6. Az álom

Vak sötét volt. Az orromig se láttam, de ennek ellenére egyáltalán nem idegeskedtem. Sőt boldog voltam, mosolyogtam, és jó éreztem magam. Ezt pedig neki köszönhettem. Azzal, hogy mindenben mellettem áll, és határtalanul szeret a hibáim ellenére, visszahozott az életbe. Soha nem éreztem magam még ilyen kiegyensúlyozottnak. A lelki béke rám talált a szerelemmel együtt. Mostanra már nem is tudom megmondani, hogy anno miért is utáltam Őt annyira. Hiszen egy fantasztikus fiú, aki tökéletes számomra.

- Kicsim! – hallottam meg a hangját, és ugyanabban a pillanatban a villany is felkapcsolódott.

Ott állt az ajtóban teljes életnagyságban, igaz kissé hiányos öltözetben, de ez egy kicsit sem zavart. Sőt inkább izgatta a fantáziámat, ami neki is feltűnt. Egy kaján vigyor jelent meg a képén, és lassú kimért léptekkel elkezdett felém közeledni. Tudtam, hogy mire készül. Ha máshol lettünk volna, akkor ezer örömmel belementem volna a játékába, de most ellen kellett állnom, hiszen a földszinten szinte teljesen idegen emberek voltak, akik bármikor ránk nyithatnának. De láthatólag Nathanielt ez nem érdekelte, ugyanis mikor az ágyhoz ért fölém mászott, és tudva, hogy úgy is tiltakoznék, kezeimet fejem fölé szorította, és számat befogta a sajátjával. Nyelvével az enyémet kereste, és amikor megtalálta egyedi táncba kezdett vele. Nem mondom, hogy nem élveztem a dolgot, de a józaneszem egyfajta figyelmeztető impulzust küldött, hogy bármelyik pillanatban kinyílhat azt ajtó, és bejöhet rajta valaki.

- Szeretlek Aurora! – nyögte elfúló hangon.

- Én is szeretlek Nathe! – leheltem kábultan, majd megráztam a fejem és nagy nehezen kiszabadítottam magamat a béklyó szorításából.

Két kezem közé fogtam arcát és lágy szerelmes csókot leheltem ajkára.

- Most nem lehet, légy türelmes, hamarosan a tiéd leszek. – Hangomban ott volt az ígéret pecsétje.

- Nem bírom tovább – nyögte elkínzott arckifejezéssel.

Halkan felnevettem, és arcáról csupasz mellkasára vándorolt a kezem.

- Gondolj arra, hogyha ennek az egésznek vége van, azt teszel velem, amit csak akarsz. Persze ízléses határokon belül – mosolyogtam rá kacéran.

- Hihetetlenül izgató gondolat szívem, de ez most egyáltalán nem segít a lenti gondjaimon. Már egy hónapja nem voltam veled, és már kész vagyok teljesen – mondta kétségbeesetten és arcát a nyakamba fúrta.

- Nem kell olyan sokat várnod, ígérem! – mosolyodtam el gyengéden, és egy kósza hajtincsével kezdtem játszani.

- Hogy bírod ki egyáltalán? Talán van valakid rajtam kívül? – kapta fel hirtelen a fejét, és olyan ijedt szemeket meresztett rám, mint mikor az első igazi gyilkosságomat látta.

- Soha, ismétlem, soha többé ne merj ilyet rólam feltételezni! Én csak is téged szeretlek! – morogtam fogcsikorgatva, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

Aurora rémülten ült fel az ágyában, és úgy kapkodta a levegőt, mintha legalább húsz kilométert futott volna egyhuzamban.

A döbbenet miatt képtelen volt bármit is csinálni, csak ült és kikerekedett szemekkel meredt maga elé. A képek még mindig ott pörögtek a fejében, szinte érezte magán Nathaniel érintését, aminek hatására kellemetlen borzongás szaladt végig a gerincén.

Kétségbeesésében nem tudott mást tenni, csak felpattant és amilyen gyorsan csak tudott beszaladt a fürdőbe. Hihetetlenül gyorsan szabadult meg a ruháitól, és szinte ugyan azzal a lendülettel, mint, ahogy levette a legutolsó ruhadarabot beugrott a zuhany alá, és jég hideg vizet engedett magára.

