról van szó. Aurora unalmában, már kénytelen volt figyelni a tanár mondataira. Valamilyen okból kifolyólag semmihez nem volt kedve. Legszívesebben fogta volna magát és meg sem állt volna hazáig, de sajnos nem tehette ezt. Kénytelen volt egy helyben ülni, és csendben tűrni, hogy hihetetlenül nagy zagyvaságokkal tömi tele a fejét a helyettesítő tanár.

Mr. Felton, aki a történelmet tanította, lebetegedett, és emiatt az osztálynak el kellett viselnie Ms. Mack zagyvaságait, mi szerint manók, koboldok, tündérek és más hasonló lények szaladgálnak az erdők mélyén. Aurora mindig is nevetett a nő furcsa megnyilvánulásain, ahogy el akarta hitetni a gyerekekkel, hogy különleges lények is élnek a földön, kifejezetten humoros volt.

- Mondja Ms. Mack! Ön már találkozott ilyen lénnyel? Vagy látott már valaha? – kérdezte Aurora kihívóan. – Tudja, a legendáknak nem minden esetben van igazság alapjuk. Ha léteznek ezek a teremtmények, akkor én miért nem futottam össze eggyel sem a házunk melletti erdőben? – vonta fel a szemöldökét és türelmesen várta, hogy válaszoljon a nő a kérdésére.

Az osztályban hirtelen síri csend lett, és mindenki Aurorára nézett. A diákok azt várták, hogy a tanárnő leteremtse a szemtelen lányt, de nem így történt. Ms. Mack Aurora, és a többiek nagy döbbenetére olyan higgadtan válaszolt, mintha az aznapi időjárásról kérdezték volna.

- Attól, hogy te nem láttad még őket, létezhetnek. Bujkálniuk kell, hiszen, ha az emberek rájönnének a létezésükre, akkor hatalmas nagy bajba kerülnének. Elpusztítanák az otthonaikat, csak azért, hogy ketrecbe dughassák Őket, és pénzt kereshessenek a mutogatásukon. Nem szabad megtörténnie ennek, azoknak a lényeknek joguk van az élethez, pont, mint neked Aurora – nézett mélyen a szemébe, de ez csak egy pillanatig tartott, a többiek talán észre sem vették. - Vagy bármelyik másik osztálytársadnak – tette hozzá mosolyogva.

Aurora döbbenten meredt a tanári asztalon ücsörgő nőre, és képtelen volt bármit kinyögni. Olyan volt a tekintete, mintha tisztában lett volna a titkával, mintha tudta volna, hogy más, mint a többi ember.

- Minden rendben van? – kérdezte halkan Valery.

- Persze – mormolta nem túl meggyőzően.

Aurora eldöntötte, hogy nem osztja meg a családjával a félelmeit. Az is lehet, hogy csak a kialvatlanság miatt látta azt, amit. Egész éjszaka az önuralmát fejlesztette, ugyanis előző nap majdnem elveszítette a fejét. Nem kellett sok ahhoz, hogy David Johnson csatlakozzon az előző hat áldozatához. Igen, hat ember életét ontotta ki hirtelen felindulásból. Nem tudta magát kontrollálni, és emiatt kioltotta bennük az élet lángját.

- Tanárnő, ha ilyen szinten aggódik értük, akkor mégis mért árulja el nekünk a létezésüket? – Theodor hangja rántotta vissza Aurorát a valóságba.

Ms. Mack már szólásra nyitotta a száját, mikor kinyílt az ajtó és egy ismeretlen fiú lépett be rajta. Mindenki rámeredt, még Aurora is, annak ellenére, hogy nem nagyon szokták foglalkoztatni az ilyesfajta események.

Az újonnan érkező zavartan nézett körbe a terembe és a pillantása megakadt Aurorán. Mélyen a szemébe nézett és gyengéden elmosolyodott. Eme mozdulat sortól, a legtöbb nőnemű egyed biztosan közel került volna az olvadás pontjához, de Aurora ugyan olyan kifejezéstelen arccal ült a helyén, mint egy perccel azelőtt. De ennek ellenére képtelen volt elszakítani a tekintetét a fiúról. Égszínkék szemei bilincsként tartották fogva pillantását. Aurorában megmozdult valami, valami a lelke legmélyén. Először azt hitte, hogy a vonzalom csírája kezdett kibontakozni benne, de tévedett. Mikor végigcikázott a testén az a furcsa érzés, rájött, hogy mi is az valójában. Megvetés, színtiszta megvetést érzett a fiú iránt.

