A nagy vigyorgás és nyugalom közepette az sem tűnt fel neki, hogy hatalmas csend honol az egész házban. Csak akkor jött rá, hogy valami nincs rendben, mikor meglátta az antik vázákat a földön, összetörve. A pánik pillanatok alatt eluralkodott a testén.
A kezdeti sokk hamar elmúlt hála Aurora gyors észjárásának. Olyan gyorsan járta körbe a házat és környékét, ahogy csak tudta. Egyedül Valeryt és Theodort találta a helyükön, akik még az álmok békés tengerén úszkáltak. Eleinte nem akart riadót fújni, de miután mérlegelte a helyzetet nem tehetett mást. A kocsik a garázsban voltak a motorral egyetemben, és semmi jel nem utalt arra, hogy bárki önként hagyta volna el a házat egy kis séta kedvéért, ugyanis a ,,létfontosságú” dolgok is ott voltak, ahol előző este hagyták azokat.
Aurora éppen elindult volna a nappaliból az emeletre unokatestvérei felébresztése érdekében, mikor szemet szúrt neki egy eléggé feltűnő papír. Érdekes sárgás színe volt. De igazából nem ez volt, a legérdekesebb. A lap szélei kék lánggal égtek, és semmi baja nem lett az említett tárgynak. A döbbenet hatására smaragdzöld szemei tágra nyíltak, az állát pedig valahonnan a padlóról kaparta fel.
Vett egy mély levegőt, majd lehajolt, remegő kézzel megfogta a papírt, ennek hatására a sokkhatás tovább nőtt benne. Ugyanis nem szenvedett semmilyen sérülést, ahhoz képest, hogy szó szerint tűzbe nyúlt.
Pillantása a szövegre tévedt, melyet gyönyörű kézírással vittek fel. Hangosan dobogó szívvel kezdte el olvasni egymás után a számára rémisztőbbnél rémisztőbb szavakat.
Kedves Fényhozó!
Ha viszont szeretnéd látni a szeretteidet, akkor add fel magad, és hozd el nekünk a Lettaliont. Nem kell mást tenned, mint Lux utolsó napjáig eljutni Tenebris várába, és átadni azt, amit kell. Ha nem teszed meg, vagy késel akár egy percet is, fájdalmas kínhalált halnak, azok, akiket szeretsz.
Az óra ketyeg,
Drigion
Amint szeme átfutott az utolsó szón is a papír szélén lévő lángok felcsaptak, és a lap pillanatok alatt semmivé foszlott. Még hamu sem maradt utána.
- Ez csak egy rossz álom lehet – suttogta maga elé, miközben a levél tartalmát pörgette a fejében.
- Mi a fene? – hallotta meg unokanővére döbbent hangját a lépcső irányából.
- Az a papír az előbb… - kezdte Theo mély álmoskás hangon, de képtelen volt befejezni a mondatot.
Aurora nyelt egyet, majd miután képes volt megmozdulni, fejével intett unokatestvéreinek, hogy kövessék.
Összeszorult torokkal mondta el a levél tartalmát szóról szóra. Arra számított, hogy Valery kiakad, de ehelyett csak fájdalmas tekintettel meredt maga elé. Aurora gyomra ököl méretűr zsugorodott, ahogy Val arcát figyelte. Tisztában volt azzal, hogy milyen kínokat élt át apja elvesztésekor, és ha Lizbeth-tel is történne valami azt nem biztos, hogy túlélné.
- Tudom, hogy milyen elveszíteni azokat az embereket, akiket az életednél is jobban szeretsz. És már csak Ők hárman maradtak nekünk, szóval bármilyen nagy feladatnak is tűnik, meg fogjuk menteni Őket!
Valery Aurorára emelte könnyektől csillogó szemét, majd komoly mindenre elszánt hangon megszólalt.
- Apa emlékére esküszöm, hogy megölöm azt a szemetet, amint meglátom a mocskos képét!
Aurora megértette unokatestvére dühét, de gyilkossággal nem tud megoldani semmit. Ide másfajta megoldás kell. Hosszú csontig hatoló fájdalmat okozó kínzás, melyet senki nem bírna ki ép ésszel. Éreznie kell annak a semmirekellőnek, hogy milyen is az igazi fájdalom. Mikor nincs melletted senki, nem számíthatsz másra csak magadra.
Legszívesebben kimondta volna hangosan a szavakat, de inkább nem tette. Komoran bólintott, hogy megértette, és már indult is volna az Öreg tölgyhöz egy kis magány érdekében, de váratlanul kivágódott a bejárati ajtó. Nathaniel falfehér arccal állt ott, és csak egyetlen egy szót tudott kinyögni.
- Elrabolták…
Arcán kövér könnycseppek gördültek végig, térdre rogyott és egész testében remegett.
