20. Na, de tanárnő!

Aurorát nem érdekelte semmi. Se a szúnyogok csípése, se az undorító bogarak jelenléte – ami normál körülmények között kikészítette volna -, se az olykor méteres aljnövényzet… se Valery nyafogása.

Az elmúlt két napban nem lehetett mást hallani csak a lány szinte elviselhetetlen hisztijét. A két fiú már könyörgött Aurorának, hogy tegyen eleget Val kívánságának, de egyszerűen hajthatatlan volt. Értékes időt veszítettek a new orlinsi kiruccanásukkal, és be kellett hozniuk a lemaradást. Aurorának nem volt kedve kioktatni unokanővérét, ezért minden egyes kérdésére csak egyszavas választ adott, ami természetesen iszonyatosan idegesítette Valeryt.

–  Nem!

– De Aurora, iszonyatosan fáj a lábam, képtelen vagyok tovább menni!

– Kérdezd meg...

– Menj a francba!

Aurora csak égnek emelte a szemét, nem akart semmit reagálni Valery gyerekes megnyilvánulására.

Tisztában volt azzal, hogy az acél ajtó kinyitása rengeteg energiájába került, de azért viselkedhetett volna felnőtt módjára is. Olykor úgy érezte, hogy Valery nem a húszhoz közelít, hanem inkább a tízhez.

– Aurora, te valami mutáns izé vagy, aki tökéletesen el tudja rejteni a fizikai és lelki kimerültségét, de tudom, hogy téged is megviselt az erőd használata. Legalább egy órára álljunk meg.

– Valerynek igaza van – bólintott Theo és Nathaniel is helyeslően rázta a fejét.

– Árulók – morogta Aurora, de azért ledobta a táskáját az egyik fa tövébe.

– Éhes vagyok – sóhajtott fel Val, mikor törökülésben elhelyezkedett unokahúga mellett.

– Ne rám nézz, hanem az öcsédre – emelte maga elé védekezően kezeit a lány.

Theo, aki kényelmesen elfeküdt a puha avaron épphogy csak felemelte a fejét, és egy fáradt sóhaj hagyta el a száját. Érezhető volt, hogy nem szívesen használja a képességét vadászatra, de sajnos a szükség nagyúr. A készleteik kifogytak és a kis kitérő miatt nem volt lehetőségük pótolni a hiányt.

– Rendben – motyogta, de még mielőtt bármit is csinálhatott volna rázkódni kezdett az a bokor, ami közvetlenül Aurora jobbjánál volt.

Mindenki feszülten várta, hogy mi fog történni. Aurora felállt magával húzva Valeryt is, és lassan a fiúkhoz hátráltak, akik már szintén talpon voltak.

Talán túl erősen szorította Val csuklóját, ugyanis a lány kétségbeesetten felszisszent, és ugyanabban a pillanatban egy ismerős alak sétált ki a levelek sűrűjéből.

Rövid szőke haja dögös kuszaságban ölelte körbe bájos arcát. Telt ajkai lágy mosolyra húzódtak, jég kék szemei játékosan csillogtak.

– Ms. Mack? – Aurora hangja egészen elvékonyodott a döbbenettől.

Társai döbbenetét is érzékelte, ugyanis hallotta, ahogy elakad a lélegzetük. Ez természetes volt, hiszen egyikük sem gondolta volna, hogy az isten háta mögött kettővel fognak találkozni az egyik tanárnőjükkel.

Aurora sejtette, hogy a nő nem ember, ugyanis a szemei lassan átszíneződtek és türkizkéken kezdtek izzani.

Vajon hányan vannak még benne ebben az őrületben?

– Szólítsatok csak Larának – a mosolya egészen kiszélesedett.

– Kinek az oldalán állsz Lara? Ellenség vagy barát vagy? – kérdezte Theo miközben maga mögé tolta a döbbenettől még mindig dermedt nővérét.

– Theodor… szerinted nem végeztem volna már veletek, ha ellenség lennék? – kérdezte nagyot sóhajtva.

A hó ismételten szállingózni kezdett és a levegő is rohamosan hűlt.

Nathaniel Aurora vállára csúsztatta a kezét és mellé lépett.

– Szóval te csináltad a hóvihart? – kérdezte mogorván a fiú, mire abbamaradt a fagyos pelyhek hullása és a hideg is tovaszállt.

– Pontosan – kacsintott rá, mire Aurorában furcsa érzelmek kezdtek körvonalazódni.

– Miért? – kíváncsiskodott tovább Nathe.

Lara olyan szemekkel mérte végig, mint a hotelban a portás csaj, ennek köszönhetően Aurora számára teljesen érthetetlen okból kifolyólag a fiú derekára csúsztatta a kezét.

Nathe egy pillanatra megdermedt, de a következő másodpercben már óvatosan közelebb húzta magához Aurorát. A lány látta, ahogy unokatestvérei csak mosolyognak az orruk alatt, de azt is észrevette, hogy Larának egyáltalán nem tetszett a dolog.

– Mert Drigion a közeletekben ólálkodott – mormolta elgondolkodva. – Nálatok van a Lettalion? – kérdezte hirtelen csillogó szemekkel. 