Aurora kényszeríttette magát, hogy elnézzen róla. Erős késztetést érzett, arra, hogy engedjen a gyilkolási vágyának, de inkább visszafogta magát.

- Elnézést tanárnő a késésért, az igazgatónál voltam – szólalt meg selymes hangon, és ennek hatására a terem több szegletéből halk vágyakozó sóhajokat lehetett hallani.

- Szuper, egy újabb egoista hajlamokkal megáldott bájgúnár – mormolta olyan halkan Aurora, hogy Ő is alig hallotta.

- Honnan veszed, hogy ilyen a természete? – kérdezte kíváncsian Valery.

- Női megérzés – motyogta, miközben megrántotta a vállát, majd előszedte a fülhallgatóját, elindította a kedvenc zeneszámát a telefonján, ezután pedig bedugta a fülét és megpróbált lehiggadni.

~*~

- Hihetetlenül idegesítő, azaz idióta vigyor, ami állandóan ott virít a képén – morogta Aurora, miközben leült az iskola hátsó udvarán lévő egyik padra.

- Kiről beszélsz? – kérdezte Valery összevont szemöldökkel.

Elővette a szendvicsét a táskájából, majd viszonylag nyugodtan válaszolt.

- Szerinted? Az új fiúról!

- Nathaniel-nek hívják, és szerintem nagyon aranyos – jelentette ki Valery, és úgy nézett Aurorára, mintha megette volna a vacsoráját. – Különben is, mi a bajod vele?

Aurora nem szólalt meg. Üveges szemekkel figyelte, ahogy Theodor és Nathaniel nagy hahotázás közepette közelednek feléjük. Csak rá kellett nézni a fiúra, és az ember már rögtön rájött, hogy egy elkényeztetett újgazdag gyerekről volt szó, aki még talán a cipőfűzőjét sem tudja bekötni. A viselkedése mindent elárult, ahogy minden útjába kerülő lánnyal flörtölt, a járása, a mozdulatai, a hanglejtése. Mind-mind arra utalt, hogy egyke, elkényeztetett, és a szülei még a…

- Sziasztok! – köszönt Theo, mikor odaértek hozzájuk.

- Hali! – intett Nathaniel mosolyogva. – Nath… - kezdte volna, de Aurora semleges hangon félbeszakította.

- Tudom, hogy hogyan hívnak, az egész iskola rólad beszél.

Nem volt kedve megjátszani magát. Tudja meg a srác, hogy milyen is az, ha nem úgy bánnak valakivel, mint a királyokkal. Lehet, hogy a régi iskolájában istenítették a lányok, és ahogy Auorora észrevette, itt is ugyan azt teszik, de abban biztos lehet, hogy Ő soha nem fog így viselkedni. Nathaniel, csak egy fiú a sok közül.

- És én a te nevedet megtudhatom? – szólalt meg vágyakozva Nathe.

- Aurora – mormolta az orra alatt kedvtelenül.

- Gyönyörű neved van – mosolyodott el kedvesen Nathaniel, és csillogó szemekkel várta a lány reakcióját.

- Tisztában vagyok vele – mondta gúnyosan, majd eltette a táskájába a szendvicsét, mivel elment az étvágya.

Még csak pár órája ismeri, mégis pont annyira szívleli, mint mókus az erdőtüzet. Még Davidet is jobban elviselte a közelében, bár vele sem szeretett egy levegőt szívni. Főleg azért, mert a szóhasználata kifejezetten irritáló volt. Tipikus modern tinédzser, aki életében nem fogott egyetlen egy regényt sem a kezében. Az anyja, és az apja mindent megadtak neki, még azt is, amire nem is volt szüksége. Minden hétvégén buli volt náluk, ahova a fél iskola hivatalos volt. Aurora az összes eseményre „V.I.P.” meghívót kapott. Soha nem értette, hogy Dave szótárában mit is jelent ez, ezért egyszer rákérdezett.

A nyári napfény égette az emberek bőrét. Izzadság cseppek gördültek végig a felhevült testeken, és emiatt, aki tehette árnyékba húzódott.

Aurora is így tett, bár legszívesebben elutazott volna a tengerhez, de csak pár nap volt vissza az iskolából, szóval inkább szenvedett. Az sem érdekelte, hogy az unokatestvérei könyörögtek neki, hogy vegye rá Lisbeth-et az utazásra. Az isten szerelmére, ha eddig kibírta hiányzás nélkül, akkor nem most fogja elkezdeni a lógást. Betegeskedni nem szokott, és szórakozásból sem hagyott ki egyetlen iskolai napot sem.

- Irtó meleg van – hallotta meg David hangját.

Aurora felnézett a fiúra, és kicsit sem lepődött meg azon, hogy nincs rajta a felsője. A legtöbb hímnemű egyed megszabadult a pólójától, mondjuk azt nem tudni, hogy a meleg miatt, vagy csak a lányoknak akartak imponálni.

David büszke volt a szépen kidolgozott felsőtestére, nem egyszer áradozott arról, hogy hetente hányszor megy edzőterembe, és mennyit tud fekve kinyomni. Viszont ez hidegen hagyta Aurorát, és ennek jelét is adta azzal, hogy másnap biológia órán előadást tartott a megszállott testépítésről. A srác nem vette a lapot, ugyan úgy rajongott érte, mint azelőtt, és ez dühítette Őt. David megszállottsága, már-már betegesnek hatott, s ezt szóvá is tette, de a reakció csak annyi volt a fiútól, hogy majdnem megcsókolta.

Aurora több alkalommal is elgondolkozott azon, hogy mégis hogyan lehet az, hogy Dave az iskola egyik legjobb tanulója. Nem vág valami jól az esze. Vagyis erre a következtetésre jutott, hiszen még nem tapasztalta, hogy hamar felfogná a dolgokat. Tipikus férfi…

- Én is érzem – bólintott Aurora, majd figyelme ismét visszaterelődött a kezében lévő meghívóra.

Fogalma sem volt arról, hogy miért nem adta még fel a fiú. Többször visszautasította a randi ajánlatait, és a meghívásait is a bulikba, de ennek ellenére, David kitartóan küzdött kegyeiért.

A legtöbb lány már kapva kapott volna az alkalmon, de Aurora nem tartozott közéjük. Neki nem számított az, hogy David maga a megtestesült tökéletesség. 

- Azt mondd meg nekem, kérlek, hogy te mit értesz V.I.P. alatt!? –motyogta a lány kíváncsian.

Dave-nek egy hatalmas nagy vigyor terült szét az arcán, ugyanis Aurora semmi iránt nem szokott érdeklődést mutatni. Mindig is nem törődő és lekezelő stílusban beszélt az emberekkel. Emiatt persze mindenki elkerülte Őt, jó nagy ívben, egyedül David volt az, aki nem adta fel a reményt. Megesküdött arra, hogy megtöri a lányban a jeget, és végül együtt lesznek.

Dave minden szó nélkül leült Aurora mellé és átkarolta a vállát, aminek hatására a lány testét kellemetlen borzongás járta át.

- Vedd le rólam a kezed! – sziszegte olyan hangon, amitől a legkeményebb férfi is megrémült volna.

Nem szerette, ha valaki hozzáért. Az érintés egy olyan dolog, amit csak azoknak engedett meg, akikben megbízott.

- Oké, oké! – motyogta David, és azt tette, amit a lány „kért”. - Amúgy mondták már neked, hogy iszonyatosan jó színésznő vagy?

A fiú mélybarna szemeiben huncut fény csillant, és tisztában volt azzal, hogy Aurora érti, hogy mégis miről beszél. Nem egyszer tett már arra utalást, hogy nem engedi szabadjára az igazi énjét. Aurora általában csak egy megvető pillantással válaszolt.

- Említettem már, hogy ki nem állhatom, ha valaki nem válaszol a kérdésemre? – kérdezte megvetően, miközben egy kósza hajtinccsel játszott, ami ügyesen meglógott a hajgumi fogságából.

- Ennyire kíváncsi vagy? – duruzsolta lágy hangon a Dave.

- Nem, csak érdekel a dolog, mivel egyedül az én meghívómon  van rajta – rántotta meg a vállát.

- Szerinted mit jelent?

David keze Aurora combjára tévedt, és gyengéden simogatni kezdte. Aurora ennek ellenére nem kapott hisztériás rohamot, de amikor meglátta a fiú arcán lévő huncut mosolyt elpattant benne valami.

Egyedül az mentette meg David életét, hogy Theodor és Valery időben leállították Őt. Az unokatestvérei már többször megakadályozták a gyilkolásban, de sajnos voltak olyan alkalmak, mikor nem sikerült megmenteniük az áldozatot a biztos haláltól.

- Nos benne vagy? – Valery izgatott hangja rántotta vissza a valóságba.

- Bármiről is van szó, nem érek rá, mivel iskola után dolgom van – mondta jelentőségteljesen és reménykedett, hogy leesik a húgának, hogy mire is gondolt.

- Én úgy tudom, hogy a ma egész nap szabad vagy – mormolta Theo egy gonosz mosoly kíséretében.

- Rosszul lettél informálva öcsi, mivel programom van délután – jelentette ki Aurora, majd megfogta a táskáját, és elindult az iskola épülete felé.

Jó színésznő volt, bár az unokatestvérei nem minden esetben hittek neki. Kate, és Leo átláttak rajta, mint a frissen tisztított üvegen, Lisbeth pedig mindig hitt neki. Sokszor azt hazudta, hogy gyakorolni megy, holott csak ült az erdőben, élvezte a csendet és az egyedüllétet. Soha életében nem volt társasági lény. Nem szerette, ha a középpontban volt, sőt kifejezetten utálta. Persze Valery sokszor hozta kellemetlen helyzetbe azzal, hogy jelöltette bálkirálynőnek, diákelnöknek, és egyszer még a pom-pom válogatásra is elráncigálta.

- Szia, anyu!

Aurora jéggé fagyott ezen két szó hallatán.

- Aurora megint undokoskodik, nem akar eljönni velem a parkba tanítás után. Te is tudod, hogy jobban szeretem az Ő társaságát, mint Theo-ét – suttogta sírós hangon.

Ilyenkor inkább hasonlított egy tízéves kisiskolásra, mint egy tizenhét éves gimnazistára. A hideg futkosott Aurora hátán, mikor arra gondolt, hogy milyen aljas módszerei vannak Val-nek az emberek megpuhítására. Legtöbb esetben zsarol, de a színészi képességei, még az Övét is túlszárnyalták, és ezt előszeretettel használta. Aurora nem egyszer töprengett azon, hogy mi is az igazi képessége Valery-nek. Vagy az lehetséges, hogy valakinek több tehetsége legyen? Persze, ez alatt a természetfeletti erőt kell érteni, hiszen abban semmi átlagos sincs, hogy valaki a puszta akaratával, játszi könnyedséggel mozgatja a tárgyakat. Egyszer Valery dühében egy kamiont repített Leo felé, de szerencsére még időben észbe kapott, és nem esett baja Aurora sógorának.

Sógor. Még gondolatban is furcsa volt kimondani. Senki nem számított arra, hogy esküvő lesz a vége Kate és Leonardo kapcsolatának. Összeillenek, és aranyosak együtt, viszont hozzá kellett szoknia, hogy a nővére örökre elkötelezte magát.

- Oké, adom! – csicseregte Val, majd Aurora elé sétált és felé nyújtotta a telefonját. – Veled szeretne beszélni – mosolygott rá diadalittasan.

Az arckifejezése mindent elárult neki. Vesztett, kénytelen a délutánt azzal a fiúval tölteni, akit nem szívlel. Miért ilyen átkozott igazságtalan az élet? Inkább bezárkózott volna a szobájába és a nénikéje szerint bugyuta horrorfilmeket, nézte volna.

- Nem kell, hagyd! Veletek megyek – sóhajtott fel megadóan, majd kikerülve Valeryt folytatta az útját az bejárat felé.

Irodalom volt a soron következő órája, amire mosolyogva szokott bemenni, de akkor még egy mosolyra hasonlító grimaszt sem tudott összehozni. A tanárnő már bent volt, ez nem érte meglepetésként Aurorát, hiszen Mrs. Black jóval becsengetés előtt már a teremben szokott lenni.

- Mi nyomja a lelkedet Aurora? – kérdezte a tanárnő őszinte kíváncsisággal.

- Semmi Mrs. Black, igazán semmi – dünnyögte az orra alatt, majd komótos tempóban odament a szokásos helyére.

Miután elhelyezkedett tekintetét az ölében pihentetett kezére szegezte, és fel sem nézett addig, amíg be nem csengettek. Értetlenül pislogott körbe a terembe, mivel nem hallotta, hogy Valery és Theodor bejöttek volna. Pedig mindketten híresek a pontosságukról, nem nagyon fordult elő, hogy késtek óráról.

- Elnézést tanárnő a késésért – lépett be az ajtón Val, és a nyomában ott volt a két fiú is.

- Üljetek le! – intett elnézően a tanárnő.

Valery elvigyorodott, majd azt a padot foglalta el, ami Aurora előtt volt, Val mellett foglalt helyet Theo, és Aurora legnagyobb döbbenetére Nathaniel minden szó nélkül elfoglalta a jobb oldalán lévő széket.

Értetlenül pislogott a fiúra, s mikor a szeme sarkából észrevette, azt a cinkos mosolyt Valery arcán elöntötte a méreg. Már sokszor keresztbe tett neki, de ezzel elvetette nála a sulykot.

- Miért vagy velem ilyen ellenséges? – kérdezte halkan Nathaniel.

- A válasz egyszerű és egyértelmű – szusszantotta mérgesen Aurora. – Te is csak egy elkényeztetett újgazdag pasi vagy, aki csak is lyukra hajt. Az ilyesfajta fiúknak, mint neked nem jár más a fejében. Tapasztalatból beszélek, hidd el.

Nathe csak pár pillanattal később szólalt meg.

- Mi van akkor, ha tévedsz, ha igazából nem olyan természettel áldott meg a sors, mint a többieket? – vonta fel a szemöldökét és kíváncsian várta a lány válaszát.

- Az én megérzéseim soha nem csalnak, és ezt nem elfogultságból mondom. Nem vagy különb David Johnson-nál! – sziszegte idegesen.

- Aurora, legalább egy esélyt adj nekem! Meg szeretnélek ismerni, mert az elmondottak alapján nem sokat tudtam meg rólad. Viszont tudom, hogy mi érzel, én is hasonló helyzetben vagyok, mint te – suttogta és könyörgően nézett a lányra.

- Fogalmad sincs, hogy min megyek keresztül nap, mint nap – nyöszörögte kétségbeesetten, s hirtelen nagyon érdekesnek találta az előtte lévő asztalt.

- Bármilyen hihetetlen is, de tu… - sajnos nem tudta befejezni a mondatot, mivel Aurora durván félbeszakította.

- Ismétlem, fogalmad sincs! – szinte üvöltötte, és érezte, ahogy elveszíti az önuralmát.

Összeszorította fogait, és próbálta leküzdeni azt az erőt, ami lassan átjárta egész testét. Hiba való volt az ellenállás, a vörös köd lassan ellepte elméjét, és hihetetlenül nagy vágyat érzett az iránt, hogy Nathaniel szemébe nézzen.

Csak egy pillanat lenne az egész, semmit több – futott át a vágyakkal teli gondolat az agyán.

Aurora arcára egy furcsa tébolyult mosoly ült ki, majd lassan leemelte a tekintetét a padról és abba az irányba nézett, ahogy a fiú ült. De sajnos nem az a látvány fogadta, amire számított. A szépívű férfi arc helyett, egy női vonásokat hordozó arccal találta magát szemben, és a szemek sem stimmeltek, mivel világos barnák voltak, s nem tengerkékek.

Aurora lélegzete elakadt, ahogy rájött, hogy kivel is készült végezni.