Aurora nem mozdult. Csak bámulta az összeroppanás szélén álló fiút. Érdekes mód nem találta szánalmasnak, sőt együtt érzett vele.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz – suttogta Valery, mikor leguggolt mellé és átölelte.
Aurora nem hallotta a beszélgetés többi részét, ugyanis a gondolataiba mélyedt. Keresgélt, kutatott a megoldást illetően. Esélye, hogy talál bármi hasznosat is igen csekély volt. Minden információ, melyet megosztottak vele ebben a helyzetben teljesen hasztalan volt. Semmi olyat nem árultak el, amit igénybe tudott volna venni. Lisbeth, Kate és Leo gondosan ügyelt arra, hogy idő előtt bármi hasznosat megtudjanak. Igazán gondolhattak volna az e fajta szituációkra. Bár kicsi az esélye annak, hogy egy Aurora számára ismeretlen személy elrabolja Őket.
De miért nem vitte el Őt? Mi haszna származik abból, ha a szeretteit rabolják el? Hiszen Kate-nek még képessége sincs, sőt ha minden igaz, akkor még ember Lizzel és Leoval együtt. Mondjuk már ebben sem volt biztos a történtek után. Nem érne el semmit 3 képesség nélküli emberrel.
Kétségbeesésében felállt, majd kisétált a ház elé. Összevont szemöldökkel meredt az előtte lévő fákra.
Mi van, ha többről van szó? Mi van akkor, ha Ő az a bizonyos Fényhozó? Megrázta a fejét és el is hessegette ezt a értelmetlennek tűnő gondolatot.
- Képtelenség… - mormolta maga elé, majd inkább ismét azon kezdett töprengeni, hogy mibe avatták be a többiek.
Képességek.
Homály fedte történelem.
Emberi gyengeség.
Fractura…
És akkor, mint derült égből villámcsapás beugrott egy aprócska részlet.
,,- Majd, ha eljön az idő, átestek egy bizonyos átváltozáson, melyet csak Fracturának nevezünk. Ez annyit tesz, hogy törés. Nem tudom, hogy miért ezt a szót használják. Anya még anno úgy magyarázta meg a dolgot, hogy eltörik azt a kis üveglapot, ami a Kurioz léttől választ el – mondta Liz halk merengő hangon.
- Mi történik a Fractura alatt? – kérdezte Aurora kíváncsian.
- Azt sajnos még nem árulhatom el, de annyit megsúgok neked, hogy a szükséges elemek, amik hozzá kellenek fent vannak a padláson egy ládába. Persze lakat őrzi a hívatlan látogatóktól, aminek a kulcsa a szobámban van elrejtve, és ezen kívül még egy furcsa varázslat is van rajta, ennek köszönhetően pedig csak az illetékes érhet hozzá. De kérlek, ne próbálkozz meg a kinyitásával, amíg nem jött el az ideje – nézett a lányra szigorú pillantással.”
Megrázta a fejét, majd semmivel sem törődve olyan gyorsan, ahogy csak tudott felrohant Lisbeth szobájába. Az sem érdekelte, hogy a többiek aggódva ordibálnak utána.
Nem állt neki rögtön felforgatni a helységet. Alaposan átgondolta, hogy nagynénje hol tartotta a fontos dolgait.
Dühében képtelen volt eligazodni a fejében keringő kavalkádban. Már a haját tépte idegességének köszönhetően, de pár másodperc elteltével rájött, hogy ezzel nem jut előrébb. És különben sem rá vall az őrült viselkedés.
Lehunyta a szemét és ismét egy emlékkép jelent meg előtte. Egy régi, de annál tisztább emlék.
,,- Megint elveszítette az önkontrolt Liz. Pedig az a fiú, csak kedveskedni akart neki, egy rossz gondolat sem volt a fejében! – sziszegte Kate idegesen.
Aurora a Lisbeth szobája előtt állt és a csukott ajtón keresztül hallgatózott. Fájtak neki nővére szavai. Tisztában volt azzal, hogy rosszat tett, de képtelen volt megállítani magát. Az a fiú olyat mondott, amit nem kellett volna. Igaz ezért senkit nem végeznek ki, viszont Aurorában gyilkos ösztönöket ébresztett fel.
- Ameddig ember nem lesz teljesen ura a képességének. Meg kell értened Őt, és mellette kell állnod, hiszen már csak te maradtál neki. Igaz mi is itt vagyunk, de benned bízik meg feltétel nélkül.
- Tudom, de ez nem mehet így tovább. Önkontrollt kell gyakorolnia – suttogta, majd döbbenten fojtatta. – Miért szeded fel a padlót?”