– Nincs – válaszolt Aurora óvatosan.

– Ha megtaláltátok adjátok át nekem, elviszem az Ősöknek.

Aurora észrevette, hogy egy pillanatra elsötétül a nő arca, ebből pedig rögtön rájött arra, hogy nem az ő oldalukon áll.

– Jobb, ha mi visszük el Luxanba – válaszolt Aurora mosolyogva, de érezhető volt a hangján a fenyegető él.

A többiek egyáltalán nem értették a lány hirtelen hangulatváltozását.

– Ne légy féltékeny Aurora - suttogta a fülébe Nathe.

A lány testén kellemes borzongás futott végig, majd Lara szikrázó kék szemébe nézett és hangosan, hogy mindenki hallja beszélni kezdett.

- Ez nem féltékenység Nathaniel. Lara Mack egy kicsit sem áll a mi oldalunkon. A Lettalionnal egyenesen Drigionhoz menne, majd ezek után engem is oda rángatna. Emlékszem rád kiskoromból. Jóban voltál anyáékkal, és akkor is pont ilyen szép és fiatal voltál, szóval már átestél a szertartáson. Teljes jogú kurioz vagy, azaz a hatalmad már a maximumot is elérte. De azelőtt megölnélek, mielőtt kettőt pislognál. Szóval mondd el, hogy miért pártoltál át ahhoz a mocskos féreghez.

– Hogy jöttél rá? – kérdezte miközben gonosz mosolyra húzta a száját.

– Felismerem a gonoszt – közölte hidegen Aurora.

– Mert te magad is gonosz leszel? – vonta fel a szemöldökét figyelmen kívül hagyva a lány kárörvendő megjegyzését.

Nathe izmai megfeszültek, Theo halkan felmordult, Valery száját pedig egy igen cifra káromkodás hagyta el.

– Minden fejben dől el drágám. Gyilkos vagyok, de nem fogok annak a seggfejnek az oldalán harcolni. Soha!

– Hiszen te magad vagy Lucifer…

– Fényhozó – suttogta döbbenten Nathaniel.

Aurora egy pillanatra lehunyta a szemét, elmosolyodott, majd mikor kinyitotta mindent vörösben látott. Nem nézett Lara szemébe, még nem.

– Lucifer egy bukott angyal. Fellázadt Isten ellen, az ő döntése volt, saját akaratából tette az egészet. Ebből kifolyólag, nekem is van választásom. Bukott angyal leszek, vagy megtartom a szárnyaimat. És már az első gyilkosságom után döntöttem. Amúgy meg csak annyit, hogy nem hiszek Istenben – suttogta, majd pillantása találkozott a nőével.

~*~

– Ezt most miért kellett? – kérdezte óvatosan Theo.

Másfél óra csendben töltött gyaloglás után ő vette legelőször a bátorságot, hogy megszólaljon. Mindhármukat sokkolta, hogy Aurora milyen könnyedén végzett a nővel.

Aurora megállt és vett egy mély levegőt.

– Lehet, hogy kegyetlenségnek tűnik, amit tettem, de rá kell ébrednetek arra, hogy ez nem játék. Itt a szeretteink, barátaink, ismerőseink életéről van szó. Ha sokan állnak Drigion oldalára, akkor esélyünk sincs a győzelemre. Ti meghaltok, én meg mellette fogok sínylődni örökre. Ezt akarjátok? Vagy végre felfogjátok, hogy nem kalandtúrára jöttünk?

– Aurora – lépett mellé Nathe és gyengéden megsimította az arcát.

– Ne – suttogta fáradt hangon és tovább indult.

Iszonyatosan fáradtnak érezte magát, és az egész világgal tele volt a hócipője. Nem elég, hogy elrabolták őket, kiderül a tanárnőjükről, hogy egy őrült Drigion követő, és még utat is tört magának a Nathaniel iránt érzett szerelme. Szíve szerint világgá ment volna, de sajnos nem tehette, mert akkor cserbenhagyta volna társait és elrabolt szeretteit.

Szinte felőrölte Nathanielt a tehetetlenség. Mindent megtett volna az előtte sétáló lányért, akár a Holdat is iderepítette volna neki, de akkor képtelen volt bármit is csinálni. Aurora elutasítása puskagolyógént száguldott keresztül a szívén. Kezdett reménykedni, hogy végre magának is beismerte, hogy érez valamit iránta, de az iménti viselkedése alapján, azaz aprócska sugár is kihunyt.

Legutolsó csókjuk emléke még elevenen élt emlékeiben. Száján ott érezte Aurora puha ajkainak simítását, testé továbbra is égett a lány gyengéd érintéseitől. Nehéz volt leküzdenie a vágyat, hogy menten leteperje, de mivel nem akart rontani az esélyein, muszáj volt.

– Ne add fel – szólalt meg halkan Valery.

– Nehéz kitartani, ha csak elutasítást kap az ember.

– Ne mondd ezt! Jól tudod, hogy szerelmes beléd, hiszen nem egyszer engedett a kísértésnek – mosolygott rá biztatóan a lány.

Nathe bánatosan felsóhajtott és beletúrt kócos sötétszőke hajába.

