15. A pénztárca

Ha lehetséges még közelebb húzódott a fiúhoz menekülve a hideg elől. Ahogy erős karjával gyengéden ölelte hihetetlen biztonságban érezte magát.

Gondolatban átkozta magát, amiért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de mégsem tett ellene semmit. Jól érezte magát Nathe mellett, lelkét melegség járta át. Szülei halála miatt érzett fájdalma hirtelen elviselhetőbbé vált, bár nem igen merte beismerni magának, hogy ezt neki köszönheti.

– Aurora… - szólalt meg halkan Nathe.

– Igen?

– Miért nem engedsz közel senkit magadhoz? – kérdezte kíváncsian, mire a lány lassan felemelte a fejét és a szemébe nézett.

– Ez badarság, vannak, akik igenis közel állnak hozzám – válaszolt egy apró mosollyal az arcán.

Nathe megforgatta a szemét, ennek köszönhetően Aurora halkan kuncogni kezdett.

– Jól tudod, hogy nem így értettem!

– De hát, ők tényleg…

– Dilis boszorkány! – vigyorodott el Nathaniel.

– Megszólalt az egoista barom – vágott vissza Aurora nevetve.

– Csitt, te kis csitri, még a végén felébreszted a többieket – Hangja úgy csengett, mint egy szigorú apáé.

Aurora nagy nehezen visszafojtotta a nevetését. Nem értette, hogy miért érzi ennyire felszabadultnak magát, hiszen nem rég még végezni akart a fiúval.

– Mit ittál Angyalom? – mormolta a kérdést a fülébe.

– Nem vagyok én angyal – lehelte zavartan. – És nem ittam, nem szívtam semmit! Csak egyszerűen… nem tudom! – nyögött fel kétségbeesetten.

– Nézz a szemembe! – kérte halkan Nathaniel.

Aurora teljesítette a kérését, és pillanatok alatt elmerült azokban a gyönyörű tengerkék szemekben.

– Ne félj, én vigyázok rád – simította meg gyengéden az arcát.

Szívverése felgyorsult, a fagyos levegő pedig felforrt. Lelkében olyan vihar tombolt, mint…

Hirtelen oldalra kapta pillantását, és döbbenten vette észre, hogy a hóvihar elcsendesült. Úgy pattant fel, mintha izzó láván ücsörgött volna, majd nagy léptekkel kisietett a barlangból.

Csend honolt az erdőben, még az állatok megszokott szerenádját sem lehetett hallani. Az ég tiszta volt, ezernyi csillag ragyogott le rá. Viszont a Holdat nem látta sehol. Hangosan nyelt egyet, majd jobbra lépett, és olyan látvány tárult a szeme elé, mint még soha.

A vérvörösen világító Hold borította be fényével. A legijesztőbb az volt, hogy a furcsa jelenség csakis rá fókuszált. Érezte, ahogy az erő szétárad egész testében, és a szeme átszíneződik.

– Ébreszd fel a többieket, azonnal indulunk! – vetette oda a dermedten álló fiúnak.

– Nem tudok mozdulni! – kiáltotta el magát Nathe kétségbeesetten.

Aurora felemelte a bal kezét, mire Nathaniel a barlang falának vágódott. Apró törmelékek zúdultak a fiúra, akinek érdekes mód semmi baja nem lett.

– Mi a franc? – hallotta meg Theodor döbbent hangját.

– Jézusom! – sikította Valery, mire mindnyájan a barlang bejárata felé néztek.

Aurora dermedten figyelte a Holdat, de közben észrevette a szeme sarkából a fák sűrűjéből előlépő sötét alakot.

– Fényhozó – morogta sötéten.

– Mit akarsz tőlem? – sziszegte Aurora dühösen.

– Hozzám tartozol Fényhozó!

– Nem vagyok Lucifer, nem én vagyok a Sátán! – kiáltotta teljesen kikelve magából, és az árny felé kapta pillantását.

A levegő is megfagyott a barlangban. Mindenki tágra nyílt szemekkel meredtek a vörös izzással körbeölelt lányra.

Az alak sötét nevetésétől visszhangzott az erdő. Aurora gerincén kellemetlen borzongás futott végig, és azon tűnődött, hogy miért nem pusztult el az a mocsadék.

– Azt hiszed, hogy árthatsz nekem Drágám? – kérdezte gúnyosan. – Nagyon is tévedsz! Figyelmeztetlek Aurora, ha nem teljesíted az akaratomat, akkor a szeretteid elviselhetetlen kínok közt fognak meghalni.