Aurora pillantása arra a meglazult deszkára tévedt, amint állt. Kissé hátralépett, majd miután letérdelt könnyedén felszedte a fát, és egy selyem zsebkendővel találta szembe magát, amibe feltételezései szerint a kulcs rejtőzött.
- Mi a fenét csinálsz? – kérdezte idegesítően vékony hangon Valery.
- Megoldást keresek a gondunkra – válaszolt Aurora higgadtan.
- És az szerinted jó megoldás, hogy szétszeded anya szobáját? – dühöngött Val, de Aurora nem törődött vele.
Kivette a jól eldugott tárgyat, majd a deszkát visszahelyezte. Felállt, és három érdeklődő szempárral találta magát szembe.
- Menjetek vissza a nappaliba, adjatok öt percet, és mindent megmagyarázok – mondta, majd meg sem várva a reakciójukat kikerülte őket és a padlás felé vette az irányt.
Félelmet nem ismerve mászott fel a létrán, és miután felért körbevilágított a zseblámpával, amit időközben előhalászott az egyik folyosón lévő szekrény fiókjából.
- Ráférne egy kis takarítás – motyogta, ahogy a poros, pókhálós holmikat szemlélte.
Hangosan kifújta a levegőt ezután pedig nekiállt a keresgélésnek. Úgy érezte magát, mint egy régész, ez pedig kis melegséget vitt a szívébe. Mindig is oda volt a régiségekért, a régi korokért, ezért minden alkalmat megragadott arra, hogy múzeumokat látogathasson. Igaz, nem volt sok lehetősége erre, de mikor sikerült eljutnia egy ilyen létesítménybe órákat töltött bent a kiállítások között.
Éppen egy kifakult szőnyeget emelt felt, amikor valami olyat látott meg, aminek hatásár a szája is tátva maradt.
Sima bükkfa láda volt, mégis az erő, mely belőle áradt olyan érzést váltott ki Aurorából, mint egy forró fürdő. Percekig bámulta csillogó szemekkel és az is kiment a fejéből, hogy lent várják a többiek.
- Aurora! – Valery hangja tompán hallatszódott, mégis tisztán ki lehetett venni belőle a türelmetlenséget.
Megrázta a fejét, majd óvatosan a dobozra csúsztatta a kezét, és gyengéden felemelte. Miközben a nappali felé haladt mindvégig a ládát figyelte. Az sem érdekelte, ha hasra esett volna, egyszerűen képtelen volt másra figyelni.
- Ez meg mi? – kérdezte halkan Theo.
Aurora nem szólt semmit. Letette a dohányzó asztalra, belecsúsztatta a kulcsot a zárba, majd elfordította azt. A doboz fedele lassan kinyílt, a ragyogás, mely belőle áradt szinte vakítóbb volt a Napfényénél. De ez érdekes mód nem zavarta Őket, sőt úgy vonzotta az ifjú Kurioz jelölteket, mint mágnes a vasat. Egy emberként léptek közelebb a ládához és néztek bele. A látvány, ami eléjük tárult, szinte hihetetlen volt, a lélegzetük is elakadt tőle. Egy halandó számára csak pár kacat lett volna, viszont a négy fiatal érezte a tárgyakból áradó hatalmas energiát.
Aurora rögtön arra a lapra csapott le, amin az állt, hogy: Fontos! Széthajtogatta a papírt, majd hangosan olvasni kezdte a következő sorokat.
Ezt a levelet nagy valószínűséggel akkor fogjátok olvasni, mikor valami oknál fogva nem tudunk titeket beavatni a ,,nagy titokba”.
A láda tartalma segíteni fog titeket. Találtok benne egy térképet, mely megmutatja az utat, bárhová is szeretnétek menni. Van még benne négy karkötő, ami nélkül ne hagyjátok el a házat, és úgy vigyázzatok rájuk, mint a szemetek fényére. Megjegyezném, hogy azért négy, mivel Jack jobbnak látta, ha Nathe karkötője is ott van a többi között.
Ha esetleg elrabolnának minket, akkor keressétek Mirrinát, Ő elmondja, hogy mi a teendőtök. De egy valamit jegyezzetek meg! A Tenebris és te Aurora soha nem kerülhettek Drigion kezei közé. Ha esetleg megtörténne az a szörnyűség, hogy irányítása alá von téged és a követ is megkaparintja, annak katasztrofális következményei lennének.
Ó, és még valami. Ne féljetek! Iszonyatosan jó csapatot alkottok együtt.
Vigyázzatok magatokra és egymásra.
Lisbeth
- Szedjetek össze, mindent, ami létfontosságú, sötétedés után indulunk – suttogta Aurora, majd letette a levelet az asztalra és anélkül, hogy bármi mást is mondott volna felment a szobájába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése