16. Forróság

– Életemben nem örültem még így egy mindennel felszerelt fürdőszobának – sóhajtott fel megkönnyebbülten Valery, mikor becsukta maga mögött az említett helység ajtaját.

– Örülök, hogy örülsz, de azért nem kellett volna másfél órán keresztül bent pepecselned – mondta Aurora fogcsikorgatva.

Val reakciója csak egy játékos nyelvöltés volt, mire unokahúga hozzávágott egy díszpárnát.

– Ne szemtelenkedj te gyerek! – rivallt rá játékosan Aurora.

– Most meg kellene ijednem? – kérdezte Valery nevetve.

– Jobban tennéd – kacsintott rá Aurora, majd becsukta maga mögött a fürdő ajtaját.

Lassan a kádhoz sétált, majd a legforróbbra állítva a csapot ereszteni kezdte magának a vizet. Némi fürdősóval és habfürdővel is megjutalmazta magát, majd egy elégedett mosoly kíséretében vetkőzni kezdett.

Elmondhatatlan érzés járta át, mikor lassan beleereszkedett a gőzölgő fürdőbe. Nyakig elmerülve élvezte, ahogy teste ellazul, és pillanatnyi nyugalom öleli körbe. Gondolatai tiszták voltak, mindent száműzött egy kis időre. Se a múlt, se a jelen, se a jövő nem zargatta őt.

Időérzéke teljesen cserbenhagyta őt, nem érzékelte az idő múlását, egyszerűen csak élvezte a fürdő nyugtató hatását. De tudta, hogy semmi sem tart örökké, és ez be is igazolódott, mikor vadul ütni kezdték az ajtót.

– Aurora, minden rendben van? – hallotta meg Nathe ijedt hangját.

– Bocsi, nem érek rá veled beszélgetni éppen belefulladok a vízbe! – kiáltotta szem forgatva.

– Hogy mi? – a fiú hangja egészen elvékonyodott, aminek köszönhetően Aurora hangosan nevetni kezdett.

Persze, hallotta, hogy nem csak ő találta viccesnek a helyzetet, ugyanis unokatestvérei is követték példáját.

– Ne röhögjetek!

Aurora elképzelte, ahogy a fiú arca hirtelen átszíneződik vörössé és idegesen beletúr a hajába. Rövid ismeretségük alatt sikerült egy-két berögzült pótcselekvést megfigyelnie. Ha izgult a körmét rágta, ha zavarban volt a hajába túrt, ha ideges volt az alsó ajkát rágcsálta.

Megjelent a lány előtt egy kép, ahogy ő harap rá gyengéden a fiú alsó ajkára, majd ezt követően lágyan végigsimítja nyelvével is. Gerince mentén kellemes borzongás futott végig, és meglepetten vette észre teste eddig még nem tapasztalt reakcióit. 

– Mássz már ki a kádból! – Theo kissé türelmetlennek tűnt, ami meglepte a lányt.

– Oké – sóhajtott fel Aurora csalódottan.

~*~

Némelyik ember képtelen rendes fontossági sorrendet felállítani. Közéjük tartozik Valery is, aki vigyorogva szemlélte a puccosabbnál puccosabb éttermeket, miközben New Orleans egyik emberekkel teli sétálóutcáján lődörögtek. Természetesen Aurora nem állt túl pozitívan a helyzethez, hiszen pihenésről volt szó, nem pedig szórakozásról.

– Figyelemelterelés – szólalt meg Theo, aki a lány jobb oldalán sétált.

– Választhatna valami kevésbé idegesítő módszert – dünnyögte az orra alatt, miközben unokanővérét figyelte, aki Nathanielbe karolt, hogy még véletlenül se vágódjon hasra a tíz centis magas sarkújában. 

– Nézd el neki, jól tudod, hogy apa halála óta érzelmileg elég labilis.

Theodornak igaza volt, bár olykor igen nehéz volt tolerálni Val viselkedését. Ha képtelen elterelni a figyelmét a helyzet súlyosságáról, akkor lehetséges, hogy olyan szinten darabokra hullik, hogy teljesen hasznavehetetlen lesz. Rongybabaként cipelhetnék magukkal, ezzel veszélyeztetve az életét. Ezt pedig nem engedhetik meg maguknak. Így Aurora képtelen volt magában füstölögni, és megpróbálni a legjobb képet vágni a lány őrült ötleteihez.

Valery végül egy olyan étterem mellett döntött, ami kinézetre nem éppen a legolcsóbbak közé tartozott. Aurora érezte, ha így folytatják, akkor csődbe juttatják saját magukat.

A két lány minden báját bevetette, hogy asztalhoz jussanak, hiszen nem volt foglalásuk. Persze ez se Theonak, se Nathe-nek nem tetszett, de ez nem igazán zavarta Valeryt és Aurorát.

A pincér kábultan vezette őket egy ablak melletti asztalhoz. A srác már éppen segített volna leülni Aurorának, mikor Nathe egy laza mozdulattal odébb tolta, és kihúzta a széket a lánynak.

Aurora vetett rá egy óvatos pillantást, majd lassan leült.

– Köszönöm – mosolyodott el halványan.

– Önnek bármikor hölgyem – kacsintott rá kacéran Nathe.

Aurora észrevetette, hogy a fiú elégedetten figyeli, ahogy a pincér féltékeny pillantásokkal bombázza őket.

Megvárta, míg mindenki megkapja az étlapot, és felveszi a pincér az italrendelést, majd karjait keresztbefonta mellkasa előtt beszélni kezdett.

– Meg kéne beszélnünk, hogy hogyan tovább.

– Most pi…

– Valery! – Theo hangja ostorként csattant.

Hirtelen mindenki a gondolataiba merült. Közben a pincér ismét visszatért, hogy felvegye a rendelést. Egyikük sem töprengett túl sokat azon, hogy mit kérjen. Pillanatok alatt lerendezték a fiút, majd ismét csendbe burkolóztak.

– Először keressük meg a Lettaliont – szólalt meg Nathe úgy tíz perc után.

– És van valami fogalmad arról, hogy hol lehetne? – Aurora felvont szemöldökkel vizsgálta az előtte ülő fiút.

– Halványlila gőzöm sincs, viszont van egy térképünk, ami gond nélkül elvezet hozzá – ajkai féloldalas mosolyra húzta.

A lány arckifejezése nem változott, egyedül szívverése váltott gyorsabb tempóra.

– Jó rendben, tegyük fel, hogy sikeresen megtaláljuk a… - Aurora hirtelen elhallgatott, ugyanis a pincért meghozta a rendelésüket.

– Köszönjük – mosolygott rá kedvesen Valery, mire a felszolgáló talán a kis lábujjáig elpirult.

– Én... izé… szívesen – dadogta a fiú, majd ott sem volt.

Theo és Nathe alig bírták visszafojtani a nevetésüket, Aurora pedig csak a szemét forgatta.

– Hihetetlen vagy – mondta fejcsóválva. – Na, szóval, ha megtaláljuk a Lettaliont, akkor utána mindenképpen Mirrianához kell mennünk. És egy percet sem késlekedhetünk. Ha akadályba ütközünk, akkor azt pillanatok alatt le kell küzdenünk, ha megsérülünk, akkor a fájdalmat félre téve kell tovább mennünk. Nem ismerjük Drigiont, de tudom, hogy gondolkodás nélkül megölné őket – a végét csak suttogva bírta elmondani.

A vacsora további részében csendben voltak. Mind a négyen gondolataikba merültek, főleg Aurora, aki elképzelte, ahogy hosszú kínzást követően megöli szerettei elrablóját.

Életében talán először örült annak, hogy pillantásával ölni tud.

– Hozhatok még valamit? – kérdezte udvariasan a pincér.

– Nem, köszönjük, kérnénk a számlát – szólalt meg mindenkit megelőzve Theodor.

Aurora már éppen nyújtani akarta a pénztárcáját, mikor a fiú leintette. Nem makacskodott, ez fel is tűnt unokatestvéreinek. Nem igazán volt ereje már az ilyen pitiáner közjátékokhoz, másra összpontosította a tartalékait.

– Valery, te aztán frankón tudsz választani – morogta Theodor, mikor már a szálloda felé tartottak.

Nővére kecsesen megvonta a vállát, majd karját megragadva megállásra kényszerítette őt. Emiatt Aurorának nagyon rossz érzése támadt.

Követte unokanővére pillantását, és a távolban meglátott egy hatalmas plázát.

– Ugye nem? – kérdezte rekedtes hangon Aurora.

– Nektek nem kell jönni, Theoval szeretném tölteni az időt – kacsintott rá Val, mire arca hirtelen falfehérré változott.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy kettesben kell maradnom vele? – Ujjával Nathaniel felé bökött, aki az elmúlt félórában gondolatai között úszkált.

Persze ezen mondat hallatán rögtön visszatért a valóságba, és sértődéssel vegyített örömmel nézett Aurorára.

– Bizony – vigyorgott Val, majd választ sem várva elindult magával ráncigálva a fájdalmas arckifejezésű öccsét.

– Ezt nem hiszem el – mormolta a lány kétségbeesetten. – Na, menjünk – szusszantotta idegesen, majd mit sem törődve azzal, hogy mit csinál Nathe, elindult a hotel felé.

Aurora és Nathaniel csendben sétált egymás mellett. Persze ennek Aurora nem örült, hiszen kettesben maradt azzal a személlyel, akit a háta közepére sem kívánt. Vagyis inkább csak bemesélte magának, hiszen a lelke legmélyén tudta, hogyha a józan eszét félretenné, szinte könyörögne a fiú egyetlen egy csókjáért. De minden agytekervénye a helyén volt, ennek köszönhetően pedig sikerült megőriznie méltóságát. Bár azt képtelen volt megállni, hogy néha-néha rápillantson.

– Lenne kedved…? – kezdte a fiú, mikor már Auroráék szobája előtt álltak.

– Nem!

– De még…

– Azt mondtam, hogy nem! Nem akarok veled semmit csinálni! Menj be a szobádba és pihenj, holnap korán indulunk.

Aurora már éppen kinyitotta volna az ajtót, mikor a fiú vállánál fogva megfordította, és saját testével az ajtóhoz préselte.

A lány a döbbenettől meg se tudott szólalni. Megpróbálta leküzdeni a hirtelen felszínre kerülő vágyat, mely kísértetiesen hasonlított arra, amit a tóban érzett, de képtelen volt. Vére felforrt, és a levegőt nagyon melegnek érezte. Saját szívverése olyan hangosnak hatott, mintha ezernyi dobos ütné mellette egyszerre a ritmust. Lélegzete egyeletlenné vált, emiatt pedig forogni kezdett vele a világ. A határozottság, mely minden helyzetben megmentette egyszerűen tovaszállt, emiatt pedig gyengének érezte magát.

Pillantásuk egymásba fonódott és a fiú kék szemei, melyek erőteljes szerelmet sugároztak felé, szinte megbabonázták.

– Igazán eldönthetnéd már, hogy mit akarsz! Miért nem tudsz olyan kedves lenni, mint a barlangban? Tisztában vagy azzal, hogy én soha nem akarnék neked rosszat, sőt, akár az életemet is feláldoznám érted! Szeretlek Aurora Ston, és ez ellen nem tudsz tenni semmit. Egyszerűen csak el kell fogadnod, és esetleg megpróbálni viszonozni a dolgot. – Aurora közbe akart vágni, de Nathe nem hagyta. – Kérlek, hadd mondjam végig, ez már régóta érik bennem. Nem tagadhatod, hogy nem érzel irántam semmit, hiszen nem egyszer láttam, hogy a pillantásaid nem mindig gyilkosak, mikor rám nézel. Gyengédséget, még kialakulatlan szerelmet, és erős sóvárgást is láttam csillogni ezekben a gyönyörű zöld szemekben. Kérlek Angyalom, adj nekem egy esélyt! Hidd el, nem fogod megbánni – a végét szinte hangtalanul mondta, és egészen közel hajolt hozzá.

– Nem lehet – rázta meg a fejét óvatosan. Hangja egészen vékony, és határozatlan volt, ami megijesztette őt.

– Lehet, hogy most az életemet kockáztatom, sőt biztos, de muszáj megtennem valamit. Képtelen vagyok tovább várni – suttogta Nathe szenvedélyesen.

– Mit? – kérdezte Aurora óvatosan.

– Ezt – mormolta, majd ajkai a lányéra tapadtak.

Az idő, mintha megállt volna. A külvilág megszűnt létezni, nem volt már más csak ő és Nathe. Egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy eltolja magától. Egyik tenyerét a tarkójára csúsztatta, másikat a hátára, és ha lehetséges még közelebb húzta magához a fiút. Minden ellenállása megszűnt, feladta a küzdelmeit érzelmei kordában tartásával szemben. Miközben a fiú ajka lágyan simogatta az övét igazán boldognak érezte magát.

– Megváltozott a véleményed? – kérdezte rekedtes hangon Nathe, miután lágyan végigsimított nyelvével a lány alsó ajkán.

– Én… - dadogta kábultan, minden értelmes gondolat elhagyta az elméjét, egyedül a fiút látta, semmi mást.

Nathe lágyan elmosolyodott, majd keze Aurora pólója alá csúszott. Ennek köszönhetően Aurorának sikerült felocsúdnia a kábulatból. De ami igazán kicsapta a biztosítékot az a következő mondat volt.

– Mit szólnál ahhoz, ha erőteljesebb érveléssel próbálnálak meggyőzni? – kérdezte Nathe, miközben ágyékát a lányéhoz szorította.

Aurora szemei kitágultak a döbbenettől, majd ezredmásodpercek alatt szétáradt a sértett düh a testében. Egy erőteljes mozdulattal ellökte magától a fiút, majd jobb kezét meglendítve gondolkozás nélkül felpofozta őt.

– Örülj annak, hogy ennyivel megúsztad! – sziszegte idegesen, majd mit sem törődve a fiú ijedt arckifejezésével, kinyitotta szobája ajtaját, és jó hangosan be is csapta maga mögött.

Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne menjen ki, és ne ölje meg Nathanielt.

A düh forrt benne, képtelen volt megnyugodni. Egy órával később sem csökkent benne a méreg. Bár arra rájött, hogy leginkább magára mérges, hiszen szíve szerint engedett volna a csábításnak.

Soha nem érzett még ilyen vágyat senki iránt. Az érzelmei teljesen új vizekre eveztek, ez pedig halálra rémítette. Talán igaza van Nathe-nek, és tényleg érez valamit iránta. De ha ez így is van, akkor sem engedheti meg magának, hogy engedjen annak a késztetésnek, ami arra ösztönzi, hogy menjen át hozzá, és teperje le.

A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és a fiú sétált be rajta bűnbánó arckifejezéssel.

– Aurora, én annyira sajnálom!

– Meg van bocsátva, kérlek, hagyj magamra.

– Mielőtt ezt megtenném, szeretnék kérdezni valamit.

Aurora gyanakodva húzta össze a szemöldökét, és egészen az ablakig hátrált.

– Mi lenne az?

– Miért nem engedsz közel magadhoz egy férfit sem? Ne mondd, hogy a képességed miatt, mert az imént könnyedén végezhettél volna velem, de nem tetted meg – Ahogy beszélt egyre közelebb sétált a lányhoz.

Aurora vett egy mély levegőt, és a halántékát kezdte masszírozni.

– Nem tudom. Fogalmam sincs. Talán természetes védekezés a fájdalom ellen. Olyan, mintha egy elfeledett emlék miatt akarnék távol maradni az ellenkező nemtől. De ez nem lehet, hiszen… - hirtelen elhallgatott és úgy nézett a fiúra, aki időközben túl közel került hozzá, mintha szellemet látott volna.

– Mi a baj, Angyalom? – kérdezte Nathaniel, miközben gyengéden megsimította az arcát.

– Liz…

Nathe összepréselte az ajkait és még mielőtt Aurora bármit is mondhatott volna az akaratlan reakciójára megcsókolta.

Más volt, mint az előző. Sokkal gyengédebb, érzékibb. Aurorának az ellenkezéstől is elment a kedve.

– Várj… – suttogta a lány, mikor sikerült kissé elhúzódnia.

– Nem – morogta Nathe, és ismét ajkaira tapadt.

A szenvedély, mely átjárta egész testét a tetőfokára hágott. Rájött, hogy nincs vissza út. Nem is akart már visszafordulni, csak egyenesen ment előre a végzete felé.

Minden egyes érintés és csók faltörő kosként rombolta a szíve köré épített erődítményt.

Jobb kezével a fiú tarkóját simogatta, míg a ballal a mellkasán támaszkodott. Nathaniel a derekát ölelte, de egy kis idő múltán egyik tenyerét lecsúsztatta a fenekére, majd belemarkolt. Aurora csak elmosolyodott és válaszképpen óvatosan megharapta a fiú alsó ajkát.

– Szeretlek – suttogta Nathe érzékien.

Aurora képtelen volt bármit is mondani, csak hagyta, hogy apró, de izgató puszikkal hintse be a nyakán lévő érzékeny bőrt.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, a vágytól elködösült elme hatására minden szó nélkül megszabadította Nathanielt a pólójától, majd gond nélkül engedte, hogy a fiú is ezt tegye vele.

Ahogy testük összepréselődött és nyelvük egyedi táncba kezdett, Aurora rájött arra, hogy tényleg érez iránta valamit. Valami olyat, ami ősidők óta ott van az emberben, ami olykor háborúkat szított, ami gyilkosságra késztetett egyeseket.

– Én… – nyögte rekedtes hangon Aurora.

– Igen? – kérdezte Nathe, miközben mutatóujjával kis köröket rajzolt a lány hasára.

– Azt hiszem… – suttogta, te torkán forrt a szó, mikor is halk léptek és ismerős hang ütötte meg a fülét.

– Soha többé, soha többé! – Theo egy cseppet sem tűnt vidámnak.

– Jobb, ha mész – mormolta Aurora, immáron józanon.

– De…

– Semmi de! Ez nagy hiba volt, nem lett volna szabad elgyengülnöm.

– Ne tedd ezt velem – nézett rá könyörgő szemekkel Nathe.

Pillantásuk összeforrt, de Aurora arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Ismét felvette az érzelemmentes maszkot, melyet évek óta viselt.

– Takarodj a szobámból, különben…

– Rendben – suttogta Nathe csalódott hangon, majd a következő pillanatban ott sem volt.

Aurora a csukott ajtót bámulta és közben az alsó ajkát rágcsálta. Jó pár perc elteltével valami olyanra lett figyelmes, ami igen ritkán történik meg vele.

Egy könnycsepp gördült végig az arcán.