– Te nem láttad egyszer sem az utána érkező hidegséget a szemében. Olykor a vér is meghűl az ereimben a pillantásától. Mondjuk az tény és való, hogy valamikor pedig pasi létemre szinte elolvadok tőle. Azok a zöld szemek, a csókra termett ajkai… Istenem. Megőrülök, ha hamarosan nem látja be, hogy nekünk együtt kell lennünk.

– Türelem Nathaniel. Már tudja, hogy egy bizonyos emlék ki lett törölve a fejéből. Talán ez az érzés gátolja meg a közeledésben.

– Szóval szerinted, ha visszakapja élete egyik legborzalmasabb emlékét, akkor belátja, hogy szerelmes belém? – vonta fel Nathe a szemöldökét és érdeklődve nézett Valeryre.

A lány pirulva fordította el a fejét és kétségbeesetten felnyögött.

– Aurora, jól vagy? – hallották meg Theodor ijedt hangját, mire mind a ketten megtorpantak.

Aurora térdre rogyott, majd pillanatokkal később az oldalára dőlt és egy vérfagyasztó sikoly hagyta el ajkait.

Nathe szíve félrevert egy ütemet, és semmivel sem törődve a lányhoz rohant. Táskáját ledobta és Aurora mellé térdelt. Szemei zárva voltak, gyönyörű arca pedig fájdalmas grimaszba torzult.

– Mi történt? – szegezte a kérdést dühösen legjobb barátjának.

– Én… Fogalmam sincs! – tárta szét karjait kétségbeesetten. – Az egyik pillanatban még a hülyeségemen nevetett, a másikban már görnyedve térdelt.

Nathe olyan erősen szorította össze fogait, hogy félő volt, eltöri saját állkapcsát. A félelem úgy száguldott keresztül a testén, mint mikor betörtek a házukba azok a kuriozok, akik megölték az édesanyját.

– Én fogok nyerni! – nyújtottam ki a nyelvemet játékosan szüleimre, miközben a kártyáimat figyeltem.

Anya már a legelején tiltakozott az ellen, hogy apa megtanítson pókerezni, de én hajthatatlan voltam. Minden egyes alkalommal figyeltem apát és a haverjait, miközben péntek esténként leültek az asztal köré pár sör és egy jó nagy tál perec társaságában, és éjszakába nyúlóan játszottak.

Gyorsan tanultam, mint minden egyes helyzetben. Az iskolában is kitűntem a többiek közül. Míg nekem egy délutánba telt megtanulni az egész szorzótáblát, társaim hónapokig szenvedtek vele.

– Emel még valaki? – kérdezte apa sóhajtva.

– Passz - húzta el a száját anya.

– All In! – jelentettem ki vigyorogva.

– Ó ne már! – nyögött fel anya fancsali arckifejezéssel.

– Most komolyan, mindent? – vonta fel a szemöldökét édesapám, mire határozottan bólintottam.

– Én dobom.

– Drágám, akkor ez a nagyok csatája lesz – kacsintott apu anyura.

Anya reakciója csak egy szemforgatás volt.

– Na, mid van? – kérdeztem pimasz mosollyal az arcomon.

– Bubi drill!

– Haha, nekem király póker, szóval… – kezdtem, de még mielőtt befejezhettem volna olyan történt, amire soha nem számítottam volna.

Kint minden elsötétült, koromfekete felhők borították be az eget, a szél hangosan süvíteni kezdett, minden felé villámok cikáztak. Ami a legfurcsább volt dörgés kísérete nélkül.

A konyha ablakában hirtelen egy gonosz arc bukkant fel. Csak a két szemét lehetett látni, amik bordón világítottak.

Ijedtemben észre sem vettem, hogy a szüleim már nem ott ültek előttem, hanem mellettem álltak. Apám a karomnál fogva rántott maga mögé. Egyáltalán nem ellenkeztem.

– Drigion… – suttogta vékony hangon anya.

– Úgy bizony – sétált át a falon a férfi és még három ember követte őt.

– Mit akartok? – kérdezte apa dühösen.

Anyával egymás kezét szorongatták, de nem látszott rajtuk a félelem.

– A feleségedet és a kölyködet! – kacsintott Drigion, mire apám a karjaiba kapott, anya pedig az idegenek felé intett, mire minden lángba borult.

Apa a hátsó ajtó felé vette velem az irányt. De nem akartam vele menni. Segíteni akartam anyának. Mi van, ha történik vele valami? Ha bántják azok az emberek? Mi lesz velem anya nélkül?

Már rég elhagytuk a szülő házamat, mikor meg tudtam szólalni.

– Anya? – kérdeztem sírós hangon.

– Mindjárt u… – de nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis a házunk irányából egy nő halálsikolya törte meg az este csendjét. Az anyám halálsikolya volt az.

– Angyalom, kérlek… – suttogta, miközben lehelet finoman megsimította az arcát.

Aurora szemei hirtelen kinyíltak, és látvány, ami eléjük tárult egyszerűen sokkoló volt.

A lány írisze teljesen eltűnt, a szeme fehérje pedig rubinvörösben játszott.