Lélegzete és szívverése is elakadt egy pillanatra, a kellemetlen érzés hatására, majdnem felkiáltott, de inkább összeszorította fogát, és tűrte a kínt. Addig folyatta érzékeny bőrére a vizet, amíg teste el nem kezdett remegni. Nehezen vette a levegőt, miután kicsavarta hajából a vizet és felöltözött, utána rögtön magára kapta kedvenc fürdőköpenyét. Haját törölközőbe bugyolálta, és elhagyta a fürdőszobát. Lassú, óvatos léptekkel közeledett a célja felé.

Nem volt jobb ötlete, egyedül ez a lehetőség lebegett a szeme előtt. Beszélnie kellett Kate-tel. Ő az, akivel mindent megoszthatott félelem nélkül.

Ahogy közeledett a szobához, úgy nőtt benne az idegesség. Megbízott nővérében, de mégis rettegett az előtte álló beszélgetéstől. Nem igazán volt az a lelkizős fajta, egyedül az Öreg Tölgynek tudott igazán megnyílni.

Megállt a szoba előtt, az ajtó csukva volt. Hiába fülelt semmit nem hallott. Még Leo horkolása is elmaradt, ami kissé idegesítő volt egy idő után.

Vett egy mély levegőt, magában elszámolt háromig, és óvatosan benyitott. Sötétség és csend honolt a szobában.

Aurora már kezdett megijedni, hogy valami baj van, mikor hirtelen világosság gyúlt, és meglátta nővére fáradt arcát.

- Mi a baj? – kérdezte rekedtes hangon Kate.

Megköszörülte a torkát és türelmesen várta Aurora válaszát.

- Muszáj beszélnünk! Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész – nyögte kétségbeesetten.

- Nem várhat reggelig?

- Fogalmam sincs, hogy mi történik velem. Kérlek, segíts – lehelte Aurora erőtlenül.

Közben Leo is elkezdett ébredezni, ezért Kate inkább lekapcsolta a villanyt, és miután felvette kedvenc köntösét, ezer éves majmos mamuszával együtt odasétált húga mellé.

- Remélem minimum pasi gondod van, mert különben kidoblak az ablakon! – jelentette ki Kate, majd karon ragadta Aurorát és egyenesen a konyhába mentek.

Aurora nekitámaszkodott a konyhapultnak, miközben nővére két csészét vett elő, és szorgos kotyvasztásba kezdett.

Forró csokit készített, amit csak olyankor lehetett inni, mikor az emberben túltengett a feszültség. Legutoljára Sophia rémuralma alatt fogyasztottak ebből a mennyei italból. Akkor, amikor a legelső igazi verést kapták a nőtől.

Csak letelepedtek a szobájukba, és csendben kortyolgatták az édes nedűt. Természetes nyugalom szállta meg a testüket, s képtelenek voltak arra gondolni, hogy egy hárpia karmai között vannak.

- Dupla tejszínhabbal kapod, mert a körülötted pattogó szikrák miatt úgy érzem, hogy tényleg nagy baj van – mosolyodott el Kate, és átnyújtotta Aurorának a csészét.

Aurora szája széle megrándult, de képtelen volt vissza mosolyogni. Elmotyogott egy igen gyatra köszönömöt, majd átsétált a nappaliba és törökülésben elhelyezkedett a kanapén. Bal vállát a háttámlának támasztotta és a tornyosuló tejszínhabot bámulta.

Testvére vele szembe ült le, és türelmesen várta, hogy belekezdjen a problémáiba.

Szólásra nyitotta a száját, de hang az nem jött ki rajta. Képtelen volt bármit is mondani. Fogalma sem volt, hogy hol is kezdje.

Pár perc töprengés után úgy döntött, hogy a legelejétől mesél el mindent.

- Akkor kezdődött minden, mikor belépett az osztályterembe. Pillantása egyből rabul ejtett és furcsa érzelmeket váltott ki belőlem. Színtiszta megvetést éreztem iránta, semmi mást. Miközben a többiek a nyálát csorgatták utána, én gyűlöltem Őt. Ahogy próbálkozni kezdett nálam egyre jobban utálni kezdtem. Hihetetlen volt, hogy nem tudtam magamról levakarni. Az őrületbe kergetett, nem egyszer akartam vele végezni. Ha Valery és Theo nem fog vissza, akkor megöltem volna, többször is, ha lett volna rá mód. Újra, és újra, egymás után. Aztán megváltozott valamit. Fogalmam sincs, hogy mi is történt. A negatív gondolatok közé pozitív is került. Az illata részegítően hatott rám, a közelsége nyugalmat adott, a hangja pedig egyszerűen elkábított. Igaz, nem mutattam ki, és magamnak sem mertem bevallani, de ez az igazság – sóhajtott fel idegesen, majd félve nővérére pillantott.

Kate hosszasan hallgatott, ami megijesztette Aurorát. Szinte remegve várta testvére reakcióját. Talán az izgalom vagy a félelem miatt reszketett. Nem tudta eldönteni, ugyanis a beszélgetés témája vegyes érzelmeket keltett benne.

- Szerintem te belezúgtál! – jelentette ki végül Kate.

Aurora kétkedve meredt az előtte ülő lányra, és szinte már látta maga előtt, ahogy elröhögi magát és elárulja igazi álláspontját. De nem így történt. Komoly arccal figyelte őt, aminek hatására Aurora elsápadt.

- Ez hülyeség, én nem vagyok szerelmes abba a semmirekellő fajankóba! – dadogta kétségbeesetten.

Kate együtt érzően elmosolyodott. Tudta, hogy mit érez a húga, hiszen Ő sem akarta bevallani magának anno Leo iránt érzett szerelmét. Csak akkor tudatosult benne a dolog, mikor a fiú megcsókolta őt. És nem bánta meg aznap éjjel, hogy közel engedte magához. Közelebb, mint valaha képzelni merte volna. Több volt egy érzéki csóknál. Több volt halk suttogásnál. Több volt egy puszta érintésnél.

Leo megmutatta neki, hogy mi az igaz szerelem, és mit is jelent feltétel nélkül megbízni valakiben. Igaz akkor még csak tizennégy éves volt, de már biztos volt benne, hogy megtalálta azt a fiút, aki mellett örök boldogságra lelt.

- Tudod, mielőtt összejöttem volna Leóval, nem kedveltem túlzottan. Egy idegesítő kotnyeles tinédzsernek gondoltam, aki mindenegyes alkalommal az agyamra akar menni. Aztán megváltoztak a dolgok. Anya meghalt, és egyik délután leültünk beszélgetni. Egészen reggelig beszélgettünk. Minden témát kiveséztünk. Elmesélte, hogy nevelő szülőknél van, akik úgy bánnak vele, mint egy utolsó senkivel. Az igazi szülei két éves korában hagyták ott az egyik árvaházban.

Aztán témát váltottunk, és elmondta nekem, hogy őszintén kedvel engem. És akkor megmozdult bennem valami, valami, amit képtelen voltam megállítani. Beszéltem apával, hogy vegye át a gyámságát. Kissé nehézkes volt, de végül sikerült. Aztán egyre közelebb kerültünk egymáshoz Leóval. Bevallotta, hogy szerelmes belém, elcsattant az első csók… És a többit meg már tudod – mondta Kate, és hangosan kifújta a levegőt.

Aurora képtelen volt megszólalni. Az új információkat csak lassan dolgozta fel az agya, ami kissé idegesítette Őt. Bár lehetséges, hogy csak a fáradtság miatt dolgozott lassan az elméje.

- Ezt nem néztem volna ki belőled, hiszen annyira szereted, hogy az már hihetetlen. Az összhang, és a kötelék, ami köztetek van szinte csodálatra méltó! – motyogta Aurora csillogó szemekkel. - Meg persze Leo türelme is, hogy elviseli a hisztijeidet – tette hozzá vigyorogva.

- Ha-ha-ha! Nagyon vicces vagy! – forgatta meg a szemét Kate, majd egy sunyi mosoly kíséretében feltette azt a kérdést, ami már egy ideje piszkálta a fantáziáját. – Álmodtál már vele?

Aurora kétségbeesetten felnyögött, és látva testvére pillantását tudta, hogy nem szabadulhat. Ujjait kezdte tördelni, és nagy nehezen belekezdett az álom részleteibe.

Az egész éjszakát végigbeszélgették. Aurorának hihetetlen megkönnyebbülést jelentett, hogy végre valakivel őszintén tudott beszélni a gondjairól. Igaz, az Öreg Tölgy bármikor rendelkezésére állt, de mégis élvezetesebb volt számára, hogy a beszélgető partnere tanácsot is adott neki, és emellett megosztotta vele a saját tapasztalatait is. Akkor először tényleg képes volt megnyílni nővére előtt, mindenféle félelem nélkül, annak ellenére, hogy az eleje kissé nehézkesen indult.

Nem emlékezett arra, hogy hány órakor hagyták abba a beszélgetést, de azt tudta, hogy az este további része nyugodt, és Nathe mentes volt.