– Drigion – suttogta döbbenten.

– Úgy bizony – kuncogott fel kacéran, de a csuklyát nem vette le a fejéről. Ez iszonyatosan zavarta Aurorát. Legalább lenne benne annyi ezek után, hogy az arcát felfedi előtte.

– Most megdöglesz, te rohadék! – kiáltotta, és már rohant is a férfi felé.

– Aurora ne! – ordította Theodor halálra vált arccal.

Minden gyűlöletét, haragját, kétségbeesését, bánatát egy masszává gyúrta, és az vitte előre. A Hold fényéből gyűjtött energia miatt legyőzhetetlennek érezte magát. Biztos volt a győzelmében. Ezt az is bizonyította, hogy a húszcentis hótakaró egyáltalán nem zavarta a futásban.

Már éppen rávetette volna magát áldozatára, mikor az hirtelen köddé vált. Túl nagy lendületének köszönhetően a hóban landolt arccal lefelé. Halkan felnyögött, miközben négykézlábra tornázta magát. Dühösen meredt a hóra, és egy világ omlott össze benne. Ha hibáznak, akkor elveszítik azokat, akik a legfontosabbak számukra.

Arcát az ég felé fordította, hagyta, hogy kétségbeesését jelző könnyek végiggördüljenek az arcán. Vett egy mély levegőt, és száját vérfagyasztó ordítás hagyta el.

– Csak kerülj a kezeim közé Drigion, a saját életemre esküszöm, hogy darabokra téplek! - vicsorogta, akár egy vérengző fenevad.

Nehézkesen feltápászkodott, és visszasétált a barlangba.

Társai ugyanabban a pózban helyezkedtek el, mint mikor elvetemült őrültként Drigionra támadt. Pillantása Nathe-re tévedt, aki ijedten kuporgott a barlang fala mellett.

A lány, szólásra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki rajta. Ajkat összepréselte, és dühösen fordította el tekintetét.

– Pakoljatok, indulunk!

Aurora jóval előbb elkészült a többieknél. Hogy türelmetlenségét leplezze, inkább a barlang bejáratához sétált és a távolba meredt.

Olyan kavalkád volt a fejében, hogy képtelen volt kicsomózni a szálakat. A vöröslő Hold, Nathe iránti vonzódása, Drigion megjelenése, Kate-ék iránti aggódása egyszerűen az őrületbe kergette. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Szíve szerint vett volna egy forró fürdőt, hogy ellazuljon, és képes legyen tisztán gondolkozni, de erre sajnos nem volt lehetősége.

Felsóhajtott, majd összébb húzta magán a kabátot. Ha hamarosan nem talál megoldást a problémákra tényleg megőrül.

– Jé, itt van a pénztárcád Aurora – hallotta meg Valery meglepett hangját.

– Mi? – kérdezte Aurora zavartan.

– Tessék – motyogta unokanővére, majd kezébe nyomta a koromfekete tárcát.

– Mit keresett ez nálad Valery? – vonta fel a szemöldökét Aurora.

Val nem szólalt meg, zavartalanul folytatta a pakolást.

– Ha a dugi pénzem is benne van, akkor nagyon mérges leszek – morogta Aurora fogcsikorgatva.

Valery megköszörülte a torkát, és miután felvette hátizsákját, egy bájos mosoly kíséretében sétált Aurora mellé.

– Tudod, hogy szeretlek!

– Tudod, hogy nem hatnak meg a kiskutyaszemeid!

– Ne mondd, hogy nem tenne jót egy forró fürdő, hogy nem élveznéd, ha puha ágyban hajthatnád álomra a fejedet. Van rá pénzünk, mindenki tárcáját magammal hoztam! – pislogott ártatlanul.

– Hogy mi? – kiáltott fel döbbenten Theo. – Eddig is tisztában voltam azzal, hogy bolond vagy, de most... Már nem is tudom, hogy mit gondoljak tesó – morogta fejcsóválva.

– Szerintem mindenkinek jót tenne egy kiadós pihenő – mondta Nathaniel, miközben Aurorát bámulta.

– Egy hónapunk van Lux napjáig, egy kis kitérő nem fog ártani.

– Valery, te inkább fogd be! – sziszegte dühösen Aurora.

– Mikor van Lux napja? – kérdezte kíváncsian Nathaniel.

– Május 28., a szülinapom – suttogta Aurora összevont szemöldökkel. – Theo, nézd meg a térképen, hogy hol van a legközelebbi város, aztán induljunk.

A legalább fél méteres hónak köszönhetően lassabban tudtak haladni, és ez idegesítette Aurorát. Belement a pihenőbe, de minden egyes elpazarolt perccel Kate-ék életét teszik kockára.

– Még soha nem voltam New Orleansban. Azt mondják, hogy ott mindig zajlik az élet. Talán egy kicsivel több időt is eltölthetnénk – mormolta merengve Valery, mire Aurora megtorpant.

Lassan unokanővérére nézett, aki olyan kicsire húzta össze magát pillantását látván, amennyire csak tudta.

– Felfoghatnád már, hogy ez nem egy laza kis kiruccanás! Ember életekről van szó, és az illetők nem holmi idegenek, hanem a családunk! Valery Elisabeth Jefferson jobb, ha összeszeded magad, különben a egyenként tépem ki a hajszálaidat! – sziszegte Aurora egy cseppet sem kedvesen.

Valery leszegett fejjel jelezte, hogy tudomásul vette unokanővére szavait.

– Igaza van Aurorának, a feladatunkra kell koncentrálnunk. Egyetlen egy éjszakáról volt szó, nem többről. Mondjuk azt egyáltalán nem értem, hogy mit keresünk New Orleans közelében – gondolkozott el hirtelen Theo, majd megrántotta a vállát. – Igazából meg se kellene lepődnöm ennyi furcsaság után. 

– Inkább menjünk tovább – szólalt meg Nathe halkan.

Aurora ezt egy bólintással nyugtázta. Nem igazán akart szóváltásba keveredni Nathaniellel az elmúlt órák eseményei miatt. Gyenge volt, és hagyta, hogy túl közel férkőzzön hozzá. Ez pedig hatalmas vétek. Ha rájön a fiú, hogy azok a bizonyos gyengéd érzelmek a védő falon kívül süttetik a hasukat, akkor még a végén kapva kap az alkalmon.

Egyeseknek úgy tűnhet, hogy csökönyössége már-már túlzás, de ez nem így van. Természetéből fakadóan makacs, édesanyjától örökölte ezt a sokak számára oly’ idegesítő tulajdonságot. Egyáltalán nem sajnálta, hisz’ nem egy alkalommal vehette áldásként.

Gondolataiból egy előtte feltűnő női alak zökkentette ki. Az illető kísértetiesen hasonlított rá, sőt azt is meg merte kockáztatni, hogy pontosan ugyanúgy nézett ki, mint ő.

Kikerekedett szemekkel meredt a lányra, aki ezredmásodpercre pontosan képes volt utánozni.

– Ez meg mi? – kérdezte döbbenten Valery, miközben saját mását nézegette. – Amúgy olyan a hajam, mint egy madárfészek, szörnyű – nyögte elborzadva.

– Kettőt, és könnyebbet. Amúgy meg szerintem rajtad kívül senkit nem érdekel a hajad – sóhajtotta Aurora fáradtan.

Valery sértődötten szegezte fel az állát, miközben hangosan nevetni kezdtek.

Aurora nem törődött velük, kíváncsian indult el a jelenség felé. Megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába, miközben egyre közelebb ért a tükröződő felülethez. Úgy vonzotta magához, mint virág a méhet.

Már éppen megérintette volna, mikor valaki a derekánál fogva visszarántotta. Ugyanabban a pillanatban iszonyatos düh áradt szét a testében.

Mérges volt magára, mivel az érintés alapján jól tudta, hogy ki a karok tulajdonosa, és a fiúra is haragudott, mivel kizökkentette és tiltott érzelmeket csalogatott ismét a felszínre.

– Angyalom, inkább ne tedd – lehelte Nathe szinte hangtalanul a fülébe, mire gerince vonalán kellemes borzongás szaladt végig.

Nem engedhette meg magának, hogy elgyengüljön, emiatt pedig pillanatok alatt megacélozta magát, és lefejtette magáról Nathaniel óvó karjait.

– Ne merészelj még egyszer hozzámérni – morogta egy cseppet sem kedvesen.

Nem nézett rá, nem érdekelte sem a véleménye, sem a reakciója.

Tisztában volt azzal, hogy a fiú nem érti a hirtelen megváltozott hozzáállását. De ez egy kicsit sem izgatta.

Jobb kezét felemelve indult el ismételten kitűzött célja felé. Szíve a szokottnál kissé gyorsabban zakatolt, és levegőt sem mert venni. Nem félt, csak az izgalom heve ragadta magával.

Nem habozott tovább. Kezét nagy lendülettel érintette a jelenéshez, és olyas valami történt, amire senki sem számított.

Karja könyökéig elmerült benne, mintha vízbe nyúlt volna. De mégsem volt ugyanaz. A nedvesség helyett furcsa még nem tapasztalt bizsergés ölelte körbe a bőrét.

A háta mögött álló társainak hallhatóan elakadt a lélegzete.

Aurora nem várta meg a további reakciókat. Fogta magát és belesétált.

Mintha kilépett volna egy ajtón, annyi ideig tartott az egész. A legnagyobb meglepetést pedig a város okozta, ahol kilyukadt.

– New Orlea

ns – nyögte döbbenten.

Nem sokkal később a többiek is ott álltak mellette tágra nyílt szemekkel. Percekig képtelenek voltak megszólalni. Nathaniel volt az, aki megtörte a csendet.

– Csak ismételni tudom, amit Aurora mondott. Én már semmin nem lepődök meg – mormolta elgondolkozva, mire Aurora látványosan megforgatta a szemét.

Tökéletesen elégedett volt magával, mivel képes volt megint felvenni a ,,nem törődöm veled” álarcot. Bár nehezére esett mégis, a lelke valamilyen szinten megnyugvásra lelt, biztonságban érezte magát. Persze nem az a fajta volt, ami a fiú karjai között járta át, de mégis jó érzéssel töltötte el.

– Nos, akkor szerintem ez a szembe lévő szálloda tökéletes lesz, szóval ne is teketóriázzunk – szólalt meg Aurora fáradt hangon.

A többiek nem ellenkeztek, lelkesen követték őt. A lány még hátra pillantott és pont abban a másodpercben köddé vált az átjáró.

Nem foglalkozott vele. Fejét előre fordította, és gondolatban már a fürdő kádban volt, melyben forró víz simogatta érzékeny bőrét.

– Kétszáz dollár egy szoba egy éjszakára? – kérdezte kikerekedett szemekkel Aurora, de még mielőtt választ kaphatott volna az igencsak unszimpatikus recepciós hölgytől Valery megszólalt.

– Két szobát kérnénk!

Aurora egy szúrós pillantással jutalmazta unokanővérét, majd morgolódva vette el a felé nyújtott kulcsokat. Az természetesen nem kerülte el figyelmét, hogy a húszas évei közepén járó szőke bombázó a pult mögül már kétszer levetkőztette a szemével Nathanielt, és galád módon meg is erőszakolta. Megpróbálta leplezni, hogy ez felkavarta a lelkét, de természetesen Nathe észrevette a lány féltékeny pillantását, aminek hatására egy önelégült vigyor jelent meg az arcán.

– Nyugodj meg Angyalom, a szívem már a tiéd és innentől kezdve a testem is – suttogta Nathe egészen közel hajolva a füléhez.

A lány feje búbjától egészen a kis lábujjáig elpirult, és ennek köszönhetően még dühösebb lett.

– Csakugyan? Nos, akkor úgy érzem, hogy a jobb kezed kissé izmosabb lesz, mint a bal – morogta, és a szeme sarkából figyelte a fiú reakcióját.

Szemei először kitágultak a döbbenettől, majd pár pillanattal később pajkosan csillogni kezdtek.

– De akkor is te leszel gondolataim főszereplője – mormolta egy észveszejtő mosoly kíséretében.

Aurora valahonnan a padlóról kaparta fel állát, majd mivel hirtelen semmi sem jutott az eszébe, amivel visszavághatott volna egy sértődött pillantást követően elfordította a tekintetét.

– Szóval… - kezdte Valery, mikor megálltak a két szoba között. – Aurora te Nathe-tel leszel, Theo pedig velem.

Aurora megrökönyödve meredt Valeryre, Nathe helyeselve bólogatott, míg Theodor alig tudta visszatartani feltörni készülő röhögését.

– Egyáltalán nem vicces – sziszegte Aurora, miközben Theohoz vágta Nathaniellel közös szobájuk kulcsát, majd karon ragadva Valt az ötszázhuszonnégyes szobához húzta.

– Valld be! – szólalt meg hirtelen Valery.

– Mit? – kérdezte Aurora kíváncsian, miközben a zárral babrált.

– Örülsz annak, hogy eltettem a pénztárcákat.

Aurora csak egy látványos szemforgatással reagált.